Két fontos döntés született a tankönyvekkel kapcsolatban. Egyrészt az elsősöknél és a másodikosoknál a tartós tankönyv megkérdőjelezhető (pici gyerek nem tud rá vigyázni, haza is kell vinni, nyáron nem tud belőle olvasni, ismételni stb.), ezért az államtitkárság úgy döntött, hogy az első két évben megszünteti a tartós tankönyveket – jelentette be Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke pénteken, az MTA-n tartott országos iskolaigazgatói konferencia legvégén, amit két nappal a Tanítanék Mozgalom engedetlenségi akciója után rendezett meg az Emmi.
Kérdésünkre az EMMI sajtóosztálya megerősítette, hogy az első évfolyamokon részlegesen megszűnnek a tartós tankönyvek. „Azok a tartós tankönyvnek minősülő kiadványok, amelyeket a gyermekek munkafüzetként is hasznosítanak – írnak és rajzolnak beléjük, kivágnak, ragasztanak –, nem felelnek meg maradéktalanul a tartós tankönyv kritériumainak, nem adhatók tovább. Ennek megfelelően a diákok az első és második évfolyam leteltével megtarthatják azokat, nem kell őket leadniuk.
Az állami intézményfenntartó jelentős pénzügyi forrásokat biztosít arra, hogy az intézmények új tankönyveket rendeljenek a szeptembertől első, illetve második évfolyamba lépő tanulóknak. A tartós tankönyvek rendszere a további évfolyamokon megmarad.