Katar félszigete úgy „üli meg” az Arab-félsziget keleti partvonalát, mint fárisz (arab lovas) a telivért.
A terméketlen tájból futurisztikus Bábelként emelkedik ki Doha, de amint a városhatárt elhagyja az ember, a fű se nő. Néhány tengeröbölben burjánzó mangroveerdőt leszámítva Katar egy kietlen pusztaság (pedig még a nyári hőség előtt utaztunk oda), amit mesterségesen tartanak életben a szénhidrogének és a sok millió vendégmunkás. Doha szemtelen csillogása viszont igencsak új keletű jelenség; pár évtizede még csak egyszerű, poros települések voltak errefelé. Mitől lett akkor mégis ez a kicsiny ország (Magyarország területének csupán nyolcada) annyira fontos a nemzetközi porondon?
A félsziget lakói nem is olyan régen még rendkívül mély szegénységben éltek a helyi sejkek uralma alatt. A kősivatagos vidéken kecsketenyésztésen és a Perzsa-öbölben (vagy ahogy itt nevezik: az Arab-öbölben) végzett gyöngyhalászaton túl nem sok megélhetési forrásuk volt. A gyöngykereskedésére máig büszke ország nem rejti véka alá e szakma veszélyeit; számos férfi halt bele a kockázatos vállalkozásba, amelyből inkább csak a kereskedők éltek jól, maguk a halászok már kevésbé.
2024.09.20. (XXVIII/38)
