Tölgyessy Péter szerint ugyanazokban a választókerületekben tarolt a Jobbik a 2010-es EP-választásokon, ahol 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt, 1945-ben pedig a Magyar Kommunista Párt futott be. A lakóhely ezek szerint meghatározó a politikai radikalizálódás szempontjából?
- Ha magunk elé rakjuk a három választás térképét - az egyéni kerületeket és a listás arányokat -, akkor világosan látszik, hogy ez az összefüggés nem létezik. Egyébként is veszélyes különböző történelmi helyzetek radikalizmusát pusztán azért összehasonlítani, mert azok tagadják a rendszert. Legfeljebb a szociális státuszból fakadó politikai mentalitás lehet azonos: a társadalom alján élőnek nem jelent vonzó programot „az itt előbb-utóbb jobb lesz, ha szépen vársz tíz-tizenöt évet", hiszen őket csak egy gyors változás hozhatja ki a nehéz helyzetből. Így magyarázható, hogy bizonyos csoportok (például a bányászok vagy az iparvidékek segédmunkásai) 1939-ben a szélsőjobbra, 1945-ben pedig a kommunistákra szavaztak. De azt is hozzá kell tenni, hogy az 1939-ben 25 százalékos szélsőjobb szavazótábort - és itt nemcsak a nyilasokról van szó, hanem öt-hat másik pártról is - a szociális demagógia és a könnyen érthető üzenet hódította meg. Az üzenet nem igényelt nagy töprengést: mindennek oka a zsidó, mindegy, hogy a tőkéssel van bajod vagy a szociáldemokratákkal, vagy Trianonnal, vagy akár a Szovjetunióval.
Szociális demagógia és bűnbakkeresés - ezt a politikai főzetet valóban csak a szegények és a lecsúszottak nyelik be?
2010. 03. 05. (XIV/9)
