Kevesebb mint három hét van hátra az amerikai elnökválasztásig. Sok váratlan esemény befolyásolta már idén a kampányt, legutóbb két súlyos hurrikán is érte Amerikát. Pesszimistábbak az emberek a jövőt illetően?
Most minden kavarog. Tudja, Amerika egy nagy ország, 330 millió emberrel és több mint 5000 kilométeres átmérővel. Nagyon sok különböző dolog történik egyszerre. Sok amerikai azt érzi, hogy Kamala Harris megpróbálja elrejteni, ki is ő valójában, és mit képvisel, igyekszik magát inkább középen állónak beállítani, és nem olyan radikális baloldalinak, mint amilyen valójában. Ezért egyesek úgy gondolják, hogy a hurrikánokra fordított figyelem eltereli a figyelmet róla. Ez az egyik elmélet.
Akik hisznek az éghajlatváltozásban, azt mondják, hogy ez most a klímaválság közvetlen következménye, ezt képviseli Biden elnök is. Közben a másik oldalon egyre vadabb teóriák keringenek, hogy valójában a kormány áll emögött, mert Észak-Karolinában lítiumbányák vannak, és valahogy manipulálják a vihart, hogy merre haladjon. Persze ez nem általános, de hozzájárul az általános negatív érzéshez, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezünkből. Mert tény, hogy hatalmas felfordulás időszakát éli át Amerika. A Trump-elnökséggel szembeni masszív ellenállás, az ellene indított perek, majd a perek Biden elnök saját fia ellen is. Aztán Biden kilépett, jött Harris, majd történt egy Trump elleni merénylet, azóta pedig újabbak is. Ebben a helyzetben sokan teszik fel a kérdést, mi fog történni ezután? Természetesen ez nagy lehetőség az imádság és az evangélium számára, mert az emberek sokkal inkább készek az Úrra tekinteni, amikor felismerik, hogy mennyire bizonytalan ez a világ.