Hetek Közéleti Hetilap

Antifasiszta tüntetők a Kossuth téren. Akik tanultak a történelemből Fotó: Somorjai L.

Az ügy kezdete, hogy 2002 decemberében a Vér és Becsület nevű, közhasznú kulturális egyesületként nyilvántartott szervezet felháborodást keltő koncertet tartott a sződligeti művelődési házban; itt hangzott el, hogy februárban nemzetközi neonáci találkozót tartanak Budapesten.

A szervezés meg is indult, a Vér és Becsület Egyesület tüntetési engedélyt kért a Budai Várba, február 15-ére. A rendezvény célja az volt, hogy megemlékezzenek a Várat 1945 februárjában őrző SS-katonák és nyilasok kitörési kísérletéről. A felvonulás megismétlése lett volna az 1999-ben megtartott, akkor közfelháborodást kiváltó felvonulásnak. A szervezetről "hirtelen kiderült", hogy közhasznú kulturális egyesületként van bejegyezve. Hogy ezt a nemzetbiztonsági szolgálatok 1999 és 2002 decembere között miért nem vették észre, nem tudható.

A lapok tudósításaiból december végén annyit lehetett megtudni a tervezett rendezvényről, hogy "az illetékesek még nem döntötték el, miképpen reagáljanak a februárra tervezett nemzetközi neonáci ifjúsági találkozó tervére".

Az "illetékesek" láthatóan később sem döntötték el, mit is tegyenek. Először a rendőrség kezdett az ügyben saját maga lejáratásába. A nácik Várból való kiszorítása még az elmúlt két év gyakorlatát követve könnyen ment, az önkormányzat egész hónapra lefoglalta a várnegyedet kulturális események céljára, így ott nem lehetett megtartani a rendezvényt. Ezt követően a Vér és Becsület Egyesület sorra adta be a kérelmeket, amelyeket a rendőrség úgy kívánt elhárítani, hogy a közlekedés aránytalan akadályozása miatt nem engedélyezte a tüntetést.

Az ügybe egyre inkább belegabalyodó rendőrség azért, hogy a következetesség látszatát fenntartsa, nem engedélyezett egy kis létszámú, a tibeti néppel szolidaritást vállaló tüntetést a kínai nagykövetség épülete előtt, majd nem járult hozzá a szintén február 15-re tervezett béketüntetéshez, amelyet a szervezők az Andrássy úton kívántak megtartani.

A tüntetéseknek ilyen indokkal való betiltása annyira átlátszó érv volt, hogy sokáig nem is volt tartható. Hiszen mindenki emlékszik arra, amikor a Terror Háza megnyitása alkalmával, vagy a Budapest Parádék során az egész Andrássy utat lezárták. Ha akkor nem akadályozták aránytalanul a közlekedést, akkor most miért akadályoznák, kérdezték sokan.

Az "illetékesek" szorult helyzetükből úgy menekültek, hogy a béketüntetést az Andrássy út szerviz útjára engedélyezték, de végül az egész utat lezárták a menet számára. A béketüntetés végül botrányba és dulakodásba fulladt, a rendőrség három embert előállított. A tömeg nagy része észlelve, hogy egyszerre vannak jelen neonácik és szélsőbaloldali tüntetők, még a beszédek elhangzása előtt elhagyta a teret.

"Kulturált nácik"

A "liberális" napilap újságírója szerint "szimpatikus" és "kulturált" neonácik végül az ország legfontosabb közterületére, a Kossuth térre kaptak engedélyt rendezvényük megtartására. A rendezvény célja az 1945 februári kitörési kísérlet "áldozatai" előtt való tisztelgés. A "liberális" lap írásának megjelenéséig azt gondoltam, hogy nem kell erről ma Magyarországon szólni, de a cikk megingatott meggyőződésemben, így le kell írnom, hogy a "kulturáltan demonstrálók" a huszadik század legmocskosabb gyilkos eszméjét és azok képviselőit éltették. Az önkéntesekből álló SS és nyilas csatlósainak budapesti "kitartása" emberek ezreinek értelmetlen halálát okozta. A neonácik csak néhány száz méterre attól a helytől tartották rendezvényüket, ahol 1944–45 telén fegyvertelen zsidó civilek százait lőtték bele a Dunába ugyanolyan egyenruhát viselő gyilkosok, mint amilyen egyenruhában most a neonácik a Kossuth téren megjelentek.

Milyen erkölcsi érzékre vall ezeket az egyenruhásokat szimpatikusnak és kulturáltnak nevezni? Hitler kétségtelenül nagy hangsúlyt tett arra, hogy eszméi esztétikusan jelenjenek meg. Aki erről többet akar megismerni, elolvashatja Frederic Spotts 2002-ben megjelent Hitler és az esztétikum hatalma cím? könyvét. A könyvből kiderül, hogy a nácik számára alapvető cél volt – az autópályák építésétől az épületek külsején keresztül a felvonulások koreográfiájáig és az egyenruhák formájáig –, hogy olyan benyomást keltsenek az emberekben, amely leny?gözi őket. Mint tudjuk, nemcsak a németek többségét, de a berlini olimpia alkalmával a világ nagy részét is sikerült leny?gözni.

"Észrevettem azonban, hogy idekint most már zöld sapkában, zöld gallérral, a karjuk beszédes, irányt mutató mozdulataival német katonák tartják mögöttük rajta mindenen a szemük: egy kicsit meg is könynyebbültem a láttukra, mivel takarosan, jól ápoltan, ebben az egész zűrzavarban egyedül szilárdan és nyugalmat sugárzóan hatottak." Így számol be Kertész Imre Sorstalanság cím? regényében a főhős arról, amikor a vagonok megérkeztek Auschwitzba. A tizenéves főhős a "nyugalmat sugárzó" SS-szel szemben egyet is ért a felnőttek intelmével: "Iparkodjunk a kezükre járni, kérdéseket, búcsúzkodást rövidre fogni, értelemmel, s ne ily gyülevész példával mutatkozzunk be a németeknek."

A Sorstalanság főhőse ekkor még nincs tisztában azokkal a borzalmakkal, amik rá vártak, mint ahogy 1936-ban a német szervezési géniusz előtt tisztelgő világ sem tudta, hogy a külsőségekben megjelenő esztétikum milyen nézeteket takar. Aki azonban ma "szimpatikusnak" nevezi az egyenruhás nácikat, és elismerően szól "kulturáltságukról" és "fegyelmezettségükről", az vagy perverz, vagy valamilyen küldetést teljesít, vagy mindkettő.