hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki áll nyerésre a Templom-hegyért folyó vallásháborúban?
Változik a status quo?
Ki áll nyerésre a Templom-hegyért folyó vallásháborúban?

Fotó: AP / Jon Gambrell

2024. 08. 22.
A közelmúltban ismét felizzott a zsidóság legszentebb helyével kapcsolatos vita, mikor rekordszámú hívő imádkozott a Templom-hegyen hangosan, földre borulva atyáik Istenéhez, Itamár Ben Gvir izraeli miniszter pedig hivatalosan bejelentette: változik a status quo a térség gyújtópontjaként is számontartott területen.

Közel háromezer zsidó ember látogatott el a Templom-hegyre Tisá BeÁv gyásznapján, mikor a zsidóság két történelmi temploma pusztulásáról emlékezik meg. Ezúttal azonban Izrael nemzetbiztonsági minisztere, Itamár Ben Gvir és a Negev és Galilea régiókért felelős miniszter, Jichák Wasserlauf szent helyen tett látogatása és a status quo változásával kapcsolatos kijelentései szabadították el az indulatokat mind az arab, mind a vallásos zsidó, mind pedig a nyugati világban.

Ben Gvir ugyanis látogatása során azt találta mondani, hogy a Templom-heggyel kapcsolatos status quo megváltozott, és a zsidó hívők is szabadon imádkozhatnak ezentúl a területen. A lépés kritikusai szerint a megjegyzések provokatívak voltak, és veszélyeztetik a béketárgyalásokat, illetve lángba boríthatják a muszlim világot.

Jehuda Glick volt izraeli parlamenti képviselő szerint ugyanakkor a valóság az, hogy egyáltalán nincs is status quo, és a zsidó hívők már egy évtizede imádkoznak nyíltan és rendszeresen a Templom-hegyen. Az egyetlen, mely szerinte most újdonságnak számít, az az, hogy Ben Gvir kijelentésével először hangzott el hivatalosan, hogy a templom-hegyi zsidó ima engedélyezett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!