hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zárolt képernyő - E heti köszöntőnk
Zárolt képernyő - E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 09. 05.
A napokban volt alkalmam beszélgetni több mint száz gimnazistával arról, hogy mit gondolnak az okostelefonok iskolai elvételéről.

Talán mondanom sem kell, hogy szinte kivétel nélkül ellenezték az új szabályt, úgy látják ugyanis, hogy a teljes tiltás nem jelent megoldást, a szükséghelyzetek esetén nincs alternatív megoldás, és a gyakorlati végrehajtás is rendkívül döcögősen megy.

Persze érthető, hogy annak a generációnak, amely mobillal a kezében nőtt fel, és az egész életük szinte rajta van a készüléken, körülbelül úgy éli meg annak elvételét, mintha a kezét vágnák le. A gond nem is az ő felháborodásukkal és bosszúságukkal van, hanem sokkal inkább azzal a világméretű okostelefon-járvánnyal, amely teljesen meghekkelte az emberiséget. Hiszen a technológiai fejlődés oltárán egész generációkat hajszolt bele komoly képernyőfüggésbe, idegenített el a keresztény hitélettől, butította le az emberi kapcsolatait és alakított ki rendkívül komoly önértékelési válságot. 

S a drámai, sok esetben visszafordíthatatlan következmények sorát még hosszasan lehetne folytatni. 

A probléma legfőbb origója talán abban van, hogy nem vagyunk képesek uralkodni egy kezünkben levő világító tárgyon, hanem sokkal inkább az uralkodik rajtunk. Az időnkön, a gondolatainkon, az érzelmeinken. Korunk digitális bálványává vált, amelyről nem tudunk, és nem is akarunk lemondani. 

Pedig rendkívül nagy szükség lenne arra, hogy visszaszerezzük a kontrollt és ehhez talán egy fontos lépés az iskolai szabályozás – ha az nem is jelent tökéletes és biztos megoldást. Mindenekelőtt képbe kellene kerülnünk azzal, hogy mivel is nézünk szembe. S ehhez a Hetek mostani lapszáma igyekszik segítséget nyújtani. Jó olvasást!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!