hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Havi félmilliónyi alapjövedelem – van, ahol már az ókorban is megvalósult
A társadalmak lezüllesztésének görög–római modellje
Havi félmilliónyi alapjövedelem – van, ahol már az ókorban is megvalósult

„Augustus kora” – Jézus születésének idejére Róma állami eszménye isteni magaslatokba tört. (Forrás: Getty.edu)

2024. 12. 05.
Bölcs Salamon szerint nincs új a nap alatt, és Jézus is utal arra, hogy bizonyos történelmi paradigmák ismétlik önmagukat. A most kialakuló nihilista társadalom és a Római Birodalom hanyatlása között meglepően sok párhuzamot találni: a demoralizációnak ugyanis igencsak ősi receptje van.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

A mai populizmus és a popkultúra hasonló elvek mentén kezd népbutító eszközzé válni, mint ahogy a római időkben a „kenyeret és cirkuszt” politikája. Az alábbiakban egy olyan folyamatot ismertetünk, ami tömegeket érint, és amely sokak számára teszi fogyaszthatóvá azt, amit nem kellene. Azt vizsgáljuk, hogy miként jut el egy társadalom odáig, hogy megelégszik a jóléttel és a szórakozással, és sorsának alakulását a vezetőire hagyja. 

A „kenyeret és cirkuszt” szállóige Juvenalistól származik. Az 1–2. század fordulóján élő római költő és szatirista már mint kortárs reagált egyik szatírájában arra a jelenségre, amikor a nép nem kér mást, csak szórakoztatást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!