Nagytétény, Harangozó utca. A Metallochemia kéménye az utca végén Fotó: Somorjai L.
Nagytétény időről időre a hajdani fémfeldolgozó gyára miatt kerül a lapok címoldalára. Sok mindent mondanak róla, főleg, ami óta a termelés megszűnt: egyesek szerint a környezet életveszélyes, mások szerint megfelelő életmóddal az ártalmak többsége kivédhető.
Az itt felépített Metallochemia története a múlt század elejére nyúlik vissza: az 1910-es évektől az 1980-as, 90-es évekig működött. Amikor a 80-as években kiderült, hogy az üzem jelentős környezetszennyezés okozója, az ÁNTSZ elődje, a KÖJÁL leállította a kohó működését. "A kohó kéményén keresztül leülepedő porban ólom és különböző nehézfémek kerültek ki a környékre, és az illetékesek jóval a határérték feletti szennyezést mértek a talaj 20–40 centiméter mélységében. A kohó leállítása után azonban még tovább folyt itt
a kiszuperált ólomakkumulátorok begyűjtése, egészen 1989-ig. Az akkumulátorokat szétszedték, majd elszállították az akkori NDK-ba. Ez a tevékenység is okozott némi kiporzást" – tájékoztat Csobánki Jenő, a kerület alpolgármestere. Ezek után – 1989-ben – minden tevékenységet leállítottak, az üres gyártelepet ma egy biztonsági cég őrzi.
Valami titokzatos összetartó erő köti össze a lakókat, akik a sajtónak nyilatkoznak. Olyasvalami, mint egy családban, ahol nem szeretik, ha kívülvalók kiteregetik a
szennyest. A tucatnyi megkérdezett "riportalany" mindegyike ragaszkodik inkognitójához, igaz, egy hivatalos személy is csak neve elhallgatása árán nyilatkozik. Pedig a kertváros problémája – a Metallochemia miatti környezetszennyezés – nem az ő "saruk". Szó szerint, hiszen immár kormányhatározat született arról, hogy a környék nehézfémekkel szennyezett talaját – mintegy 40 cm mélységig – állami finanszírozás mellett kicseréljék, a fémfeldolgozó gyártelep több mint négyszázezer köbméternyi, ma is szennyező kohósalakját elszállítsák. A Gazdasági és a Környezetvédelmi, valamint
a Pénzügyminisztérium, illetve a XXII. kerületi önkormányzat összefogásával készített tervben sikerült összehozni a célszerűt a hasznossal: a salak, valamint a szennyezett talaj egy olyan, hatszáz méter hosszú, tizenhárom méter magas, szigetelt betonteknőbe – betonszarkofágba – kerülhet, amely a meghosszabbított, környéken áthaladó M6-os autópálya alatti töltés részét képezné. Az autópálya-töltés építésére a tervek szerint a jövő év végén, a kártalanítás elvégzése után kerülhet sor. A több mint ezerkétszáz családi ingatlant érintő, 12 milliárd forintos költségvetés? terv megvalósításával több peres ügy is lezárulhat, amely a károsult lakók és az önkormányzat között jött létre. A károk az ott élő emberek állítása szerint nemcsak az ingatlanok értékcsökkenéséből, hanem egészségkárosodásból is adódnak, amely szerepet játszhat a korai elhalálozások nagy számában a gyár környezetében.
Tévedünk azonban, hogy ha azt gondoljuk, hogy a lakók kitörő lelkesedéssel fogadták a tervet (feltéve, hogy tudnak róla). Többen azért ellenzik a szennyezett talaj kicserélését, mert az átalakítás okozta károktól féltik dísznövényeiket, fáikat, kertjüket.
A sajtóban közzétett tervről a helyiek egy része még nem hallott. Számukra nem is tűnik hihetőnek. "Mese habbal – mondja egy középkorú férfi, a Vitéz utca közelében.
– Én 1955 óta lakom itt, de arra sem voltak képesek, hogy az utcánkat végig lebetonozzák – pedig a porártalmat a szennyezett talaj csak fokozza." Egy másik férfi azért nem tud semmiről, mert mindenkivel rosszban van, senkivel nem beszél. Többen viszont hallottak a grandiózus elképzelésről. "Mivel mi nem termelünk semmi ehetőt, értelmetlennek tartjuk, hogy feltúrják a földünket. Mi lesz a rengeteg fenyővel, tujával, díszkerttel, amit tíz év alatt létrehoztunk, felneveltünk? Nem járulunk hozzá, hogy a kertet felforgassák, arra mérget vehet" – mondja egy szépen felépített ház kertjében munkálkodó hölgy. A méregért nem is kellene olyan messzire mennem, bár az illető úgy látja, hogy nem a talaj szennyezettsége itt a fő probléma – a szennyezettség jelenlegi fő forrásának az egykori gyártelepet tartja, amelyről ma is idefújja a port a szél, és amelyet ma is belélegeznek az emberek. "Ez is oka annak, hogy tíz évvel ezelőtt az utcának a fele – sajnos – rákbetegségben hunyt el" – állítja az illető.
Az elmondottakat részben látszik igazolni annak az idős bácsinak a története az Akó utcából – nevezzük Józsi bácsinak –, aki elmondja: amíg a gyár működött, időnként vastagon állt az ólommal telített por a háza tetőcserepein. Józsi bácsi viszont nem hisz abban, hogy a szennyeződés felelős a korai elhalálozásokért: a föld termését meg lehet mosni, a zöldséget, gyümölcsöt meg adott esetben máshonnan is be lehet beszerezni. Talán ennek a hozzáállásnak is köszönhető, hogy ő a nyolcvanadikban jár, édesapja pedig – amíg élt – ezen a helyen töltötte be a kilencvenedik évét. Józsi bácsi apjával együtt évtizedekig dolgozott itt a metallokémiai telepen, korábbi nevén Ólomfeldolgozó Vállalatnál. "Annyi gyerek volt itt az utcában, és egy se halt meg
a környezetszennyezettség miatt. Másutt van itt az eb elhantolva" – állítja. Szerinte a második világháború végéig – "amikor Szegő bácsit elvitték a gettóba" – nem volt itt semmi gond. A gyár jó munkahelynek számított, ott készültek a különböző festékek, a mínium, a litafon, a rézgálic
Akkor azonban a zsidó tulajdonost deportálták. "Nem azért szennyezett a környék, mert itt működött a gyár, hanem azért, mert az új tulajdonos kiengedte a szabadba az ólomport" – mondja. Józsi bácsi egyébként sem hisz abban, hogy lesz itt változás. "Immár tizenhat éve plankolják ezt a témát. A fenét fogják lecserélni itt a földet. Meg aztán nem is engedném, hiszen – nézze meg – ha itt ásnak, kidől a kerítés " – teszi hozzá.
Az elhalálozásokra nézve – amelyről az alpolgármester állítása szerint egyetlen statisztikai kimutatás sem született – újabb verzióval találkozom, amikor egy szépen megépített, nagy ház tulajdonosa akad mikrofonvégre. "Főleg azok betegedtek meg, akik a gyárból ingyen kapott salakot a házukba beépítették. Általában az öreg épületek tetőszerkezetébe került a salak. Én azonban egy teljesen új házat építettem, tizenöt évvel ezelőtt. Egészségügyi problémáim nincsenek, noha először még a virágok is kiégtek a földből, a drága cserjéim is ott pusztultak el a kertben. A fenyők azonban bírják a talajt, nem is engedném kicserélni alóluk. Egyetlen nagy problémáim, hogy nem tudom eladni a házamat, pedig fél áron kínálom" – mondja, majd lelkemre köti: egyetlen, kilétére vonatkozó információ közzétételéhez sem járul hozzá.
Egy neve elhallgatását kérő illetékestől megtudom: mivel a beruházás kapcsán óriási pénzekről van szó, a különböző érdekeltségek hálózata bonyolítja – egyben lassítja – a kártalanítási terv kivitelezését. A lakók hivatalos tájékoztatása sem történt meg, erre vonatkozóan "személyre szóló kommunikáció kidolgozása folyik, mert a probléma olyan mélyen érinti az embereket".
2004. 07. 30. (VIII/31)
