A fentiek nem valami sci-fiből származnak. Inkább egyre jellemzőbb hétköznapi életképek az okostelefonjaik nélkül magukat szinte elveszettnek érzőkről. A Steve Jobs által feltalált készülékek ugyanis 2007-es színre lépésük óta annyira megkerülhetetlenek lettek a hétköznapokban, hogy tömegeket szinte észrevétlenül taszítanak komoly digitális függőségbe.
Habár a többség elsőként az online eltöltött órák számából gyanakszik digitális függőségre, meglepő módon nem ez az adat mérvadó. „Az online töltött időt sok minden – például az egyén munkája, családi állapota, élethelyzete vagy valamilyen váratlanul megoldandó kihívás – meghatározhatja. A túlzásba vitt online jelenlét/digitális függőség főként két dologból mérhető le. Az egyik, hogy miként kezdjük a napot? A másik, hogy a nap folyamán hová »kísér« el bennünket a készülék? Intő jel lehet, ha valaki az okostelefonos ébresztés után képtelen félretenni a mobilt és egyből online hírekkel, e-mailekkel, facebookozással, instagramozással folytatja. Akárcsak az, ha az okostelefont tulajdonosa a fürdőszobába, a toalettre is magával viszi” – magyarázza Vitéz Éva, a DigiDetox projekt alapítója.
Ugyancsak aggodalomra adhat okot, ha az okostelefonozó kényelmetlenül, feszélyezetten érzi magát okosmobil nélkül, de az is, ha idővel a hosszú, egybefüggő szövegek olvasása nyomán már memóriaromlást tapasztal. „Az online képernyő folyamatos görgetésével kevésbé megy jól a lineáris olvasás. Ez úgy érhető tetten, hogy az illető a szövegből csak bizonyos kulcsszavakat ragad ki, de meghatározó részletekre már képtelen visszaemlékezni. Intő jel lehet még az is, ha a sokat okostelefonozó már a környezetében körülötte lévő tárgyakat se tudja az emlékezetében felidézni.”
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »