Feszült hangulat uralkodik a hazai felsőoktatási berkekben, amit olyan kiszivárgó hírek is jól mutatnak, melyek szerint a Corvinuson már nemcsak a bérekre nincs pénz, hanem a liftek beindítására, azaz az intézmény működtetésére sem. A héten már a Magyar Nemzet is hírül adta, hogy a felsőoktatási intézmények hónapok óta nem tudják rendszeresen fizetni hallgatóik tanulmányi és szociális ösztöndíját, mert az állam visszatartja a kifizetéseket. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár megígérte, hogy még a nyár folyamán rendeződik az ösztöndíjak kifizetése.
A helyzet súlyosságára figyelmeztetett a Magyar Rektori Konferencia májusi közleménye is, mely szerint idén további 32 milliárd forintos elvonás sújtja a felsőoktatást, ami mostanra ellehetetlenítette az intézmények alapműködését. Az MRK kitér arra is, hogy a kormányzat által megígért összegek, így a PPP-konstrukciók, a korábbi uniós pályázati önrészek fedezete, az intézményi adósságátvállalás, a Felsőoktatási Struktúraváltási Alap létrehozása és a kiválósági támogatások odaítélése nyomán összesen 58 milliárd forint támogatás jutna idén a felsőoktatásba, de ennek elenyésző része érkezett meg a címzettekhez. Az pedig súlyosan jogellenes, hogy az elmúlt évi intézményi normatív támogatások átutalása sem történt meg.
Eközben a Miskolci Egyetemen diákok és oktatók tiltakoznak az intézmény várható „profiltisztítása” miatt, melynek következtében a műszaki képzésen kívül minden más kar megszűnhet. Mint azt az EMMI-nek megírták, ez több mint félezer munkahely megszűnésével járhat, továbbá visszavetné a beruházásokat a régióban. Az államtitkárság erre úgy reagált, hogy a szakok sorsáról az egyetem szenátusa dönt. Hogy ez mennyire van így, arra jó példa a Nyíregyházi Főiskola, amely szeptembertől szünetelteti tizenkét bolognai rendszerű alapszakának indítását, és intézeti rendszerben működteti tovább öt karát. A főiskola rektora Balog Zoltán miniszterrel kötött megállapodása értelmében a PPP-támogatás fejében, a kormányzati koncepcióhoz is igazodva döntött a nagyszabású szerkezetátalakításról.
A miskolci tiltakozás alapja az a nemrég megszellőztetett vitairat, amely „A felsőoktatás átalakítás stratégiai irányai és soron következő lépései” címet viseli. Az anyag a felsőoktatási intézményeket tudományos–szakmai kritériumok mentén négy kategóriába csoportosítaná: nemzeti tudományegyetemekre, szakegyetemekre, szakfőiskolákra, valamint helyi és kistérségi főiskolákra, s részben ez alapján differenciálná a finanszírozásukat is. A szakegyetemek közé példaként sorolódott a Miskolci Egyetem, amely így elvesztené sokszínű tudományegyetemi jellegét. A vitaanyag alapján a vidéki intézmények jobbára egy erős profilszűkítés árán ugyan, de megmaradnának, jóllehet kérdéses például a hazai művészeti felsőoktatás sorsa. Mezey Barna, a MRK elnöke az ELTE-n úgy fogalmazott, hogy a kategorizálás nagyobb ellenállást fog kiváltani, mint a gazdasági kancellár pozíciója. Geréby György, a CEU oktatója szerint eleve képtelenség a különböző hazai intézményeket azonos kritériumok mentén versenyeztetni.
A vitaanyagot, amely az államtitkárság szerint a nyári egyeztetések folyamán még változni fog, eddig számos kritika érte, s a nagy egyetemek – köztük az ELTE, BME, valamint az MRK – nagyjából egybehangzóan véleményezték. Az iratot jegyző Gilly György különösen jártas az egészségügyi menedzsment területén, s a felsőoktatásban is egy korszerű menedzsment szemlélet bevezetését sürgetné – a tervezet megvalósítását 2014. májusra datálva. Az ELTE véleményezői szerint a nem titkoltan a jövő évi választásokra koncentráló anyag rövid távú elképzelései miatt sem tekinthető felsőoktatási stratégiának, sokkal inkább egy politikai megrendelésre készült, ágazati irányítási koncepciónak. Ezt támasztja alá, hogy az elképzelésből hiányoznak az elemzések, adatok, jogszabályok, ellenben irányelvként számos idézet olvasható Orbán Viktor miniszterelnöktől.
A kissé paradox módon „minőségi központi tervezést” emlegető szöveg nem mentes az ellentmondásoktól, elismeri ugyan a felsőoktatási expanzió szükségszerűségét, de igyekszik azt összebékíteni a központosítás elvével. A finanszírozás terén szentesíti a központi gazdasági irányítást a kancellárok és a minisztériumi felügyelő testületek révén. Az intézmények „szakmai önállósága”, így a szenátusok rektorválasztó joga így merő formalitássá degradálódik, amit jól tükröztek a legutóbbi kecskeméti és debreceni rektorválasztások, hiszen mindkét esetben a miniszter akarata érvényesült a szenátusi többséggel szemben.
A tervezet a minőségelv jegyében nem az intézményeket, hanem a hallgatókat kívánja finanszírozni, s ennek jegyében megszüntetné az intézmények működését biztosító bázisfinanszírozást, azt ezentúl az egyetemekre, főiskolákra terhelné, illetve részben beolvasztaná a képzés és kutatás finanszírozásába.
A stabil alapműködés biztosításához azonban az érintettek szerint a hazai pályázati szisztéma alkalmatlan. A PPP-adósságokat viszont egészében az államra, mint tulajdonosra terhelné ezentúl. Egyidejűleg a képzések, képzési szintek vagy intézménytípusok szerint sokféleképpen differenciált módon meghagyná a fejkvóta-rendszert, mint a finanszírozás alapját. A szinonim képzések összevonását, azok minőségét, az intézményi struktúra racionalizálását nem tisztázott kritériumok mentén központilag határozná meg. Egyúttal a költségtérítéses hallgatók számát az intézményi kapacitástól tenné függővé, jóllehet máig nem tisztázott a képzések valódi önköltségének összege.
„A korszerű menedzsmentet nem lehet általában, csak egyes intézményekre szabottan megvalósítani.
A miniszterelnök célja, hogy a hazai intézmények bekerüljenek a nemzetközi top 200-ba, de ehhez a leírtakkal ellentétben sokkal átjárhatóbbá, a működő bolognai rendszerhez is jobban illeszkedővé kellene tenni a hazai felsőoktatást” – jegyzi meg Geréby György. Megerősíti: a minőségi változás elérhetetlen az oktatói béremelések nélkül, melyeket hosszú távú stratégiához illeszkedő elvárások mentén kellene biztosítani, de a képből mindegyik elem hiányzik.
2013. 06. 21. (XVII/25)
