Habár két, külsőségekben ellentétes világ jelenik meg az idei női divatban, mindkét irányzat a nőiesség középpontba állítását tűzte ki célul, két, egymással szembenálló stílusból kiindulva. Míg a lágy, hullámzó redők, hömpölygő drapériák, könnyedségükkel, rafináltságukkal csak sejtetik a nőies vonalakat, addig a hatvanas évek szigorú szabásvonalai határozott kontúrokkal emelik ki, teszik hangsúlyossá a női sziluettet.
A tavaszi kibontakozás a téli trend folytatásának jegyében telik, hiszen a főbb szabásvonalak, amelyek a téli időszak domináns formavilágát meghatározták, megmaradtak, csupán kifinomultabbá, konkrétabbá válnak. A már meglévő meleg fényű árnyalatok, a kávészín, az aranyló okker, drappok, barnák tónusai kivilágosodnak, de kiegészülnek más színekkel is. Az üdeséget, a megújulást, a tavaszra és a nyárra jellemző frissességet a sötétkék, a fehér és a korall szín árnyalatainak dominanciájával, valamint a hamvasgyümölcs-színek, a sárgák, zöldek, szilvakékek és vörösök közbeiktatásával oldották meg. Motívumokkal, mintákkal csak ritkán találkozhatunk, „színfoltokat” leginkább csak nagy léptékben alkalmaznak. Idén jellemző a ruha és a blúz-szoknya kombináció térhódítása és a nadrágok háttérbe szorulása, a nőiesség jegyében.
A magabiztos, nagyvonalú eleganciát sugárzó ruhákra a bőséges anyaghasználaton túl a ruhák, ujjak, nadrágok hosszúságának maximalizálására és a karcsú derék kiemelésére helyeznek hangsúlyt. A megjelenés a hullámzó, lágyan leomló selymeknek, muszlinoknak és szaténoknak köszönhetően légies. Mindezt magasított derekú, ráncolt szoknyákkal, bőszárú nadrágokkal, overálokkal, csinos, virággal, masnival, bojttal díszített, filigrán övekkel érik el. A dekoltázs helyett a főszerepet a nyakrészt díszítő szalagok és fodrok, valamint a lágyan leomló ujjrészek kapják. A bohém hangulatot rusztikus csipkék, makramék és horgolt kelmék nagyfelületű alkalmazása erősíti, amelyekből komplett ruhákat, felsőket és szoknyákat készítenek. Hidegebb időben rövid, vászon trench-kabátok vagy derékig érő színes bőrdzsekik nyújthatnak számunkra meleget. Ruhatárunkból nem maradhat ki a magas talpú cipő, esetleg klumpa, az arcot elrejtő nagy vászonkalap, a fél arcot befedő, kerek napszemüveg és az apró, vékony vállpántos ridikül vagy a bohém kézipoggyász sem. Hogy igazán stílusosak legyünk, a félhosszú, hosszú hajunkat hullámosítsuk, vagy hagyjuk egyszerűen leeresztve.
Az egyszerre vidám és elegáns hetvenes évek újraéledése mellett az ötvenes-hatvanas évek átértelmezésének is szemtanúi lehetünk az idén. A hangsúly itt is a hölgyek derekára terelődik, a sziluett leginkább a test formáját követő derékrész és a bő tányérszoknya, vagy a redőzött, térdhosszúságú tulipánszoknya kontrasztjára épít. A karcsúsított, a vállat éppen takaró, illetve a háromnegyedes ujjal rendelkező felsőrészek szigorúságát a szoknyák játékosságával, libbenésével oldják. Nadrágok esetében rakott, magasított derekú vagy csípőre ejtett, egyenes szárú darabok jöhetnek szóba, különböző hosszúságokban, amelyek közül a kaprinadrágok kapnak kiemelt szerepet. Nem elhanyagolandó a derekat körülölelő színes, csatos öv, a karcsúsított vagy éppen egyenes vonalú rövid kabátka, a kis ridikül, kesztyű és a cicaszemüveg, valamint ne feledkezzünk el a kecses tűsarkú szandálról sem, amelyet a bátrabbak csipkés bokazoknival is viselhetnek. A szigorúság, a rendezettség a hajviseletre is jellemző, hajunkat kontyba rakva vagy copfban hordjuk, de akár egy szalaggal, hajpántként is rendezhetjük kósza fürtjeinket.