hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meghatározza a fiatalok életét, hogy honnan indultak
Út az állami gondozásból a családig és az egyetemig
Meghatározza a fiatalok életét, hogy honnan indultak

Forrás: Sütni Jó Alapítvány

2024. 08. 01.
Galambos Alex története azért rendkívüli, mert õ döntött amellett, hogy családja helyett az állami gondoskodásban szeretne élni. Nem bánta meg, máig úgy gondolja, hogy élete egyik legjobb döntése volt. Bátor ember, aki a vállalásai mellett elkötelezett, és nem titkolt szándéka, hogy segítsen a hátrányos helyzetben lévő fiataloknak céljaik kialakításában. Alexszel a Sütni jó Alapítvány telephelyén beszélgettünk.

Sok minden történt veled Alex, hogy vagy most?

Köszönöm jól, párommal jelenleg három gyermeket nevelünk, a legkisebb nyolc hónapos. Elkezdtem egyetemi tanulmányaimat is a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemen, tanító szakon, de főállásom továbbra is a Kisgergely cukrászdában van. Illetve felkérést kaptam a volt szakközépiskolámból, hogy legyek pék-cukrász szakoktató. Ez számomra nagy kihívást jelent, mert azt látom, hogy teljesen más kicsi gyermekekkel és tinédzserekkel foglalkozni. Megértve a gyermekek élethelyzetét, érdekessé, befogadhatóvá tenni a tananyagot, egyáltalán nem könnyű feladat. Magamon is látom a fejlődést, szeretek velük foglalkozni, és az egyetemi tanulmányaimat is azért kezdtem el, hogy olyan pedagógiai ismeretek birtokában legyek, amivel még hatékonyabban tudok velük dolgozni.

Mi a tapasztalatod az egyetemen, hogy fogadtak téged?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!