hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terrorszervezet, ami a drogpiacon is otthonosan mozog
A Hezbollah a nemzetközi narkoterror élén
Terrorszervezet, ami a drogpiacon is otthonosan mozog

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 09. 05.
Az Izraeli Védelmi Erők augusztus 25-én megelőző csapást mértek libanoni rakétakilövő állásokra, mely akcióval több ezer Hezbollah rakétát sikerült megsemmisíteni. A terrorszervezet számára ez jelentős csapás volt, tényleges meggyengítésük kulcsa azonban a Föld másik felén, Latin-Amerikában lehet.

A Hezbollah teljes rakéta­állományának a száma – becslésektől függően – negyven- és százhúszezer közé tehető, míg a harcedzett katonáinak a száma saját bevallásuk szerint százezer fő. Egy ekkora haderő fenntartása és modernizálása rendkívüli pénzeket emészt fel, melyek egy jó részét Irán biztosítja. 2018-as adatok alapján a perzsa állam évente 700 millió dollár összeggel támogatja a terrorszervezetet, azonban nem ez az egyetlen bevételük.

Alternatív bevételek

Imad Mugnijeh, a Hezbollah külső biztonságért felelős szervének (rövidítve ESO) volt a vezetője a ’90-es években, és a szervezet az ő javaslatára kezdett el alternatív bevételi források után kutatni, hogy ne kizárólag Irántól függjenek. Mugnijeh tervének fontosságát tovább növelte a 2006-os libanoni háború, majd pedig 2009-ben Irán azon döntése, hogy negyven százalékkal lecsökkenti a Hezbollah-nak szánt támogatást. Az ESO ekkorra már a Hezbollah külföldi gazdasági érdekeltségeinek fő szervezője és koordinátora lett, vezetését 2008-ban, a Mugnijeh ellen Damaszkuszban elkövetett sikeres merénylet után a Hezbollah iráni nagykövete, Abdullah Szafieddine vette át.

Az ESO a ’90-es évektől kezdve jelentős kapcsolatot épített ki kolumbiai és venezuelai drogkartellekkel, valamint a Tres Fronterasnak („hármashatár”) nevezett földrajzi helyen, ahol Brazília, Argentína és Paraguay találkozik. A területen 950 ezer ember él, ebből 30 ezer arab és ázsiai bevándorló. Előbbiek között a Hezbollah szép számmal talált szimpatizánsokat, akik hajlandóak voltak együttműködni a terrorcsoport finanszírozási sémájában. Ehhez hozzájön még az a tény is, hogy Venezuelában Maduro elnököt a legkevésbé sem zavarta a Hezbollah működése, sőt, a mai napig a venezuelai államvezetés tagja a szír származású Tareck El Aissami, aki 2017 és 2018 között alelnök volt, jelenleg pedig olajügyekért felelős miniszter. El Aissaminak jól dokumentálható kapcsolata van mindhárom Venezuelában működő Hezbollah-klánnal, akik a drogpénzek tisztára mosásáért felelnek. A három klán cégei bevételeik 80 százalékát a Hezbollahnak fizetik. Maduro jó kapcsolatot ápol Iránnal és Szíriával is, és ebben fontos helyet foglal el a Hezbollah. A csoport a mocskos pénzből finanszírozta a szíriai háborúban is a saját részvételét, Aszad oldalán. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!