hetilap

Brigitte Hamann Bécsben élő német történésznőnek már két előző könyve is bestseller volt, amelyet Erzsébet császárnéről és fiáról, Rudolf trónörökösről írt. Hasonló sikerre számíthat az Adolf Hitler bécsi éveiről most megjelent műve. A könyv tudományos igénnyel, ám a nagyközönség számára is érdekfeszítő formában íródott. Hitlerről könyvtárakat írtak már. Ennek ellenére Hamann-nak sikerült felderíteni egy egész sor új információt ezekről a Hitler életében sorsdöntő fiatalkori évekről. Adolf Hitlert egyes szerzők 1945 után "perverz" vagy "őrült" figuraként igyekeztek beállítani. Ez épp annyira nehezen bizonyítható állítás, mint az, hogy a későbbi Führer már Bécsben zsidófaló lett volna. Ellenkezőleg: a fővárosban Hitler zsidókkal barátkozott és üzleti kapcsolatokat is tartott fenn velük. Ugyanígy mendemonda csupán Hitler állítólagos zsidó származása is, csakúgy mint az az elmélet, miszerint azért lett antiszemita, mert a Képzőművészeti Akadémiára történt jelentkezését egy zsidó származású vizsgáztató utasította el. És az a legenda sem igaz, hogy Adolf Hitler édesanyja zsidó orvosát vádolta volna azzal, hogy az asszonyt rosszul kezelte. Amikor ez a Linzben élő zsidó orvos az "Anschluss" után a birodalmi kancellárhoz fordult, Hitler parancsot adott a Gestapónak, hogy biztosítsák az orvos és vagyona védelmét, nehogy valami baja történjen. Az orvos szabadon kivándorolhatott az Egyesült Államokba teljes vagyonával együtt. (Az már más lapra tartozik, hogy ott nem fogadták el orvosi diplomáját, és 66 éves korában meghalt.) Hamann nem fogadja el Adolf Hitlernek a Mein Kampfban leírt állítását, miszerint Bécsben azért vált volna antiszemitává, mert látta a Kelet-Európából bevándorolt ortodox zsidókat. Az írónő bizonyítja, hogy Hitler szorgalmas olvasója volt a Bécsben megjelenő antiszemita írásoknak, amelyeknek zöme katolikus papok és politikusok tollából jelent meg. Nagy befolyást gyakorolt Hitlerre Karl Lueger bécsi polgármester, akinek éles antiszemitizmusát egyes osztrák politikusok a mai napig igyekeznek tagadni, hivatkozva Lueger híres mondására, hogy "Wer ein Jud ist, bestimme ich." (Hogy ki a zsidó, én döntöm el.) Hamann idéz a polgármester vad antiszemita beszédeiből is, amelyekben például rituális gyilkossággal vádolta a zsidókat. Hitler antiszemitizmusa és magyarellenessége főleg ebből a forrásból ered, ami nem meglepő, hiszen Herr Lueger mondta azt is, hogy "a magyaroknál csak a magyar zsidókat utálom jobban." J. M. Lustiger párizsi érsek, aki zsidónak született, és csak tizenévesen katolizált, 1989-ben megjelent könyvében azt állítja, hogy a "Hitler-féle antiszemitizmus a felvilágosodás antiszemitizmusán alapul, és nem a keresztény antiszemitizmuson." Hamann részletesen bebizonyítja, hogy ez a vélemény egy önigazoló hazugság csupán. Hitler egyik példaképe Joseph Adolph Lanz egykori cisztercita szerzetes volt, aki otthagyta a heiligenkreutzi kolostort. Érdekes egybeesés, hogy napjaink egyik hírhedt osztrák szélsőjobboldali propagandistáját, Dr. Robert Prantnert csak azután bocsátották el a heiligenkreutzi cisztercita katolikus főiskoláról, mikor már a bécsi egyetem is megvonta tőle a vizsgáztatás jogát. Úgy tűnik, hogy Heiligenkreutzban titokban a mai napig ezeket a hagyományokat ápolják. A diktátor tanulóéveiről szóló könyv remélhetően magyarul is hamarosan megjelenik.(Brigitte Hamann: Hitlers Wien – Lehrjahre eines Diktators, Piper Verlag München, 1998.)