Kultúránkban többnyire elfogadott, hogy a gyerekek között a hatalmi harcok olykor kegyetlenné válnak, mint ahogy azt a Pál utcai fiúk, a Legyek ura, az Iskola a határon és számos más regény és film is megörökíti. Tudva azonban, hogy a legtöbb gyerekben mély sebet, akár felnőttkorig tartó gátlásokat okozhat a folyamatos elutasítás vagy „csicskáztatás”, nem biztos, hogy el kell fogadnunk az iskolás évek kötelező velejárójának a gyermeki kegyetlenkedést, vagy azt, hogy az erősebb egyéniségű gyerekek a közösségre erőltetik saját értékeiket és elképzeléseiket, függetlenül a csendes többségben uralkodó véleménytől. A szülők, a tanárok vagy a „kívülálló” gyerekek és szüleik nem tehetetlenek abban a színjátékban, amelyben egyes nebulók arrogáns, sőt néha agresszív módon nyomják el kipécézett társaikat – ezt állítja többek között Paul Coughlin amerikai újságíró, aki a kistinédzserek közti elnyomó viselkedés (bullying) és az az elleni küzdelem szakértője.
A Raising Bully-proof Kids című könyvében Coughlin annak az általa kidolgozott iskolai programnak az alapelveit ismerteti, amely minden érintettet bevon a probléma megoldásába, és nem csupán az arrogánsan viselkedő fél fegyelmezésére koncentrál. Ez ugyanis az esetek döntő többségében nem hatékony megoldás. A cél az, hogy azok, akik egy viselkedésforma helytelenségével tisztában vannak, a közösségben is érvényt tudjanak és merjenek szerezni ennek a meggyőződésüknek, és ne passzív szemlélőként nézzék végig, ahogy az az érték, amivel belül ők is egyetértenek (úgymint önzetlenség, szerénység, kedvesség stb.) a közösségükben vereséget szenved. Tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol az eddigi kívülálló gyerekek közül akár egy is (nem feltétlenül egy népszerű személyiség) nem agresszív, de félre nem érthető módon védelmébe vette az addigi áldozatot, a froclizás vagy kiközösítés az esetek 58 százalékában 6-8 másodpercen belül véget ért. Ez nemcsak az addigi áldozati szerepbe került, kirekesztett gyerek javát szolgálja, hanem a kívülállóét is, aki bátor kiállásával saját jellemét is fejleszti. Coughlin Arisztotelészre hivatkozik: csak úgy válhatunk bátrakká, ha bátor tetteket viszünk véghez. Ez tehát nem elméleti műfaj.
A passzivitás ellenszereként a szerző azt javasolja, hogy ébresszük fel a minden gyerekben ott rejtőző vágyat a hősies viselkedésre, hogy fel merjenek lépni társaik védelmezőjeként, és ezt erényként éljék meg. Az ilyen viselkedést a Coughlin programját követő iskolákban rendszeresen jutalmazzák. Ha egyedül nem megy a bátor kiállás egy gyereknek sem, a szülők és a pedagógusok arra bátoríthatják a gyerekeket, hogy ketten fogjanak össze egy bizonyos viselkedés ellen vagy egy társuk védelmében.
Ezzel párhuzamosan az áldozat szerepébe gyakran kerülő gyerekekre is koncentrál a program, akikben a bátorságot, az asszertivitást kell kibontakoztatni. Ebben Coughlin segítségül hívja a Bibliát: Jézus alakját a kisebb gyerekekkel főképp szelíd, könyörületes tulajdonságait kidomborítva szokták megismertetni. A könnyebben elnyomható gyerekeknek viszont bátor, az általa képviselt értékekért konfliktusok között is kiállni kész tetteire hívják fel a figyelmet, hogy a krisztusi jellem teljességét már gyermekként befogadják. A Szentírás minden bizonnyal a világirodalom legtöbb művét felülmúlja bátor szereplők és tettek felvonultatása tekintetében, így kimeríthetetlen kincsesbánya azon szülők számára, akik valódi hősöket szeretnének a gyermekeik elé állítani példaként.
A példaadás mellett akkor tudjuk legjobban megelőzni, hogy gyermekünk ilyen áldozati szerepbe kerüljön, ha egészségesen magabiztos személlyé igyekszünk őt nevelni. Dwight Bain családterapeuta szerint a túlzottan védelmezett gyerekek azok, akik amolyan anyámasszony katonájaként nehezebben illeszkednek be az iskolai környezetbe. A főként otthon eltöltött időszakban még kiegyensúlyozottak, de az iskolában töltött első napot akár rettenetes stresszként is megélhetik. A családterapeuta szerint a magabiztos gyerek nevelési receptje a következő: a csemete igényeire figyelve, a változásokat fokozatosan, körültekintően készítsük elő. (Próbáljuk ki az új emeletes ágyat a boltban, járjuk körbe az iskolát, stb.) Hibáit szeretettel korrigáljuk, hogy ne veszítse el a kedvét új dolgok kipróbálásától, megtanulásától, még ha elsőre nem is sikerül neki minden (lásd biciklizés). A legfontosabb hozzávaló pedig a bátorítás, a biztatás. Ha a magyar szokásokra hagyatkozunk, ezt sosem fogjuk túladagolni.
2011. 09. 02. (XV/35)
