Lemond a Jobbik bicskei elnöke
Rihó Krisztián lemond a Jobbik bicskei elnöki pozíciójáról és Fejér megye 7. választókerületének kampányfőnöki tisztségéről. Rihót a Budaházy György-féle terrorcselekmény elkövetésével gyanúsított Magyarok Nyilai csoport ügyében gyanúsították meg lőszerrel való visszaéléssel. Az ügyészség szerint a bűnszervezet egyik tagjának kérésére 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd továbbadta az azokat nála megrendelő társának.
Pálffy kereszténydemokrata képviselő lenne
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) színeiben indul a tavaszi országgyűlési választásokon Pálffy István televíziós műsorvezető. Mivel a parlamenti választásokra az egyéni helyekről már döntöttek, így Pálffy országos vagy megyei listán indulhat el. Mint nyilatkozta, azért a KDNP-t választotta, mert a pártban számos olyan politikus, barát és ismerős van, akikkel „évtizedek óta együtt mozdulnak, minden rezdülésük ugyanaz”.
Nem lesz fővárosi listája az MDF-nek?
Pénz és aktivisták szűkében valószínűleg nem lesz elegendő jelöltje az MDF-nek a 2010-es országgyűlési választáson – írja az atv.hu. A lapnak nyilatkozó fórumos forrás szerint a fővárosban egyenesen csodára van szüksége az MDF-nek ahhoz, hogy területi listához jusson, és ha az országos lista össze is jön, de Budapesten nem lehet az MDF-re szavazni, a parlamenti küszöb átlépése lehetetlenné válik. A párt közleményben ismerte el, hogy a fővárosban valóban a vártnál nehezebben halad az ajánlószelvények gyűjtése. Ugyanakkor hangsúlyozták: az MDF minden megyében és Budapesten hamarosan területi listát fog állítani.