Pünkösd eredete a mózesi kijelentésre nyúlik vissza, megtartását az árpa aratásának kezdetére eső első zsenge ünnepétől hét hetet számítva a rákövetkező naptól rendeli el a Tóra, Sávuót, azaz Hetek néven. A Hetek maga is aratásünnep, ekkor a búzáé. Első időpontját a rabbik ahhoz a rendkívüli eseményhez kapcsolták, amikor Isten leszállt a Hóreb hegyére, hogy törvényt adjon az egyiptomi rabságból nemrég szabadult Izraelnek. Később, a templom felépülése után minden izraelita köteles volt megjelenni a zarándokünnepen Jeruzsálemben.
Az izraelita ünnepek már az egyháztörténet kezdetén spirituális jelentéstartalommal teltek meg. Az említett két ünnep kapcsolatában úgy, hogy Jézus feltámadása után ötven nappal 120 tanítványára leszállt a Szent Szellem, hogy szívükbe írja Isten törvényeit, és természetfeletti erővel felruházza őket a Mesterről való tanúskodásra. Addig Isten kívülálló, transzcendens valóságával találkozhatott valaki Izraelben, bár nagyritkán megesett egyes személyekkel, hogy Isten Szelleme megszállta őket átmenetileg, mintegy „magára öltve” őket. Most a Szellem tartósan betöltötte Krisztus követőit, hogy bennük éljen, vezesse őket és hasson általuk. Ennek első nyilvános jeleként számukra ismeretlen új nyelveken szólaltak meg. A már évszázadokkal korábban ismert karizmák (kegyelmi ajándékok) között – mint amilyen a prófétálás, az Isten gyógyító és csodatevő ereje vagy természetfeletti ismeret vétele megtörtént vagy jövőbeli eseményekről – most a nyelveken szólás is megjelent.
A 21. század elején mintegy 740 pünkösdi felekezet, 6530 magát nem pünkösdinek valló, de nagy és szervezett belső karizmatikus mozgalmakat képviselő felekezet és 18 810 független neokarizmatikus felekezet működik világszerte.