A 19. század végén úgy tűnt, hogy a kereszténység kulturális-történelmi okokból védett, ám társadalmi szempontból egyre hatástalanabb és jelentéktelenebb vallási irányzattá válik. A kor jelszava a haladás volt, amelyet – amint azt sorozatunk előző részeiben röviden áttekintettük – egyre inkább Istentől független célként értelmeztek: a természettudományokban az evolúciós szemlélet, a filozófiában Marx, Nietzsche és követőik radikális tanításai, a teológiában a bibliakritika képviselői egyaránt azt állították, hogy az emberiség személyes és társadalmi szintű kiteljesedéséhez túl kell lépni „a hit korlátain”. A tradicionális kereszténység nem találta a választ az új kihívásokra: a ráció erősödő hullámával szemben a katolikus egyház a bezárkózást választotta (1870-ben hirdették ki a pápai csalhatatlanság dogmáját), míg a protestáns felekezetek többsége a világi irányzatokkal való kiegyezést kereste, többnyire a bibliai igazságok rovására. Ebben a válság­időszakban robbant be váratlanul a 20. század hajnalán a pünkösdi ébredés, amelyet tudósok, teológusok és újságírók részéről azonnal heves támadások értek. A pünkösdi prédiká­torokat és gyülekezeteket már az Egyesült Államokban is érték fizikai támadások – elsősorban rasszista szervezetek részéről –, és a jelenség a mozgalom világméretűvé válása során másutt még pusztítóbb méreteket öltött.

A francia forradalmárok fellépésének – szándékukon és tudtukon kívül – Angliában egészen sajátságos hatása volt: sokan addig nem látott figyelemmel fordultak a bibliai próféciák felé, mert a Csatorna túloldalán bevezetett terroruralom a Jelenések könyvében olvasható nyomorúságokra emlékeztette őket. A Franciaországban eluralkodó politikai felfordulásban olyan jeleket véltek felismerni, amelyek megerősítették számukra, hogy az idők vége közel van. Az apokaliptikus várakozások közrejátszottak az első modern kori missziók megindításában is.

A 18. századi metodista ébredés bizonyos módon a pietizmus angliai változata volt: a főáramú protestantizmus, ez esetben az anglikán egyház megújulási mozgalmaként indult. Az alapítók, John és Charles Wesley – akiknek a megtérésében meghatározó volt a herrnhuti morva keresztények szerepe – nem akarták, hogy mozgalmuk valaha is elszakadjon Anglia Egyházától, noha ez végül mégis bekövetkezett. George Whitefield, a Wesley fivérek közeli barátja és egy ideig munkatársa viszont a kálvini puritanizmus színeit vitte a mozgalomba.

A reformáció megcsontosodása elleni reakcióként a valószínűleg Hollandiából kiinduló pietizmus a 17. századtól jó ideig hatott valamennyi főáramú protestáns egyházban, mégis leginkább lutheránus megújulási mozgalomként tartják számon. Képviselői vallották, hogy ők hozták el a reformáció második fázisát. Érdekes módon a protestáns körökön túl is megjelentek az Istennel való személyes közösséget hangsúlyozó „pietista elemek" - például a janzenista katolikusok között, majd a zsidó hászid mozgalomban.

A reformáció törekvéseiben nem volt egységes, és az útkeresések sokfélesége Angliában is sok feszültséghez vezetett a vallási tolerancia megszületéséig. Ám a kontinentális színtérrel ellentétben itt a protestánsok szinte kizárólag egymás kezétől szenvedtek üldöztetést a 17. században. A baptisták és a kvékerek számos ponton tovább vitték a reformáció hitújításait, és tevékenységüknek máig ható pozitív következményei vannak, többek között a vallásszabadság eszméjének fokozatos elterjedése.

„A zsákmányon a győztesek osztoznak” – tartja az ősi mondás, amelynek igazsága talán sehol nem érvényesült jobban, mint a történetírás terén. Sokáig az egyháztörténet írása sem képezett kivételt; vagy Róma szája íze szerint, vagy a főáramú protestáns egyházak szemszögéből művelték Európában. A reformáció korában működő többi egyházi közösséget mindkét csoport negatív színnel tüntette fel írásaiban. Ha egyáltalán említésre méltatták őket, az olvasók tudatában arról igyekeztek képet rögzíteni, hogy mit nem szabad gondolni vagy tenni. Most az egyik legjelentősebb ilyen közösség, a korai anabaptisták viszontagságait idézzük fel.

A „keresztény cionizmus” kifejezés nem fogalmi ellentmondás, ahogy talán első hallásra tűnhetne, hanem a protestantizmuson belül elsőként a 17. századi Angliában, majd más országokban is megjelent és mára világszerte elterjedt mozgalmat takar. Míg a zsidóság körében kialakult politikai cionizmus történetét viszonylag alaposan feldolgozták, azoknak a keresztényeknek a munkássága és motivációja viszont, akik támogatták ezt az ügyet, sokkal kevésbé ismert. Pedig a korai puritán prédikátorok a többi, hivatalos részről eretneknek tekintett hitelvük mellett immár ez újabbért is készek voltak súlyos áldozatokat vállalni.

Kaliforniában, Newport Beach-beli otthonában 91 évesen elhunyt Oral Roberts evangélista. A Washington Post szerint Billy Graham, Martin Luther King és Jerry Falwell mellett őt tekintik a legfontosabb egyházi vezetőnek a 20. század második felében. A pünkösdi-karizmatikus vezetők közül elsőként Robertsről készített részletes szócikket az Encyclopaedia Britannica. Úgy becsülik, legalább kétmillió emberért imádkozott személyesen, kézrátétellel – volt időszak, amikor több amerikai ismerte a nevét, mint az elnökükét.

Az utóbbi száz év pünkösdi-karizmatikus egyházának páratlan ütem? növekedése olyan jelenség, amellyel az egyháztörténelem és a társadalomtudományok művelőinek serege foglalkozott napjainkig. Ennek hátterében az egyik kulcsfontosságú tényezőként a média hatékony használatát jelölik meg. Amerikában a keresztény televíziózást elsősorban a hívők által nézett városi- vagy rétegcsatornák képviselik, másutt azonban – például Brazíliában – a nézők bevonásával interaktívvá alakított programok a kereskedelmi televíziók műsorán is helyet kaptak.

A vallási indíttatású emberölés gyakorlata nem a betlehemi gyermekek legyilkolásával kezdődött, hanem egyidős az emberiséggel. A Biblia tanúsága szerint már a második nemzedékben elkövették ezt a bűnt.

"Ha a jövőt tisztán akarjuk látni, meg kell értenünk a korosztályt, amely majd megvalósítja azt" – mondja az amerikai Barna Research Group alapítója és vezetője, George Barna. A neves kutatóintézet az interneten tette közé a tizenévesek körében végzett országos felmérését, amely számos izgalmas és bátorító változásra hívja fel a figyelmet. A felmérés evangéliumi hívők körében készült; jelenleg az Egyesült Államokban a tizenévesek 4 százaléka, a felnőtteknek pedig 6 százaléka tartozik ehhez a csoporthoz. Ugyanakkor a legtöbb tinédzser csak felszínes kapcsolatokat ápol a kereszténységgel, sőt a keresztény hit iránt mutatott már amúgy is minimális elkötelezettségük további lazítására számítanak.

A huszadik századi keresztény megújulás történetében különösen két motívum emelkedik ki: egyfelől példátlan (pontosabban: a bibliai beszámolókhoz hasonló) dinamikája, másrészt az ellenhatás: a megújulást kísérő kritikák, helyenként pedig emberéleteket is követelő üldöztetés. Ami az érem e másik oldalát illeti, elmondhatjuk: a Szentlélek friss munkájának világméretű terjedésével az üldözés is igyekszik lépést tartani, a helyi specialitásokhoz igazodva…