"Nem vagyunk nácik" – mondta a konferanszié. Hátán a kódszám (88=H. H.) közismert náci köszöntést takar Fotó: S. L.
– A szólásszabadsághoz való jog nyilván nem jelent korlátlan jogot. Ha az ember mégis nyilvánosság elé kerül, akkor hol, illetve hogyan lehet kijelölni a szólásszabadság határait?
– Az Alkotmánybíróság 1992-ben fogalmazta meg azt az alapvetést, mely szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem függ a gondolat igazság- vagy értéktartalmától, illetve hamisságától vagy értéktelenségétől. Ebből az következik, hogy a hamis, vagy annak tűnő, értéktelen vagy annak tűnő, vagy akár az egyenesen visszataszító nézetek kifejtése is lehetséges, szabad, és ennek a szabadságnak csak külső korlátai vannak.
– Ez konkrétan mit jelent?
– Azt, hogy a vélemény tartalma alapján nem tiltható valamely gondolat kifejtése. A tiltást csak a véleménynyilvánítás külső következményei indokolhatják. Ilyen eset az, amikor egy gyűlölködő hangvétel? cikk megjelenése vagy egy gyűlölködő demonstráció olyan veszélyhelyzetet eredményez, hogy már nincs mód az erőteljes és egyértelm? társadalmi elutasításra, amely a helyére tenné a gyűlölködőket. Az ilyen helyzetekben azonnal vagy közvetlenül olyan kár következhet be – egyéni jogok sérelme, emberek életének veszélyeztetése –, amit az államnak a büntetőjog eszközeivel kell elhárítania.
– Ezt a határt hogyan lehet egyértelműen megállapítani?
– Ez egy olyan érzékeny határ, melyet nehéz megállapítani, de az a fontos, hogy a hatóságok – a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok – azt a jogi tesztet, amely az eset öszszes körülményeinek vizsgálatára épül, tárgyszerűen alkalmazzák. Szerintem akkor megítélhető, hogy olyan helyzetről van-e szó, amelynek veszélyessége indokolja a tiltást, vagy sem.
Molnár Péter Fotó: S. L.
2003. 02. 21. (VII/8)
