Zuhogó eső, 1–1-es állás a már biztos kieső West Bromwich Albion ellen, és már a 4 perces hosszabbítás is lejárt. Alisson Becker a kapujából figyeli az eseményeket, még egy utolsó szögletre lehetősége lesz a csapatának. Nagyon fájna a két pont elvesztése a Liverpoolnak, hiszen a tavalyi parádés szezonjaik után – megnyerték a Premier League-et, előtte pedig a Bajnokok Ligáját – idén mintha elvesztették volna ütőképességüket, sokan azt is csodának tartanák, ha a vörösök megcsípnék a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyet. De ezen a meccsen már nincs vesztenivaló, Alisson kapus teljes gázra kapcsol, és már ott is van az ellenfél kapuja előtt. A futballszeretők tudják, számtalan komikus pillanatot szülhet, ha egy kapus előremegy támadni, de mit lehet tenni, amikor már szinte biztosra vehető, hogy Jürgen Klopp csapata számára elúszott a jövő évi BL-szereplés? Kilencvenötödik perc, jön a beadás, Alisson a magasba emelkedik, fejel, gól. Hihetetlen képsorok a The Hawthorns stadionban, Jürgen Klopp tombol, alig akar hinni a szemének. Közben az egész liverpooli csapat a brazil kapus nyakába borul, aki letérdel, majd az ég felé emeli kezét és köszönetet mond Istennek. Ő az első kapus a Liverpool történetében, aki gólt szerez, de most egész biztosan nem ez jár a fejében...
Alisson Ramses Becker 1992 októberében született a brazíliai Novo Hamburgóban egy német felmenőkkel rendelkező középosztálybeli katolikus családban. Édesapja ingatlanügynökként dolgozott, és már nagyon fiatalon elkezdte a fiait a sport irányába terelgetni – Alisson hat évvel idősebb bátyja, Muriel szintén profi labdarúgókapus. A tehetséges fivéreket felvették az Internacional Football Academy nevű brazil klubhoz, ahol végigjárták a korosztályos csapatokat, majd mindketten a felnőtt csapatban találták magukat: Muriel mint első számú kapus, Alisson pedig a cseréje. Édesanyjuk később elmondta, hogy nem volt egyszerű ez az időszak az életében, hiszen azt akarta, hogy mindkét fia első számú tagja legyen a csapatának.
„De hogyan lett volna ez lehetséges, ha mindketten kapusok?” – tette fel a kérdést. Végül egy szerencsétlen esemény hozta el a fiatalabb testvér lehetőségét a csapatnál: Muriel lesérült, és hosszabb időre kiesett a játékból. Alisson vált a csapat első számú hálóőrévé, és élt is a lehetőséggel: olyan teljesítményt nyújtott, hogy mire bátyja felépült, pótolhatatlanná vált. Lehetetlen szituáció, Muriel érezte, lépnie kell: kezdeményezte a csapatnál a kölcsönadását, mert játszani akar. Klubot váltott, majd néhány héttel később úgy nyilatkozott: „Tudom, milyen érzés, hogy elvesztettem a posztomat. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy a kistestvérem vette el a helyemet.” Közben Alisson kapott egy brazil szupersztárriválist Nélson de Jesus Silva, vagy közismert nevén Dida személyében, de meg tudta tartani a helyét első számú kapusként. Összesen több mint három évet töltött a brazil élvonalbeli csapatnál, 2016-ban pedig új fejezet kezdődött az életében: Európába igazolt. Ekkor már stabil tagja volt előbb a brazil korosztályos válogatottaknak, majd 2015-ben meghívták a felnőtt keretbe is, melynek mostanra az első számú hálóőrévé vált. Ugyanebben az évben feleségül vette az akkor még orvostanhallgató – ma már végzett doktor – Natalia Loewe-t. Három gyermekük született, egy lány és két fiú, a legfiatalabb idén májusban.