Gyermekkorát homály fedi – az viszont ismeretes, hogy ugyanabból a törzsből származik,
amelyből az elmúlt évek legnépszerűbb csecsen vezetői is, Dzsohar Dudajev és
Zelimhan Jandarbijev. Szülőföldjéről, egy kis Vedeno melletti falucskából annak
idején nem lehettek túl jó kilátásai: talán a sztálini tisztogatások óta, de
Szovjetunióban a csecseneket amolyan másodosztályú polgárokként kezelték. 1983-ban
az ifjú Samil repülőtéri segédmunkásként helyezkedett el, ami nem számított rossz
helynek; szülei azonban úgy látták, gyermekük többre méltó. Megpróbálkozott hát
a moszkvai jogi egyetemmel, de harmadszorra sem sikerült bejutnia. 1987-ben végül is földművelési
mérnökként tanult tovább. (Vezetői ambíciói már itt is megcsillantak, az iskolai
Komszomol egyik kulcsembere lett). Már az első tanév elvégzése után rájött, hogy a
földművelés nem köti le, ezért kimaradt az egyetemről és inkább az üzleti életben
próbált szerencsét. 1991-ben, nyakig eladósodva utazott haza Csecsenföldre, és úgy
tűnik végre megtalálta igazi hivatását – beállt katonának a Kaukázusi Népek Szövetségi
Seregébe.
Nevét egy akció során hamarosan fél Kaukázus megismerte: két társával 1991
novemberében eltérítettek egy TU–154-es utasszállító repülőgépet. Törökországban
szálltak le és ott is adták fel magukat, majd kisvártatva, egy túszcsere alkalmával
visszakerültek hazájukba. Ez a tett olyan nagy hatást gyakorolt honfitársaira, hogy
indult az elnökválasztáson, és nem is volt sok híja a győzelemnek – mindössze
annyi, hogy akadt egy nála is népszerűbb jelölt: Dzsohar Dudajev. (Ez utóbbi később
olyan hőssé nőtt népe szemében, hogy halála után még sokáig számítottak arra,
hogy mégis felbukkan valahol, aztán pedig a feltámadását várták).
Baszajev ezután (immár parancsnokként) harcolni ment: az 1994-ig tartó grúz–abház
háborúban utóbbiak oldalán állt. Szemtanúk állítása szerint nem ismert kegyelmet:
1993-ban például hadteste kegyetlenül lemészárolta két település, Leszekidze és
Szuhumi pár ezernyi békés lakóját.
Mindig ott volt a harcmezőn, frissen mosott és vasalt egyenruhában, tisztán és
illatosan. Az abház krónikások azt is feljegyezték, hogy a parancsnok úr egyetlen
szoknyát sem hagyott figyelmen kívül
A katonáskodásból azonban nem lehet túl jól megélni: 1994-ben, visszatérve Csecsenföldre
új üzletbe kezdett – ellenőrzése alá vonta a helyi vonatrabló bandákat. (Nemsokára
éppen az egyre sűrűsödő támadások miatt teljességgel meg is szűntek a vonatjáratok.)
Samil eközben már át is nyergelt egy sokkal jövedelmezőbb üzletágra – a fegyver-
és kábítószer-csempészetre. Állítólag máig is vannak szigorúan őrzött mákföldjei
Vedeno környékén.
A politikai életben egy kis bizonytalankodás után (kormánypárti legyen-e vagy ellenzéki)
végül is Dudajev oldalán állapodott meg, és együtt harcoltak az oroszok ellen.
Baszajev hadteste azonban nem sokkal ezután súlyos vereséget szenvedett: 2000 katonájából
mindössze 300 maradt életben. Dudajev elfordult tőle, így hát megint bizonyítania
kellett, hogy azért ő is tud egyet s mást. 1995 június 14-én embereivel az oroszországi
Bugyennovszkban elfoglaltak egy kórházat, majd miután lemészároltak 130 ártatlan
lakost, terhes nőket és orvosokat ejtettek túszul. Ez utóbbiakat később újságírókra
cserélték, és őket élő pajzsként használva akadálytalanul visszamentek Csecsenföldre.
1996-ban a Csecsen Köztársaság harci alakulatainak vezetésével bízták meg. Emellett
rövid időn belül két helyre is hívták: a koalíciós kormány alelnöki és a vámbizottság
elnöki posztjára. Ez utóbbit elfogadta, már csak azért is, mert ez biztosította számára,
hogy továbbra is zavartalanul folytathassa fegyver-, kábítószer-, majd később olajügyleteit.
Az 1997-es választásokon a győzelem biztos tudatában indult. Meg kell jegyezni, nem ok
nélkül: megvolt hozzá a kellő hírnév, pénz, bajtársi támogatás. A háborúktól
kissé megfáradt csecsen nép azonban inkább a kimértebb irányvonalat képviselő Aszlán
Maszhadovot választotta. Baszajevet ezúttal igencsak megviselte a kudarc, úgy tűnt,
nem is tér vissza többé a politika porondjára. Viszszavonult életet élt Vedeno
melletti birtokán, ápolgatta magát (több sebesülése is van, ezenkívül cukorbeteg).
Ez a nyugalmi idő azonban nem tartott sokáig. Felvette a kapcsolatot Oszama Bin
Ladennel, a szaúd-arábiai multimilliomos terrorista-mecénással, 1998-ban pedig visszatért
a politikai életbe – elfogadta a Maszhadov által kínált alelnöki, később
miniszterelnöki posztot. Fivére, Sirvani is komoly tisztségviselő lett, sőt a kabinet
mintegy harmadát Baszajev emberei alkották. Ő maga itt sem töltött el túl hosszú időt:
fél év múlva benyújtotta lemondását, és néhány szintén kivált társával együtt
inkább a nyílt ellenzék pozícióját választották. Az ügy majdnem lázadásig és
polgárháborúig fajult, Samil és az elnök között ma is meglehetősen feszült a
viszony.
Ugyanebben az évben Baszajev közeli viszonyba került az addig ellenségeként kezelt
Amir Al Hattabbal is. Úgy tűnik ahhoz, hogy megvalósítsa álmát – az összes észak-kaukázusi
köztársaság egyetlen állammá olvasztását –, szüksége van szövetségesekre.
Erre a célra pedig az arab származású Hattab kiválóan alkalmas, tekintve, hogy pár
száz mindenre elszánt harcosa van, és jelenleg is folyamatosan terroristák százait képzi
ki bázisain. Emellett, miközben ő maga is a szélsőséges iszlám vahabita eszmék
terjesztője, kapcsolatban áll más radikális muszlim szervezetekkel is, melyek szükség
esetén mindig
készek besegíteni a "hitetlenek" elleni harcban. A jelek szerint ő hozta össze
Baszajevet Bin Ladennel, aki a maga részéről jóváhagyta a csecsen vezér Kaukázussal
kapcsolatos terveit, sőt, ki is utalt 25 millió dollárt a számára. Az összeg egy részét
már elkltötték Dagesztánban; azonban maradt is, mégpedig sok, és bizonyára annak is
lesz helye. Baszajev ugyanis esküvel megfogadta A kkor is folytatom a küzdelmet, ha a
föld utolsó csecsenjét is fel kell áldozni".
1999. 09. 11. (III/36)
