hetilap

A történelem folyamán a világ hol zajongott, hol elhalkult, de kétségtelen, hogy ahol emberek élnek, ott mindig is van és lesz hangkavalkád. Egy Pompejiben fellelhető falfirka arról tanúskodik, hogy a lakosok életét bizony a lárma jelentősen megkeserítette. Az ipari forradalom szülte gépekkel a zajszennyezés már egészen könyörtelen méreteket öltött. Henry Mayhew angol újságíró a 19. századi londoni forgalom dübörgését a Niagaráéhoz hasonlította. És míg a század végéig a hangok egyből el is ültek, ettől kezdve lehetségessé vált a rögzítésük és visszajátszásuk.

Változatos válaszok

A zaj iránt mutatott attitűdök igencsak sokféle árnyalatot lefedtek. Az ókori Rómában napirenden volt a téma; a városlakók nyugalmát úgy igyekeztek védeni, hogy egyes napszakokban törvény tiltotta a kocsik közlekedését. Ezzel szemben a 19. századi London és egyes német városok lakosai kifejezetten büszkék voltak gépeik működésére és az ezzel járó irdatlan hangzavarra, a gyárlátogatás pedig a század közepén és végén egyenesen divattá vált. Akik azonban megengedhették maguknak, azok általában kiköltöztek, előnyben részesítve a külváros és a vidék csendjét.

A 21. század embere visszaköltözött a zsibongó nagyvárosokba. És bár a zaj érzékelése szubjektív, az vitathatatlan tény, hogy hosszú távon káros lehet az állandó lárma. A WHO becslése szerint évente 12 ezer ember hal meg idő előtt a hangzavar okozta ártalom miatt! „Eljön az a nap, amikor az ember kénytelen lesz egészségének egy veszélyes ellenségével, a zajjal ugyanúgy harcolni, mint valaha a kolera és a pestis ellen harcolt” – vetítette előre korunk problémáját a Nobel-díjas bakteriológus, Robert Koch. Vajon már elérkeztünk ahhoz a naphoz?

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek