Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője szerencsésebbnek tartott volna a probléma tisztázására egy rövidebb és egyszer?bb megoldást: "Ha a köztársasági elnök úr a szavazás napján, 23-án kihasználja a miniszterelnökkel és a házelnök asszonnyal való találkozót, és legalább egy árva szót mond arról, hogy én vissza fogom küldeni nektek egy vagy két órán belül ezt a törvényt ezért vagy azért. Talán, ha félreértésről van szó, amint azt én gyanítom, akkor még lehetett volna tisztázni."
A köztársasági elnök indoklásában az új törvényt három ponton ítéli aggályosnak. Az első szerint a bevezetendő szabályozás hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni, vagyis sérül az egyházak szociális munkájának finanszírozása. Lendvai Ildikó ezt a felvetést nem látja megalapozottnak, hiszen – mint azt lapunknak elmondta – itt egy plusz pénz lehetőségéről van szó.
"Senki sem vett el egy fillért sem az egyházak költségvetési támogatásából, ellenkezőleg, a törvény azt fogalmazza meg, hogy még az önkormányzatok is adhatnak nekik, sőt kell adniuk, ha az egyébként az önkormányzatok kötelességét jelentő szociális feladatokat helyettük elvégzik. Magyarán: a finanszírozás feltételei csak kedvezőbbek lettek" – érvel a politikus.
Mádl másik észrevétele szerint sérülne az 1990. évi IV. törvény azon előírása, mely szerint az államnak és az egyházaknak partnerként együtt kell működniük. A szocialista frakcióvezető szerint ennek éppen az ellenkezője igaz, hiszen helyi szinten szorosabb lesz az együttműködés. "Azok az intézmények, amelyek az önkormányzatokkal karöltve már szerződéses formában végeztek ilyen jelleg? tevékenységet, azoknál eddig a törvény nem szabta meg, hogy az önkormányzatnak mennyit kell fizetniük, és hogy kell-e egyáltalán. Az új törvényben – világítja meg Lendvai – gavalléros megállapodás jött létre: az önkormányzat fizesse ki azt a különbözetet, ami az egyház tényleges költségei és az általa biztosított esetleges térítési díj között van, egy szóval: állja az egész cehhet."
A köztársasági elnök harmadik aggálya szerint a szabályozás korlátozza az egyházak szabad intézményalapítási jogát. Gyulay Endre római katolikus püspök is hasonlóan nyilatkozott a Heteknek: "Nem pénzről, hanem jogról van szó. Az állammal volt kezdettől fogva megállapodásunk, hogy szociális otthont indíthatunk, és azt megfelelő szerződéssel a költségvetésből finanszírozzák. Most pedig arról van szó, hogy az önkormányzat engedélyezése és finanszírozása kell hozzá. Tehát azokon a helyeken, ahol bár az önkormányzat nagyon gyengén áll, és mégis volna esetleg igény, hogy katolikusok a saját vallásuk szerinti szociális otthont indítsanak, ha az önkormányzatnak nem tetszik, vagy nincs elegendő pénze hozzá, akkor nem lehet indítani. Ez nem így van a vatikáni megállapodásban. Ezentúl azonban az egyház az önkormányzatnak mindenképpen kiszolgáltatottjává válik úgy jogilag, mind anyagilag" – érvel Gyulay. Harrach Péter, az Orbán-kormány szociális és családügyi minisztere az MTI-nek adott nyilatkozatában igyekezett megjegyezni, hogy "A szociális alapellátó intézmények működtetése az egyházak alanyi joga, amelyet három törvény is biztosít, és a működtetéshez nemcsak az alapítás, hanem a finanszírozás is hozzátartozik." A módosítás Harrach szerint egy másik szintre vitte az intézmények finanszírozását és bizonytalanná tette azt, és ezzel az érintett intézmények működtetési szabadsága sérült. A politikus úgy vélte, hogy a módosítással az alapfeladatokat ellátó egyházi intézmények az önkormányzatok "kénye-kedve" szerint kapnának a működésükhöz finanszírozást.
A törvénymódosító csomagot beterjesztő Csehák Judit sajtónyilatkozata szerint tévedés, hogy a szociális alapellátást biztosító intézmény alapítása önkormányzati belegyezéshez lenne kötve, valamennyi egyházi szervezet által működtetni kívánt ellátó, segítő szervezet alapítása alanyi joga bárkinek. Kormányoldalról felvetődött az a kérdés is, hogy miért probléma, ha az a helyi önkormányzat, amelyik már működtet ilyen intézményt, nem akarja a települése lélekszámának megfelelően számára a költségvetésből kiutalt normatív, szociális célra fordítandó pénzkeretből még egy hasonló, de egyházi intézmény létrehozását és fenntartását finanszírozni?
Jelenleg egyébként Magyarországon közel ötven egyházi alapítású, szociális alapellátást biztosító intézmény működik, amelyek nagyjából ötezer rászorulót gondoznak, és amely intézmények közül egy tucat kötött már szerződést a helyi önkormányzatokkal. Önkormányzatok, magáncégek és alapítványok gondozásában lényegesen több ilyen intézmény üzemel, ahol több százezer rászoruló kap ugyancsak állami segítséget. Az alapellátást nyújtó intézmények körébe tartoznak például az ingyenkonyhák, a nyugdíjasotthonok, a családgondozók, a hajléktalanszállók satöbbi.
Nehezen értelmezhető Mádl Ferenc azon aggodalma is, amely a salátatörvényről mint törvénycsomagról történő szavazás esetleges hátulütőit érintette. Nyilatkozatában ugyanis úgy érvel, hogy e szavazás során "bizonyos fontos részletek elsikkadhatnak
és ez az állampolgárok számára kedvező törvény megszületését veszélyezteti". Tavaly ugyanő egy hasonló salátatörvény keretében olyan, az egyszázalékos adófelajánlások elosztásának módját szabályzó törvényt írt alá zokszó nélkül, amely több mint száz magyar egyházat (és ezen keresztül több százezer magyar állampolgárt) diszkriminált.
A "három keresztény történelmi egyház" – a katolikus, a református és az evangélikus – közös nyilatkozatban üdvözölte Mádl vétóját. A történelmi egyházak azért tiltakoztak röviddel a szavazás előtt egy parlamenti egyeztetés során a miniszterelnöknél, mert értelmezésük szerint az új szabályozás bevezetését követően egy egyház csak a helyi önkormányzat egyetértésével alapíthatna ellátó intézményt vagy segítő szolgálatokat. A miniszterelnök akkor ígéretet tett a módosítások felülvizsgálatára. Ez a korrekció azonban az idő rövidsége, valamint a változtatás feltétlen szükségességének nem kellően indokolt volta miatt elmaradt. Hogy a szövegezés megváltoztatását mennyire nem tartja indokoltnak a beterjesztő Csehák Judit miniszter asszony, az abból is jól látszik, hogy a törvénnyel kapcsolatban azóta kitört szópárbaj ellenére azt változatlan tartalommal tervezi ismételeten beterjeszteni a T. Ház elé. A köztársasági elnöknek egyszeri, halasztó hatályú vétójoga van, ami azt jelenti, hogy ha a törvényt újra megszavazzák, ő kénytelen aláírni.
"Biztos vagyok benne – fogalmaz Lendvai –, hogy holmi vélt presztizsérdek oltárán a köztársasági elnök úr sem áldozná fel egymillió ember érdekét." A politikus felhívja a figyelmet arra, hogy számosan közülük visszamenőlegesen sem kárpótolhatók, hiszen mint mondja: "Az a nagymama, akinek az unokája most két és fél éves, és már beadta a kérelmet a gyesre, a huza-vona miatt most elesik a gyes egy jelentős részétől, hiszen a gyes csak hároméves korig jár. A hajléktalanok nappali melegedőjére és szálláshelyére sem lesz már nagy szükség tavasszal." Halasztást szenved ugyanis többek között a nagyszülők nyugdíj melleti gyes-igénylésének bevezetése, a közel egymillió gyermeket érintő gyermekvédelmi támogatás megemelése, a jelzőrendszeres házigondozás általánossá tétele, az utcai szociális munka, a nappali melegedő és az éjjeli menedékhely szolgáltatásainak bővítése, a mozgásszervi és hallási fogyatékosok támogatásának kiterjesztése is.
Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyekért felelős államtitkára úgy látja, jelen esetben a polémia inkább elvi, semmint gyakorlati síkon mozog. A döntés hátterét firtatva rámutat: "Mádl nyilván nem akarja utólag a szemrehányásokat hallgatni, és levelek özönét kapni". Az államtitkár megítélése szerint a köztársasági elnök olyan politikai csatározásba szállt be, amelyben "az egyházak és az ellenzék politikai akciójának közös, legfelső szint? szimpátia-kinyilvánításáról van szó". Szalay úgy látja, egy köztársasági elnöknek akkor kell egy ilyen helyzetben beavatkoznia, "ha igazi kárveszély van: akár az egyházaknak, akár bárki másnak a jogai csorbulóban lennének, de én ilyent tényleg nem látok".
2003. 01. 05. (VII/1)
