Svédországba érkezve a legszembetűnőbb dolgok egyike a rendezettség. A németektől már megszokott tisztaság és összeszedettség mellett barátságos fogadtatásban van része az ideérkezőnek, a svéd ugyanis – az előítéletekkel szemben – nem is olyan mogorva népség. A repülőtéri rakodómunkásról, a buszsofőrről vagy a gyorséttermi kiszolgálóról egyaránt egy számunkra misztikusnak tűnő, ismeretlen elégedettség sugárzik. Az „értetlen” turistákkal türelmesek, segítőkészek; tökéletes angolsággal beszélnek ezek a gyakran afrikai vagy közép-európai származású honpolgárok. A népesség sokszínűsége azonnal feltűnik, ahogy egy nagyobb városba érkezünk, ugyanis a lakosság mintegy tíz százaléka bevándorló. Az empátiájáról és segítőkészségéről híres skandináv országba ugyanis a 20. század második felétől háborús és politikai menekültek nagy tömegei érkeztek a volt Jugoszlávia területéről éppúgy, mint Szomáliából vagy Iránból. S mivel a svéd kormány kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet az integrációra, a bevándorlók hamar otthon érezhetik magukat a hűvös északi országban, ahol a gazdasági világválság idején is folyamatosan új munkahelyek jönnek létre. Rövid idő után szinte természetessé válik a svéd életérzés, a lagom [ejtsd: laagom], amely azt jelenti: se túl sok, se túl kevés, hanem éppen megfelelő. Ez a „pont jó” mentalitás jellemzi a munkamorált is, hiszen a svédek nem rohannak, nem kapkodnak, de nem is lustálkodnak. Egyszerűen mindenki teszi a maga (!) dolgát, kényelmes tempóban, amely magyar szemmel furcsának, már-már lassúnak tűnhet. A svédek szerint azonban a folyamatos fejlődés kulcsa az alapos tervezés, a minőségi kivitelezés és a megbízható munkaerő. S ez utóbbi a dolgozók elégedettségét is magába foglalja. A svéd bérek európai viszonylatban kiemelkedően magasak, a munkáltatók lojálisak, emberségesek: a jó teljesítmény ugyanis közérdek, ezért nem hajtják a dolgozókat. De honnan ez a nyugalom és a kiapadhatatlannak tűnő anyagi források?
Az ország lakossága mintegy kilencmillió, az ország területe azonban négy és félszerese hazánkénak, így az átlag népsűrűség meglehetősen alacsony, húsz fő/négyzetkilométer. A lakosság főként a középső, illetve déli országrészben él. Mivel a skandináv ország területének több mint felét erdő borítja, természeténél fogva adott egy zöld, ritkán lakott vidék, amely már önmagában véve is harmonikus légkört biztosít. Svédország természeti adottságait kihasználva a világ egyik legversenyképesebb gazdaságával rendelkezik, amelynek alappillérei a fakitermelés vagy a sarkkörön túlról bányászott jó minőségű vasérc. Innen származik a mondás: „Erős, mint a svéd acél.” Az ország egyébként – katonailag független maradva – mindkét világháború során nagy mennyiségű vasércet és faanyagot exportált a hadban álló felek részére, így tulajdonképpen részben ennek is köszönhető, hogy a svéd gazdaság a 20. századtól a gyors fejlődés útjára lépett. Talán csak kevesen tudják, hogy Svédország nem volt mindig olyan gazdag, mint napjainkban.
A 19. századig gyakoriak voltak az éhezések, hiszen a térség természeti adottságai és a viszontagságos időjárás miatt a lakosság nem mindig tudta megtermelni, technikai eszközök hiányában előállítani a számára szükséges élelmiszereket. Mára azonban a mezőgazdaságra is a lehetőségek maximális kihasználása jellemző. A zöldség-, gyümölcs- és gabonatermesztés mellett jelentős a szarvasmarha-tenyésztés, amelynek köszönhetően a svéd boltok polcai tele vannak a kiváló minőségű, szinte kizárólag helyileg előállított tejtermékekkel. Talán éppen az évszázadokon át tartó nélkülözés az egyik oka annak, hogy a svédek oly nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra. Szeretik a bogyós gyümölcsöket, melyek bőven megteremnek, lekvárként, hús mellé öntetként fogyasztják. A tradicionális vajas kenyér (smörgas) és a pohár tej minden étkezés szerves része, noha manapság a nemzetek konyhája ezt is kezdi kiszorítani a svéd gasztronómiából.
A tengerrel körülvett országban természetes a magas halfogyasztás, és olyan különlegességeket is feltálalnak, mint a rénszarvashús. Szükséges is a jó erőnlét, hiszen a telek hosszúak és nagyon hidegek. Az erős, csípős, óceáni szél ellen szívóssággal védekeznek a skandináv népek, a gyermekeiket kicsi koruktól fogva úgy nevelik, hogy minél erősebbek legyenek. Az iskolák menzáján a gyerekek nagy adag ételt kapnak, és mindent meg kell enniük, a szüneteket pedig az udvaron, mozgással töltik, hogy a lehető legtöbbet lehessenek friss levegőn, még akkor is, ha havazik. Egy svéd mondás szerint nincs rossz idő, csak helytelenül megválasztott öltözet.
A svédek többsége rendszeresen sportol, ami számukra már inkább életmód, mintsem hobbi. Sokan kezdik a napjukat hajnali kocogással, kutyasétáltatással, gyaloglással, és ez a mozgékonyság az egész napjukat végigkíséri. Svédországban a bicikli éppúgy közlekedési eszköznek számít, mint a busz vagy az autó. Munka után is inkább mozognak: szívesen járnak uszodába vagy fitneszterembe, és sokan sportolnak egyesületi körökön belül, például iskolatársakkal, kollégákkal. Télen a teremfoci, a tollaslabda vagy a pingpong éppoly kedvelt, mint a jégkorong vagy a sífutás, míg nyáron minden adandó alkalmat megragadnak, hogy a szabadban lehessenek. Mozgáskedvük tehát évszaktól független, és szabadidős programjaik jelentős részét teszi ki túrázás, sportolás vagy sporteseményeken való részvétel. A sport mellett számos szakkör, továbbképzési lehetőség kínálkozik az életen át tartó tanulás jegyében. Nem ritka, amikor nyugdíjasok hetven-nyolcvan éves korukban kezdenek bele egy új nyelv tanulásába, vagy valamilyen hangszeren játszani.
Hasonlóan a többi skandináv országhoz, a svédek is legszívesebben belföldön töltik szabadságukat. Sok család rendelkezik hétvégi házikóval, stugával, amely általában élénk színűre festett gerendaház, ami hol a tengerparton áll, hol egy hűs fenyőerdő süppedő mohaszőnyegén. Nyáron a nap szinte le sem megy, sokszor még éjfélkor is kellemes napsütésben üldögélnek a teraszon.
Van azonban a skandináv életnek egy kevésbé kellemes velejárója is, ez pedig a tél. Ekkor már kora délután esti sötétségbe borulnak még a déli területek is, amit az emberek több fényforrással igyekeznek ellensúlyozni. Az ablakokban világító kislámpák, gyertyák és mécsesek, valamint az utcai dekorációk gazdag fényessége barátságos hangulatot kölcsönöz a hideg, rideg utcáknak. Ilyenkor még a megszokottnál is több kulturális programot – komolyzenei koncerteket, mozifesztiválokat – szerveznek, hogy könnyebb legyen a telet átvészelni. Az uszodák forgalma egyébként a téli hónapokban mindig nagyobb, ami az északi országokra jellemző szaunakultúrának köszönhető.
Sokakat viszont nem sportolásra vagy filmezésre késztet a tél. A skandináv térség hosszú ideje küzd a magas alkoholfogyasztás ellen, amely télen még inkább felerősödik. Az alacsony népsűrűség és a jóléti társadalom nyújtotta lehetőségek hozadékaként sokan élnek egyedül, másoktól elszigetelve, és ez a tényező hozzájárult ahhoz, hogy Svédország „előkelő” helyre kerüljön az európai alkoholfogyasztási ranglistán. Ezt orvosolandó, az állam a szeszes italokra igen magas forgalmi adót szabott ki, és forgalmazásukat az úgynevezett Systembolaget nevű hálózat üzleteire korlátozta. A borsos árak és a szigorú szabályozások – mint például a tizennyolcadik életév alatti alkoholvásárlás tilalmának betartatása és a rövid nyitvatartási idő – ellenére továbbra is gyakori az italozás a svédek körében. Tovább erősíti ezt a trendet az a bulikultúra, amely a nemzetközi jellegű egyetemi városokat jellemzi. A svéd iskolarendszer hatékonysága és a magas színvonalú (ingyenes) gyakorlati oktatás ezerszámra vonzza a külföldi cserediákokat, akik szabadidejükben előszeretettel látogatják a svéd szórakozóhelyeket. Így a tanulás sokszor háttérbe szorul, és a campusok gyakran a külvilágtól elszigetelt, szinte ellenőrizhetetlen és kontrollálhatatlan fesztiválszínhelyekké válnak. A vasárnapi istentiszteletek látogatói szinte csak az idősebbek, a fiatalok többsége ilyenkor piheni ki a szombat éjszaka „élményeit”.
Ebben az egykor erős protestáns országban a család intézménye mindinkább háttérbe szorul. A liberalizmus nevében – a felnőttek viselkedését lemásolva – ma már a gyerekek is a jogaikat követelik, a szülők hatásköre pedig egyre szűkül a szociális védelem „fegyvereinek” kereszttüzében, amelyek gyakran visszafelé sülnek el. Ha egy gyerek úgy érzi, hogy a szülei túl keményen bánnak vele (értsd: nevelik, fegyelmezik), feljelentheti őket, és ezt a hatóságok nagyon komolyan veszik.
Mialatt robog a svéd gazdaság, generációk nőnek fel amerikai, brit és svéd poptáplálékon, köztük több ezer ott élő magyar származású gyermek, akiknek egy jó része vegyes házasságban született. Sokan közülük még értik és beszélik anyanyelvüket, de írni-olvasni már nem tudnak magyarul. Ugyanez igaz más, Svédországba települt náció gyermekeire is: az asszimiláció következtében látszólag hasonlóvá váltak, ám megfelelő erkölcsi vezetés hiányában az etnikai és kulturális sokszínűség gyakrabban átok, mint áldás.
Kérdéses, hogy a fejlődés meddig tartható fenn egy korlátok nélküli multikulturális világban, hiszen az emancipációért és az esélyegyenlőségért folytatott küzdelemben valahogy elvesztek a hagyományos értékek. A bevándorlók felé tanúsított tolerancia és empátia sokszor a hagyományos zsidó–keresztény és európai értékekkel szemben hat, ami további feszültségek forrása. Ahogy egy ott élő fogalmazott: „csak a puszta véletlen műve, hogy a norvég tragédia nem Svédországban történt”.
2011. 08. 19. (XV/33)
