Drámai képek láttak napvilágot az elmúlt napokban Közép-Európából, a Boris ciklon rendkívüli mennyiségű csapadékot hozott (néhány nap alatt az átlagos szeptemberi csapadékmennyiség két és félszerese, máshol akár félévnyi csapadékmennyiség esett le), aminek következtében a folyók kiléptek a medrükből és a 2013-as nagy árvíz óta nem látott mértékű pusztítást okoztak. Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyaránt súlyosak a károk.
Tragikus állapotokról számolt be a Heteknek az alsó-ausztriai Hainburgból Martha Pieper: az elmúlt hétvégén hatalmas víz lepte el a térséget – a három-négyméteres Duna-vízállás helyett kilenc és fél méter fölé emelkedett a vízszint –, ami szó szerint a fél várost elöntötte. Ausztria felsőbb részein földcsuszamlás, náluk sárlavina is érkezett a víz mellett, ami sokaknak tette tönkre az otthonát. Martha szerint a katasztrófavédelem felkészült, mindenki tudta, hogy rokonokhoz vagy akár előkészített tornatermekbe menekülhet az árvíz elől, amit sokan meg is tettek már az árhullám előtt. Ám a víz több helyen zsilipeket, gátakat átszakítva mégis meglepő gyorsasággal árasztotta el a települést.
„A katasztrófavédelemnek hirtelen az értékek helyett az emberi életeket kellett mentenie, a hirtelen bezúduló víztömeg miatt helikopterekkel mentették az autójukban rekedt embereket. Máshol a hirtelen áradat miatt a házuk alsó szintjén rekedt embereket nem tudták már kimenteni a katasztrófavédelmisek. Sokan, akik nem mentek el időben a veszélyeztetett otthonukból, mindenüket, még pénzüket, értékeiket is hátrahagyva menekültek a hatóság segítségével” – elevenítette fel a részleteket hainburgi interjúalanyunk. De nemcsak a folyó mentén, hanem a Dunától jóval magasabban lévő házak pincéjét, alsó részeit is elöntötte a víz, a hét elején még több iskola zárva volt, a felnőtteket home office-ba rendelték, vonatokkal be sem lehetett jutni az ötven kilométerre lévő Bécsbe, mert a síneket elmosta az ár.