A mostani írásunk célja az, hogy emlékeztessük olvasóinkat az olimpiai játékok izgalmas pillanataira, és ennek kapcsán bemutassunk néhány sportolót, akiknek sikerült érmet szerezni, illetve olyanokat, akik – alig mérhető különbséggel – épp csak lemaradtak a dobogóról.
2023-ban az Európa Játékokon ő szerezte meg a magyar női öttusa számára az olimpiai induláshoz való jogot, amely még nem névre szóló. 2024-ben a Világkupán és a világbajnokságon rosszul szerepelt, ezért a szövetségi kapitány nem jelölte az olimpián indulók közé. Az Öttusa Szövetség elnöke, Balogh Gábor (olimpiai ezüstérmes) azonban korábbi eredményei alapján, a válogatási elveket felülírva Gulyás Michelle indulása mellett döntött. Mint azt később nyilatkozta, isteni sugallat is befolyásolta, mindannyiunk szerencséjére.
Michelle a formaidőzítés eredményeként az olimpián a fizikai számokban már csúcsformában volt, ami jól hatott a meghatározó körvívásra, ahol második helyen végzett. Hibátlan lett a mindig kritikus lovaglása, majd a fizikai számokban már szinte képtelen volt hibázni. Mikor az utolsó lövéssorozatát sikeresen leadva kirobbant a lőállásból 100 méteres előnnyel, látszott, hogy a célszalagot ő szakíthatja át olimpiai bajnokként.