A Népszabadság a kiadás felfüggesztése előtti utolsó teljes félévben valamivel több mint 37 ezer példányban jelent meg. Ez a 2006-os év hasonló időszakának több mint 151 ezres példányszámához képest elképesztő csökkenés, ugyanakkor az is tény: a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Magyar Nemzet példányszáma ugyanebben az időszakban 72 ezerről 17 ezerre csökkent – a Népszabadság példányszámának drámai csökkenése ellenére a legnagyobb magyar politikai napilap maradt Magyarországon.
Az ATV augusztus végén több, egymástól független iparági forrásból is úgy értesült, hogy a Duna Aszfalt érdekeltségébe kerülhet a Pannon Lapok Társasága (PLT) és a több napilapot, köztük a Népszabadságot is kiadó médiavállalat. Hogy az adásvétel végül létrejön-e, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre az esetleges vevő minden bizonnyal a Népszabadság nélkül veheti át a Mediaworks portfólióját.
Ám a Népszabadság megszüntetése nem az első és az utolsó drasztikus változás idén a hazai médiapiacon. Májusban botrányos körülmények között robbant szét a VS.hu szerkesztősége, majd nyár elején megszűnt a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó, mindaddig monopolhelyzetű ingyenes napilap, a Metropol, helyét a Habony Árpádhoz kötődő Lokál című napilap vette át. Novemberben lejár a szintén a Simicska-érdekkörhöz tartozó, évek óta szintén monopolhelyzetű országos kereskedelmi rádió, a Class FM koncessziója; az adó, amely 2009-ben az azóta csődbe ment, MSZP-közelinek mondott érdekcsoportok által fenntartott Neo FM-mel együtt szorította ki a piacról a Sláger és a Danubius Rádiót, november 19-én elhallgat.