„Én őszintén megbántam” – mondta a bizonyítási eljárás kezdetén Lados István,
aki minden vádpontra kiterjedő, teljes körű vallomást tett. A 26 éves férfi
Zuschlag János és Arató Gergely (ma az oktatási tárca államtitkára) képviselők
mellett dolgozott személyi titkárként, most a másodrendű vádlottja az
ügynek.Mint elmondta, ő szerezte azokat a számlákat, amelyek alapján Zuschlag
hamis bélyegzőket tudott készíteni. Ezekkel igazolták a pályázati pénzek
felhasználását, amiket fiktív alapítványokon, egyesületeken keresztül nyertek. A
meg sem valósított programokat ezután fiktív számlákkal igazolták, a pénz pedig
többnyire a gyanúsítottaknál, illetve rokonaiknál kötött ki. A személyi titkár
magánszámlájára is érkeztek ilyen utalások, amik közül a nagyobb összegeket
átadta Zuschlagnak, a kisebbekből pedig többek között befizetett neki egy
zanzibári utazást, kifizette a közüzemi számláit, de az is előfordult, hogy új
mobiltelefont vásárolt neki. A beszámolók hitelességét internetről letöltött,
más rendezvényekről készült fotókkal akarták megteremteni, megesett, hogy
kiskunhalasi párttagok névsorát csatolták bizonyítékként, vagy egy egész újságot
kreáltak annak alátámasztására, hogy a pályázatban megjelölt program
megvalósult. Lados szerint Arató Gergely is tudott a hamis bélyegzők és számlák
létezéséről, és kérte is, hogy amikor az irodában tartózkodik, akkor ezek ne
legyenek elöl. Az államtitkár nyilatkozatban közölte, hogy Lados állításai nem
felelnek meg a valóságnak.
Az ügyészségi vizsgálat 2005 nyarán indult, az Együtt a Harmadik Évezredért
Alapítvánnyal kapcsolatban. Zuschlag akkor jelezte, hogy „nagy probléma nem
lehet, maximum egy ügyészségi megrovásra lehet számítani, és pénzbüntetésre az
iratok hiánya miatt”. Ezután Zuschlag Lados kezébe adta két másik vádlott
vallomását, hogyha őt is kihallgatná a rendőrség, tudja, mit kell mondani. 2005
szeptemberében ki is hallgatták Ladost, aki a jegyzőkönyvekkel megegyező
vallomást tett, bár ennek semmi köze nem volt a valósághoz. „Bennem kialakult az
a képzet, a tanúkénti kihallgatásom után, hogy valamilyen mögöttes
információkkal rendelkezik Zuschlag János, ugyanis ő előre mondta azt, hogy
milyen kérdések kerülnek szóba a tanúkihallgatáson, és ez valóban így is
történt” – mondta el Lados. Zuschlag eközben „magas kapcsolatokkal” próbálta a
nyomozást „kézben tartani”. A volt képviselő Szilvásy Györgyöt értette a
segítség alatt, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. A
vádlott szerint azt az információt is Szilvásytól kapták, hogy Zuschlagot
lehallgatják. A miniszter sajtótitkára „szemenszedett hazugságnak” minősítette
ezeket az állításokat.
Zuschlag a nyomozati szakaszban különböző módszerekkel megpróbálta elérni, hogy
Gyurcsány Ferencet és Szíjjártó Pétert, a Fidesz politikusát is belekeverjék az
ügybe. Lados beszámolt egy beszélgetésről is, ahol Szíjjártó Péter kérte, hogy
járjon közben pályázatok ügyében, mire Zuschlag gúnyosan megjegyezte, hogy
„rendesen kell dolgozni, meg kell nyerni a választást, akkor lesz pénz a
pályázatokra”. A vádlott szerint egy személyes találkozó során Gyurcsány Ferenc
nehezményezte azt, hogy a nevét az üggyel összefüggésbe hozták. Zuschlag „a maga
arrogáns stílusában azt válaszolta, hogy nem kellett volna engedni, hogy eddig
fajuljon a dolog, és kérte a segítséget”. A volt képviselő maga is megpróbálta
befolyásolni az ellene folytatott vizsgálatot a kecskeméti ügyészeken keresztül,
de rájött, hogy az eljárást irányító Német Zsolt – Zuschlag szavai szerint –
„fanatikus fideszes állat, aki vasárnap templomba jár, és nem lehet vele mit
csinálni”. A meghallgatás lapzártánk után folytatódik.