hetilap

Tarjányi Péter

Beszélgetésünk idején még nem tudni, hogy október 23-án harctérré alakul-e
Budapest. Az viszont egyértelmű, hogy két éve mindig félelemmel készülhetünk
ezekre az ünnepekre. A rendőrség szempontjából mi a sikertelenség oka?

– Sajnos az utóbbi két évben valóban hozzá kellett szoknunk Magyarországon,
hogy ha ünnep, akkor zavargás. Gondoljon bele, hogy ha három éve beszélgettünk
volna, és azt mondom, hogy a következő években felgyújtják a Magyar Televízió
székházát, elkötnek egy harckocsit Budapesten, vagy rálőnek politikusok házaira,
sőt, gépkarabéllyal megsorozzák a Teve utcai rendőrpalotát, akkor ez
felfoghatatlan lett volna. Az, hogy idáig jutottunk, elsősorban a politika,
másod­sorban pedig az igazságszolgáltatás kudarca. Ma már elsősorban nem a
rend­őrséget kell emiatt szapulni, hiszen a testület nagyon komoly fejlődésen
ment keresztül az utcai harcok kezelésének területén.

Volt honnan indulni…

– 2006. szeptember 18-án a tévészékház elfoglalásának fiaskója szerintem
elsősorban vezetői hibák miatt történhetett meg. A rendőrség irányítóinál óriási
megfelelési kényszer volt tapasztalható. Nem tudták eldönteni, hogy az utcán
egyszerű utcai zavargás folyik, vagy valamilyen forradalom, ha pedig forradalom,
hova álljanak, melyik politikai erőnek feleljenek meg. A tudathasadásos állapot
miatt delegálták egyre alacsonyabb szintekre a döntéseket, ez pedig egyenesen
vezetett a kudarchoz. Magyarországon egyértelmű törvényi háttere van annak, hogy
az ilyen zavargásokat határozottan kezelni lehessen. Az ezredforduló környékén
például, amikor a futballhuligánok – a tévéostromhoz viszonyítva jóval nagyobb
tömegben – balhéztak a Népliget környékén, a rendőrség részéről senki nem nézte
a randalírozókat forradalmároknak, tüntetőknek, hanem komolyan és gyorsan
felléptek ellenük.

A szinte médiasztárrá avanzsált főkolomposokat most miért nem lehetett rács
mögé dugni? A kérdés azért is érdekes, mert miközben ezek az emberek szabadon
rohangálhatnak, Sándor István alezredes pert nyert az ügyészség ellen, mivel
jogtalanul tartották hónapokig előzetes letartóztatásban. Mintha valami nem
stimmelne…

– Egyetértek. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a rendőrség az
elmúlt egy-másfél évben elfogta ezeket a randalírozókat, ám az
igazságszolgáltatás nem tudott elrettentő erejű döntést hozni velük
kapcsolatban. Legfeljebb 24 óra múltán ki kell, hogy engedjék őket, és ha a
rendőr nem tudja precízen bizonyítani, hogy az elkövető éppen abban az
időpillanatban emelte fel a követ és vágta a fejéhez, és ez nincs dokumentálva,
akkor az illető nagy valószínűséggel meg­ússza minden különösebb retorzió
nélkül. Maximum kirónak rá néhány tízezer forintos bírságot. Ez a kabaré
kategóriájába tartozik.

Az utóbbi két év közel nyolc és fél milliárd forintjába került Magyarországnak,
nekünk, állampolgároknak. Ehhez képest ott tartunk, hogy bár a beavatkozáshoz
elégséges a jogszabályi háttér, a felelősségre vonáshoz, úgy tűnik, nem. A
törvények megváltoztatásához azonban politikai háttér kell, ami természetesen
nincs meg. Ez olyan, mintha egy magasugrónak semmiféle segítséget nem adunk,
viszont a lécet irreálisan magasra helyezve biztatjuk, hogy rajta, ugord át. Nem
fog sikerülni.

Óriási gondot jelent a testület munkájában az is – kissé eltávolodva az utcai
harcoktól –, hogy Európában példátlan módon nálunk négyévente cserélik a rendőri
vezetőket. Bécs vagy Párizs főkapitányait, akik nyolc-tíz éveket töltenek a
székükben, a politika egyetlen dologgal bízza meg: szakmai alapon dolgozzanak.
Magyarországon ez távolról sem így működik. A rendőri vezetők a politikának való
megfelelést saját túlélésük szempontjából el kellett, hogy fogadják – vagy
távoztak a szervezetből. Nem véletlen, hogy a magyar rendőrségnek ma nincs
hosszú távú bűnüldözési stratégiája – ezeknél ugyanis csak az előkészítés
másfél-két vagy még több évet vehet igénybe, a megvalósítás pedig akár két
évtizedet is. A kapitányok ezért inkább a „jól eladható” programokat
preferálják.

A politikai függőség káros hatása az is – amint arra Sándor István is utalt –,
hogy ahol politikai szálra bukkan a rendőrség, ott a nyomozás általában hirtelen
más irányt vesz. Tudom, hogy ez ma tabunak számít. Viszont a megoldáshoz
őszintén kell beszélni a problémáról, és nevén nevezni a felelősöket – különben
a jövőben is egyre-másra dőlnek ki a csontvázak a szekrényekből.

Az olajügyektől kezdve rendszeresen visszatérő téma a politika és az alvilág
kapcsolata. Milyen tendenciákat vél felfedezni ezen a területen?

– Az olajügyek azért érdekesek, mert a parlamentben annak idején egy olyan
jogszabályt alkottak a döntéshozók, amely lehetővé tette, hogy bizonyos emberek
óriási extraprofitra tegyenek szert. Még egyszer: a jogszabályi hézagot nem
megtalálta valaki, hanem úgy hozták létre. A szervezett bűnözői kör abban az
időben kitanulta – és ma is alkalmazza –, miként lehet a politikával
együttműködni, az „üzletágból” befolyt pénzt pedig „visszaforgatták”. Így
erősödött meg például a kábítószer-bűnözés Magyarországon, de a pénzekből jutott
a rendőri testületbe való beépülésre, korrumpálásra is. Ezeket az
összefüggéseket rendőrként a kollégákkal tisztán láttuk, jeleztük is, ennek
ellenére hosszú ideig döntéshozói oldalról semmi nem történt.

Ez azt jelenti, hogy akár a kábítószer-, akár a fegyverkereskedelem
rendelkezik politikai kapcsolatokkal?

– Természetesen. Véleményem szerint a szervezett, intellektuális bűnözés
egyre céltudatosabb és erősebb Magyarországon.

A menetrendszerű botrányok nemcsak a rendőrséget, hanem a titkosszolgálatokat
is érintik. Hogyan értelmezi a legutóbbi lehallgatási ügyet, az UD Zrt.
szerepét, és a politikai szálakat?

– Nemcsak a rendőrség, hanem a titkosszolgálatok elmúlt 18 éve is
ellentmondásos. Hol egyik, hol másik oldal vádolja ellenfeleit azzal, hogy
tiltott módon gyűjt információkat politikai szereplőkről. Az információ
nyújtotta hatalommal a világon mindenütt igyekeznek élni, kérdés, hogy a
megbízottak átlépik–e az etikai, törvényi határokat. A konkrét ügyről azért nem
szeretnék beszélni, mert több részlete még nem világos.

Háttérbeszélgetéseken rendre felmerül, hogy nem csak az UD Zrt. teljesít
politikai megrendeléseket, más cégek is foglalkoznak ezzel – mindkét oldalon.
Korábban az ön volt cégét, a Proware Kft.-t azzal vádolták, hogy a
szocialistáknak szállít információkat…

– Mi nem magánnyomozó cég voltunk, pénzügyi tanácsokat adtunk, és állami
cégeket világítottunk át. Nem titkolom, érkeztek hozzánk olyan megkeresések
politikusok részéről, amelyekre azt mondtam, hogy mi rendőrségi és
titkosszolgálati hatás­körökkel nem rendelkezünk. Mindenki maga dönti el, hogy
átlépi-e a határokat, de ha megteszi, akkor a következményeket is vállalnia
kell. Én behúztam a kéziféket, és ez sokaknak nem tetszett – rá is ment a cégem.
Viszont ez tette lehetővé, hogy független maradjak.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek