A fülemüle az egyik legismertebb énekesmadár Magyarországon. Neve a görög „philoméla” magyarosodott alakja, melynek jelentése „az ének kedvelője” – nem véletlen, hogy a dal királyának is nevezik. A versekben, népdalokban csalogányként is említik, amely változatos és sokszínű énekére utal.
A fülemülére használt török szó, a bülbül – perzsául bulbul –, szintén nem ismeretlen a magyar fül számára. Arany János balladájából ismerhette meg a nagyérdemű a „bülbülszavú rózsák két mennyei bokrát”, vagyis Szondi két hős apródját.
„A mily fönségesen szép a fülemüle éneke, olyan egyszerű a ruházata (…) Sötétbarna szeme szinte lángol és megmondja annak, a kinek fogékony a szíve-lelke, hogy ez a szem nemes tekintetű” – írja róla Herman Ottó. És valóban: pompás, színes tollruházat nem díszíti ezt a bámulatos madarat, egyszerű, szinte szürke megjelenése mellett még a hangja sem okoz mindenkinek olyan élvezetet, mint azt sok beszámoló alapján várnánk. Bár a rigófélék családjába tartozik, a sípoló-csattogó, kissé monotonnak tűnő éneke a feketerigó dallamos csicsergése után a kevésbé műértőknek akár kimondottan szerényen hangozhat. Ám ennek ellenére a világ egyik legszebb énekhangú, legzeneibben éneklő madaraként ismert. Gégéje négy hangot képes egyidejűleg kiadni, és zeneileg tökéletes akkordokat is énekel. Szenvedélyes, odaadó énekét még a veszély közepette is folytatja, de olyannyira a szabadság szerelmese, hogy fogságban elpusztul.
2016. 03. 25. (XX/12)
