Sörözni csak őszintén, szépen

A zarándoklatra érkező fiatalok. Kedélyes hangulat Fotó: MTI

Ahogy beléptünk a BNV területére – a rendezvény fő helyszínére –, nagy embertömeg hömpölygött az "F" pavilon felé: ott ugyanis ételt osztottak az angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, lengyel, horvát és ki tudja még milyen nemzetiség? híveknek. Mindenki kapott egy üres zacskót, és azzal ment tovább. Az első "megállónál" egy boglyas hajú fiatalember – szájában egy tizenöt centis kürtöt nem túl szakszerűen fújva, és szemmel láthatóan kissé becsípett állapotban – felmelegített konzervet dobált a zacskókba. A következő állomáson adtak hozzá zsemlét, majd továbbhaladva tojást, müzliszeletet és mandarint. A forró teáról kint a kapuban gondoskodtak. A tömeg továbbhömpölygött a kijárat felé. Sokan már a pavilonban elkezdtek enni. Több száz fiatal az aszfalton ülve késsel, kanállal látott neki a vacsorának.

Egyórás bolyongás után találtam két magyar lányt. Mivel nagyon siettek, csak pár szót váltottunk. Kérdésemre, hogy mennek-e városnézésre napközben, vagy olyan ez, mint egy tábor, egyikük igennel, a másik vele egyszerre nemmel válaszolt, így nem igazán derült ki számomra semmi. A sietségük oka az volt, hogy hétkor közös ima kezdődött, és oda akartak érni. A nagy létszám miatt beosztották, hogy a nemzetek fiai melyik pavilonba mehetnek esti imára. Ahogy a pavilonokat kutattam, találkoztam újabb magyarokkal is, akik büszkén mondták el, hogy a nagy történelmi egyházak vesznek részt az imádságon. A zarándoklatok célja, hogy "az egyházak egymás közti ellenségeskedését párbeszéddé formálják át, ugyanis mindegyik Istent keresi, csak más úton – folytatódott az érvelés. – Ehhez a fiatalság a legjobb terep, mert még nincs beléjük nevelve a másik vallás iránti gyűlölet".

A fiatalok napjai a következőképpen teltek: érkezésük után kis csoportokban plébániákhoz küldték őket, ott töltötték a délelőttöket, majd délután csoportos beszélgetéseken vehettek részt, este héttől ima következett kilencig, az utolsó buszhoz igazodva.

A fiatalok a következőket mondták hitükről: "Isten mindent tolerál, ami szívből származik." A parancsolatokról, például a "ne paráználkodj"-ról, az alábbi a véleményt fogalmazták meg: "Mikor két ember szívből szereti egymás, de nem házasok, áthágható, mert tettük szívből történik." E sajátos engedmény ellenére nem járnak osztálytársaikkal bulizni, inni, vagy füvezni, de "ez komoly erőfeszítést jelent, és nagyon kínzó érzés, mert ők is fiatalok, és élni akarnak". A hittantársakkal azért néha elmennek sörözni valahová, de ez – véleményük szerint – azért nem minősül negatívnak, mert az együtt töltött idő szintén szívből és őszintén telik. A cigaretta sincs feketelistán, mert "nem kell olyan véresen komolyan venni, ami a Bibliában írva van" – állítják meggyőződéssel. Összegzésül: az életvitelük, gondolkodásmódjuk és a tisztességes materialista, hitetlen emberek világnézete között csak annyi a különbség, hogy ők hisznek Istenben. Beszélgetésünk közben vitték körbe a "silence" feliratú, azaz angolul "csend"-re intő táblát, s ennek köszönhetően nagyjából csend is lett. A közös ima gyakorlatilag olyan dalokat jelentett, melyeket mindenki a saját nyelvén énekelt. Ez a "meditáció és az ima közötti átmenet, amikor az ember elmélkedhet, szemlélődhet" – magyarázták érdeklődésemre.

A végén, a tömegközlekedés során sok mérges reakció és durva beszólás kísérte a csomagokkal, szivaccsal megrakott taizéseket: "Még ezek keresztények?!", hallatszott egy-egy tolakodó fiatal felszállásánál. A budapestieknek ráadásul sokszor gyalogolniuk kellett a mozgólépcsőn, mert a "kilazult" fiatalok azt poénból rendszeresen megállították, hogy álló helyzetben fotózhassák le egymást. Máskor a mozgólépcsők közötti felületen csúszkálva fokozták a zarándoklat belső derűjét.

Politika a Legfelsőbb Bíróságon