A gyanúsított Borovszky Tímea, az Oktatási Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának vezetője volt, akit azzal vádolnak, hogy hivatali ideje alatt 600 ezer forint „visszacsorgatását” kérte az egyik nyertes pályázótól, hogy azt egyik munkatársának adhassa. Vallomása fél órával a kihallgatás után landolt a szélsőséges hírportál faxgépén, ami már önmagában is elegendő kérdést vet fel, hát még ha hozzávesszük, hogy a fejléc szerinti feladó maga a Budapesti Nyomozó Ügyészség volt.
A kihallgató ügyészség szerint természetesen ez még nem jelenti azt, hogy tőlük került volna ki az anyag, hiszen rendszeres, hogy a jegyzőkönyveket faxon küldik a különböző hivataloknak, így például esetünkben a Fővárosi Főügyészség sajtóosztályának is. A volt főigazgató ügyvédje meg sem lepődött a történteken. Bárándy Péter, korábbi igazságügyi miniszter szerint rendszeres, hogy titkos anyagok hatósági közreműködéssel kerülnek nyilvánosságra. Ilyenkor az elkövetők hivatali hatalmukkal visszaélve juttatnak ki belső használatra szánt iratokat az ügyészségről. Ettől persze még feljelentették az ismeretlen tettest, aki ellen a Fővárosi Főügyészség jelentése alapján meg is indult a nyomozás közokirattal való visszaélés vétsége miatt. A dolog pikantériája, hogy az elkövető akár ügyészségi vagy bírósági alkalmazott is lehet. Ennek lehetőségét az ügyészség egyelőre arra hivatkozva kérdőjelezi meg, hogy például iratismertetés előtt is rutinszerűen adják ki „bizonyos embereknek” a hivatalos dokumentumokat. Vagyis innentől kezdve már nincs semmi befolyásuk az anyagok későbbi sorsára. A kétoldalas jegyzőkönyv tehát elindult az ügyészség faxgépéről, de még keresik, hogy közvetlenül vagy közvetítéssel landolt a szélsőjobbos portálon.
Nem példátlan
Annak ellenére, hogy az ügyészségről évek óta rendszeresen „vándorútra indulnak” bizalmas vagy titkos anyagok, a szervezeten belül gyakorlatilag nincs komolyabb következménye a szivárogtatásoknak. A Magyar Nemzet például már másnap leközölte Kulcsár Attila sztárbróker vallomását, és ők biztosítottak helyet nem sokkal később egy gyanúsítotti kihallgatás jegyzőkönyvének is. A Zuschlag-ügyben szintén ők voltak a szerencsések 2007-ben, így szöveghűen adhatták közre Ocsovai Tamás sportminisztériumi helyettes államtitkár vallomását. 2009 nyarán pedig előbb tudtak Szilvásy György gyanúsítotti kihallgatásának idézéséről az UD Zrt.-ügyben, mint maga a titokminiszter. És még abban az évben karácsony előtt dobták be egy hangszakértői véleményre hivatkozva, hogy Dávid Ibolya titkos kazettája – mellyel párton belüli riválisának „aknamunkáját” leplezte le – valójában manipulált hangfelvétel volt. A Hír Tv-nek is jutott egy sztori a Fidesz után „szaglászó”, szocialista Szabó Zoltánról, akinek úgymond hivatalból szerelték le az autójáról a kerékbilincset. Legalábbis a birtokukba jutott ügyészségi iratok szerint.