Március 23-án került sor az első élelmiszercsomag-osztásra Hevesen a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) és 6 nagy élelmiszer-áruházlánc jóvoltából. A program ötletgazdája, Hegedüs Zsuzsa 2008 óta foglalkozik a gyermekszegénység és gyermekéhezés gondjával. 2010-től fut az a program, amelynek keretein belül szintén HISZ-szel együtt rászorulóknak adományoznak vetőmagokat, állatokat, gyümölcsfákat, hogy a családok az élelmiszer-ellátás terén önellátóvá tudjanak válni. Az új program célja, hogy olyan gyermekeket juttassanak alapélelmiszerekhez, akik valamilyen módon az ellátó rendszeren kívül maradnak.
„Több mint 11 ezer kisgyerekről van szó, olyanokról, akik bár a legrosszabb helyzetű családokban élnek, mégsem kapják meg a törvény által biztosítandó egész napi ellátást” – áll a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány közleményében, ami a szervezet új gyermekélelmezési programját ismerteti. A tájékoztató alapján a kisgyerekek törvényben biztosított ellátása ott sérül, ahol az önkormányzatoknak nem rendelkeznek kellő anyagi forrásokkal bölcsődék üzemeltetéséhez. Így pontosan a legszegényebb régiókban jellemző, hogy a 3 év alatti gyerekek élelmezése gondot jelenthet a családoknak.
„A tartós megoldások megvalósításához néhány hónapra van szükség, ezért 2015 decemberében azzal a kéréssel fordultam a Magyarországon működő élelmiszerláncok vezetőihez, hogy ebben az átmeneti időszakban segítsenek azonnali segítséget nyújtani az érintett családoknak. Kérésem igen pozitív és egyöntetű támogatást kapott az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar, a Tesco élelmiszerláncoktól, akik 5-5 millió forint erejéig magukra vállalták a kiosztandó csomagok finanszírozását” – fogalmazott Hegedüs Zsuzsa.