A hálaadás napja elsősorban az élet ünnepe, a jó dolgokról való megemlékezés, a köszönetnyilvánítás, a közösségi ima, a vidám családi együttlét, a jótékonyság és az áldások élvezetének napja. Az apró figyelmességek, ajándékok sem maradhatnak el ilyenkor. Az első hálaadás napi ajándékcsomagot a wampanoag indiánok törzsfőnöke, Massasoit küldte a telepeseknek. Az indiánok ugyanis a telepesek tábora felől lövések hangjára lettek figyelmesek. Mikor kiderült, hogy ott ünnepet ülnek, és ennek örömére lövöldöznek a levegőbe, Massasoit azonnal elküldte az erdőbe vadászait. Az ajándéknak szánt öt elejtett szarvassal és vadmadarakkal érkező indiánok ezután együtt ünnepelték a szárazság utáni bőséges aratást a telepesekkel.
Láthatjuk, hogy a hálaadás ünnepén rendezett lakomához kezdetben egyáltalán nem tartozott hozzá a ma már elmaradhatatlan pulykaevés – ez a tradíció valójában egy félreértésen alapul. Az 1700-as években ugyanis a bevándorlók még szorgalmasan igyekeztek az amerikai életmód és tradíciók minden elemét elsajátítani. Így történhetett, hogy a bevándorlók iskolából hazatérő gyerekei szüleik faggatására elmondták, hogy Amerikában van egy nagy ünnep, a hálaadás. Az üzenetet azonban a nyelvi és kulturális különbségek miatt sokan úgy fordították le, hogy „az igazi amerikaiak pulykát esznek hálaadáskor” – ami fokozatosan az egész országban elterjedt.
Az 1700-as években és az 1800-as évek első felében azonban még nem övezte teljes egyetértés az ünnepet az Államokban.
A déliek azért húzódoztak tőle, mert az északiak szokásának tartották, a zsidók a keresztények ünnepének, míg a katolikusok protestáns tradíciónak. A második világháború idejére azonban a hálaadás Amerika-szerte az összetartás jelképévé vált, az imádkozásról, jókedvről, családi együttlétről szóló igazi nemzeti ünneppé. Ahogy a tengerentúli mondás tartja: a hálaadás napja legalább annyira amerikai, mint a sütőtökös pite.
Egy átlagos háziasszony egy héttel az ünnep előtt elkezdi megvásárolni a hálaadás napi menü hozzávalóit, és már hétfőn nekiáll a sütés-főzésnek. Mára azonban sokan panaszkodnak, hogy a hálaadás – ahogy szinte valamennyi ünnep – kezd elüzletiesedni. Pedig egy szívből mondott köszönöm sokkal többet ér a legdrágább ajándéknál és legpazarabb lakománál.
Az optimista, köszönetnyilvánításokkal teli, jókedvű hangulat vonzerejét mutatja, hogy a közvélemény-kutatók szerint az Egyesült Államokban a hálaadás az egyetlen olyan nagy ünnep, amit az emberek saját bevallásuk szerint mindenképpen igyekeznek családjuk körében eltölteni – még ha ehhez hosszú utat is kell megtenniük.
De nem kell ahhoz amerikainak lennünk, hogy mi is megünnepeljük a magunk hálaadás napját. Üdítő felfrissülést jelenthet mindenkinek, ha az évből legalább egy napot tudatosan a jó dolgokról való gondolkodással, megemlékezéssel tölt, akár családi vagy baráti körben. Egy ilyen érzelmi wellnesskezelés után a szürke, borongós téli napokat is könnyebben fogjuk viselni, és ahogy megkedveljük ezt a vidám életérzést, a hálaadást érdemes szokásunkká is tenni.
Érdekességek, tények
Az első hálaadást ünneplő telepesek a feljegyzések szerint körülbelül ötvenen voltak, míg a hozzájuk csatlakozó indiánok kilencvenen – majdnem kétszer annyian, mint „vendéglátóik”.
A wampanoag indián törzs egyébként a mai napig létezik, és mintegy 2000 tagot számlál.
Sarah Josepha Hale, egy akkoriban népszerű női magazin szerkesztője 1827-ben kitartó és következetes kampányba kezdett, hogy a hálaadás napját hivatalosan is nyilvánítsák nemzeti ünneppé. Sokak szerint az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy 1863-ban Lincoln elnök alatt ez megtörtént.
Abraham Lincoln minden november utolsó csütörtökére tűzte ki a hálaadás napját. A nagy gazdasági világválság következményeivel küzdő F. D. Roosevelt elnök azonban 1939-ben minden november negyedik csütörtökére tette át az ünnepet, meghosszabbítva ezzel a karácsony előtti bevásárlások időszakát. A lépést országszerte heves tiltakozások követték, és egyes republikánus többségű államokban még több éven keresztül az eredeti időpontban tartották meg az ünnepet. A Kongresszus csak 1942-ben fogadta el a változtatást.
Az amerikaiak minden évben 45 millió pulykát fogyasztanak el hálaadáskor. A pulyka annyira egybeforrt az ünneppel, hogy a hálaadást néha „pulykanapnak” (Turkey Day, T-Day) is nevezik.
Truman óta az amerikai elnökök minden évben megkegyelmeznek egy pulykának. Az elnöki kegyelemben részesült szárnyasok ezután egy farmon tölthetik hátralévő életüket.
Benjamin Franklin amellett érvelt, hogy az általa unalmasnak tartott sas helyett a pulyka legyen az Egyesült Államok szimbóluma, Thomas Jefferson azonban ellenezte ezt, ezért Franklin „jóvoltából” a hím pulykák angol beceneve máig is „Tom”.
2009-ben az Egyesült Államokban élő felnőttek 84 százaléka részt vett hálaadás napi vacsorán.
Kanadában is megünneplik a hálaadás napját, ott azonban minden október második hétfőjére esik az ünnep. Itt hivatalosan először 1872-ben ünnepelték meg a hálaadást, a walesi herceg súlyos betegségből való felépülése alkalmából.
2010. 11. 26. (XIV/47)
