Ki ne tartott volna már attól, hogy kinevetik a kollégái, megszólja a szomszéd, elhagyja az, akit szeret, vagy nyakára nő a gyereke? Félelmünkben aztán hibát hibára halmozva végül is sikerül elérnünk, hogy súlyosabb aggodalmaink jogosnak bizonyuljanak. „Ne hidd, hogy kisebbrendűségi érzésed magától elmúlik. Ha nem teszel ellene, egész életeden át elkísér” – vallja Hauck, aki könyvét sikeres pályafutása legfontosabb művének tartja. A kritikát nehezen viselők számára is hasznos ez az olvasmány, hiszen több évtizedes megfigyelés és tapasztalatokon alapuló munka gyümölcseként született. Sőt, a könyv illusztrációi is rendkívül jól sikerültek.
A lényegre törő írás olyan önszemléletre kíván tanítani, amellyel szívesen, kiegyensúlyozottan élhetünk együtt. A szerző szerint sokkal könnyebben viselnénk az élet valódi terheit, ha önmagunk bírálgatása nélkül élnénk. Ehhez gyakorlati példákat és módszereket mutat be, melyek egyszerűségük ellenére gyökeresen megváltoztathatják életünket, átsegíthetnek az élet buktatóin. „Ha valóban változni akarunk, keményen le kell számolni mindazzal, ami állandó bűntudatot és kisebbségi érzéseket okoz. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra: ne riasszon el senkit, hogy időt és fegyelmet követel a folyamat, és bármilyen hosszú legyen is a küzdelem, a jutalom nem marad el” – írja Hauck.
A szerző szerint önértékelésünk nagymértékben meghatározza életünket és jövőnket. Amit gondolunk magunkról, sokkal fontosabb, mint mások véleménye. Hogyan ismerjük fel az önbizalom hiányát? Az egészséges személyiség jó szívvel fogadja a kritikát és azt, ha valaki segít észrevenni a hibákat. A kisebbrendűségi érzésekkel küzdő emberek viszont azzal is elárulják bizonytalanságukat, hogy állandóan a javaikkal hencegnek: a ruhájukkal, az autójukkal vagy éppenséggel a kapcsolataikkal – holott egy ember értékét nem ezek a dolgok jelzik.
2013. 06. 21. (XVII/25)
