Náci sajtó a szalonban
2002. 03. 24.
– Általános véleményként fogalmazódik meg az utóbbi időben, hogy sokan azért voltak képesek életben maradni az elmúlt néhány évben, mert a Fidesz nem tudta fölszámolni a rendszerváltás valamennyi vívmányát?– A kisebbségi léthelyzetben lévő csoportok, akiket végig víz alatt tartott az Orbán Viktor-féle kormányzati politika, nagy túlélői ennek a négy évnek. Ők nem csupán azért élték túl ezt az időszakot, mert a magyar jogrendszer még adott számukra bizonyos védettséget, hanem azért, mert nem volt idő mindenkivel elbánni. Annak a halmaznak, amelyet a rendszerváltás értékeinek nevezünk, van egy olyan része is, amely nincs leírva, amely nem jogi technika, nem intézményi struktúra, hanem önmagában való érték. Ilyen például a szabadság, a gyülekezés szabadsága, a lelkiismereti és vallásszabadság stb. Az a politikus és az a politika, amelyik nem tudja saját értékként kezelni a lelkiismereti és vallásszabadságot, az gyakorlatilag mindenre képes, ami a szabadságunkat veszélyeztetheti. Ezek az emberek idővel a gyülekezési és a szólásszabadságunkat is meg fogják támadni, ha hatalmon maradnak. Nyílt támadást indítottak például a nem történelmi egyházakkal szemben. Ezek mind apró lépések voltak egy nagyon rossz úton, és ezért kell többek között feltétlenül elküldeni őket a hatalomból.