Sajó András, Hack Péter és Schanda Balázs Fotó: Somorjai
Hack Péter országgyűlési képviselő megnyitó beszédét Magyarország ezeréves történelmére
való visszatekintéssel kezdte, amelynek során – mint mondta – mindössze az elmúlt
tíz évben érvényesült a vallásszabadság eszméje. Az 1990. évi IV-es törvény
messzemenőkig biztosítja Magyarországon a vallásszabadságot, jóllehet első kritikái
már 1992-ben megfogalmazódtak, és akkor sajtókampány formájában öltöttek testet.
1993-ban négy parlamenti képviselő által benyújtott módosító tervezet készült.
Majd három MDF-es képviselő – köztük Semjén Zsolt, aki jelenleg az egyházi ügyekért
felelős helyettes-államtitkár – következett 1998-ban, és most újabb indítvány
van születőben, amelyhez a napokban készült el egy vitaanyag Schanda Balázs alkotmányjogász
tollából.
Hack Péter rámutatott, hogy mindhárom módosító tervezet "visszaélésekre", és
"sokak által tapasztalt problémákra" hivatkozik, azonban a szakmai koncepciót
tanulmányozónak hiányérzete támad, hiszen nem olvashat konkrét példákat. Egy vallási
közösségnek a társadalommal való konfliktusai nem jelentenek "visszaélést", a közösségek
belső autonómiája ugyanis lehetővé teszi számukra a másként gondolkodást, másként
cselekvést. Egy közösség egyébként a státusától (egyház, egyesület) függetlenül
vissza tud élni a jogszabályokkal. A beszéd emlékeztetett arra, hogy 1993-ban három
csoport ellen indult ügyészi eljárás (Jehova Tanúi, Család Isten Gyermekei, Dunaföldvári
csoport), amelynek végén a főügyész helyettese kimondta: nem történt jogi értelemben
vett visszaélés. "Be kellene végre mutatni azokat a konkrét ügyeket, amelyek példái
a módosítás szükségességét sürgető koncepciónak. Jelenleg újra párhuzamosan
folyik a hangulatkeltés és a törvényalkotás. Ebben a konfliktusban a hatalomnak nem
korlátoznia kell a kisebbséget, hanem védelmeznie, akár még a társadalommal szemben
is."
Másodikként Sajó András, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatóprofesszora
szólt a semleges állam kötelességeiről. A "sokak által érzékelt probléma"
szerinte vallási türelmetlenség, amely a történelemben vallásháborúk kiváltója
volt. Mint mondta: "Az államnak egyenlő távolságot kell tartania minden egyháztól,
mert ha ez nincs így, akkor abban az országban sokan érezhetik magukat másodlagos polgárnak,
diszkrimináltnak." A semlegesség Sajó András szerint az állam létérdeke, hiszen
ez biztosítja számára a működőképesség megőrzését, sőt semlegességével az állam
tartja egyben a társadalmat. Mivel az egyház a szabad vallásgyakorlás színtere, ezért
a semleges államtól elvárt magatartás a be nem avatkozás és az egyházi autonómia
elismerése, védelme. Semlegesség hiányában az egyházak demokratikus belső jellegükkel
nehezen illeszkedhetnének egy sokszín? társadalomba – érvelt a jogászprofesszor.
Schanda Balázs egyetemi oktató, a kulturális tárca főosztályvezetője úgy vélte,
hogy a magyar alkotmány nagy tiszteletben részesíti az egyéni meggyőződést, ez
ugyanis a vallásszabadság sarokköve. Schanda Balázs az államnak az egyházakkal
kapcsolatos feladatait alapvetően három tevékenységben látja: szabályozás, finanszírozás,
védelem. Az első két feladatkör összefüggésében merül fel az állam részéről a
differenciálás joga. Az alkotmányos joggyakorlat szerint az állam abban az esetben
tehet különbséget, ha arra tényleges társadalmi igény van.
A pontosítást a módosítást előkészítő vitaanyag szerzője szerint három problémakör
indokolja, melyek közül az első a törvénnyel való visszaélés. Ezekkel szemben elsősorban
nem törvénymódosításra van szükség, hanem – amit az EU is szorgalmaz a
csatlakozni kívánó kelet-európai országok számára – szigorúbb jogalkalmazásra a
gyakorlatban és minél szélesebb kör? társadalmi tájékoztatásra a vallási közösségekről.
A második problémakört a bejegyzés feltételei jelentik, mivel az elmúlt években
bejegyzésre kerültek olyan szervezetek is, amelyek nem nevezhetők vallási közösségnek.
A Schanda-féle módosítás ezen a ponton javaslatot tesz arra, hogy mit lehet vallási
tevékenységnek nevezni és mit nem. Negatíve például: az elsődlegesen gazdaságorientált,
az elsődlegesen politikai, az elsődlegesen kulturális, az elsődlegesen oktatási stb.
tevékenységet, ahol a hangsúly az "elsődlegesen" szón van. Amennyiben a fentiek
csak kiegészítő tevékenységek, az "nem gond" – hangoztatta a szakember. Schanda
Balázs szerint formailag indokolt lenne, hogy az újonnan alakuló vallási közösségek
hitelvi nyilatkozatot nyújtsanak be a bírósághoz, amely azt nyilvánosságra hozhatja,
hogy ezáltal az új közösség mindjárt a társadalmi nyilvánosság próbáját is kiállja.
A harmadik problémakört az azonosság kérdése alkotja, vagyis a felekezeti jogegyenlőség.
A jogász szerint el kellene választani egymástól a vallás szabad megválasztásához
való elemi jogokat az egyházak társadalmi szerepvállalásából és társadalmi jelenlétéből
fakadó jogaitól.
A felszólalások sorát Tamás Gáspár Miklós filozófus, a MTA Filozófiai Intézetének
munkatársa folytatta. Beszédében rámutatott arra, hogy a szekularizált társadalom közvéleménye
szeretné a vallási közösségeket is úgy szabályozni, hogy azok illeszkedjenek a társadalomba.
Az egyházi közösségek belső rendje azonban nem plurális, hanem erősen hierarchikus
és nem szekularizált. Az intoleranciát Tamás Gáspár Miklós szerint ez váltja ki: a
szekularizált társadalom egyszer csak szembe találja magát egy olyan közösséggel,
amely önként elfogad maga felett egy kemény tekintélyt. Mivel azonban a társadalom
ezt csak szociológiailag tudja értelmezni, ezért deviánsnak tartja, hiszen a múltban
minden normális polgári társadalom úgy vívta ki a szabadságát, hogy a tekintélyeket
lerázta magáról.
A társadalom azért toleráns a történelminek nevezett, megkövesedett hierarchiájú
egyházakkal szemben, mert nem veszi őket komolyan, azok már nem váltanak ki belőle
ifjonti szenvedélyt. Az újonnan megjelenő vallási közösségekkel szembeni
intoleranciának – mutatott rá a filozófus – ez a történelempszichológiai eleme.
Létezik egy olyan hagyományos elmélet, amely szerint, ha a társadalom által szélsőségesnek
tartott közösségek belső kohézióját csökkentik, akkor nő az egyéni szabadságjogok
egy főre jutó mértéke.
Az autonómia minden ember joga, ezért akár szabadon le is mondhat róla – hangsúlyozta
Tamás Gáspár Miklós és állítása illusztrálására a szeretet példáját említette:
"Másvalaki szeretete azonnal tulajdon szabadságunk egy részének feladásával egyenlő,
és ilyen gyermekeink szeretete is, a szülők mégsem rabok." Az aktuális belpolitikai
csatározásokra utalva úgy fogalmazott: "Az emberek egy vallási közösségben önként
mondanak le autonómiájukról anélkül, hogy ezt a világi kar bárki más számára kötelezővé
tenné, ezért döntésük nem sérti mások szabadságát. Egy társadalom számára
azonban igen nehéz elismerni, hogy az átlagos életvezetéssel szemben létezik egy
magasabb igényekkel fellépő, más fajta életfelfogás és életstílus. Ez ugyanis kétségbe
vonja az átlagosat. Egy ortodox életvitel kimondatlan szemrehányás a társadalom felé.
Az ezáltal kialakult társadalmi feszengés közegében zajlanak le a toleranciaharcok."
A vallásszabadságért folytatott harc megnyugtató lezárása Tamás Gáspár Miklós
szerint képtelenség, mivel az alapproblémák megoldhatatlanok mindaddig, amíg hívők
és hitetlenek élnek egymás mellett egy társadalomban.
Elieen Barker szociológiaprofesszor, a London School of Economics tanára úgy látja, a
vallási diszkrimináció okai sokfélék lehetnek egy országban: szubjektív nemtetszés,
létszám, történelmiség, tevékenység. Ez utóbbival kapcsolatban hangzott el, hogy
új hitek feltűnésekor értelemszerűen új tevékenységek is megjelennek, amelyeket új
módon kell értelmezni, szabályozni. Az új vallási közösségekkel kapcsolatos
terminológiánknak pontosnak kell lenni, mert például a "kultusz" vagy "szekta"
szavakhoz olyan pejoratív tartalom és negatív érzelmek kötődnek, amelyek eltérítenek
a realitásoktól. "Oda kell figyelnünk, hogy retorikánkkal ne új problémát generáljunk,
hanem megoldjuk a létezőket. A szabadságot nem elnyomni, hanem ünnepelni kell" – zárta
szavait a professzorasszony.
Platthy Iván nyugalmazott címzetes államtitkár beszédében leszögezte, hogy a 1990.
évi IV-es törvény alaptörvény, amely csak szükség esetén módosítható. A volt
vallásügyi államtitkár egy vallási közösség intézményesülési törekvéseit egyáltalán
nem találja aggasztónak, hiszen az csak "a vallásszabadság gyakorlati újjáéledésének
természetszer? következménye a társadalomban". A vallási tolerancia és sokszínűség
sokkal egyszer?bb útja lett Magyarország pozitív nemzetközi megítélésének, mint
akármilyen diplomáciai törekvés. Egy esetleges módosításnak két alapja lehet: a
jobbítás szándéka és a valós társadalmi igény. Platthy Iván szerint a vallás
fogalmát definiálni ennek a tervezetnek sem fog sikerülni, hiszen az nemzetközi
szinten sem sikerült még senkinek.
A két világháború közötti vallási diszkrimináció témaköréről Szabó Miklós történész
értekezett, aki szerint ez akkor is két kérdéskört érintett: vallásszabadságot és
jogegyenlőséget. Az akkori törvények lehetővé tették az ateista felfogást, ám
joggyakorlat és jogalkalmazás szintjén egészen más történt. Az egyházi adót például
az állam szedte be, az egyházi szertartások gyakorlásának elmulasztása és a vallástalanság
devianciának számított. Három egyházi kategória létezett: a bevett felekezetek, az
elfogadottak és a megtűrtek. Az elsőbe az úgynevezett négy nagyegyház tartozott (a
mai úgynevezett történelmi egyházak), majd később a zsidó vallásfelekezet is. Ez a
státus államegyházi értelmezést takart, hiszen például a felsőházi képviselők
egyházi személyek voltak. Az elfogadott kategóriába tartozott az összes többi, megtűrt
csak a mohamedán vallás volt. A privilégiumok is e három kategóriának megfelelően jártak
vagy nem jártak. A húszas években még fehér lovat áldozó turáni neopogány közösséggel
szemben is kizárólag katolikus nyomásra léptek fel. 1935-ben megkezdődött az úgynevezett
szekták rendőri felügyelete, és 1942-ben – amikor Magyarország belépett a háborúba
– a hajsza is megindult ellenük: vezetőiket megkínozták, majd internálták. A történész
úgy látja, hogy jelenleg Magyarországon a "bevett felekezet" státus visszaállításáért
folytatott nem csekély politikai harc szem- és fültanúi lehetünk. Ennek a küzdelemnek
a részeként kerül szóba Szabó Miklós szerint a korona-kultusz restaurálása, a
szektakampány és a kétkamarás parlament ideája is.
Rugási Gyula, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófiatörténeti Intézetének munkatársa
megállapítja, hogy a manipuláció akkor jó, ha a benne rejlő információ épphogy
csak szellemképes. "Szellemkép az írott sajtó tükrében" cím? előadásában rámutatott,
hogy manapság a napi hír exponálási ideje a pillanat felé közelít. Emlékeztetett
arra, hogy az antik világban a történetírónak (hisztór) szemtanút kellett állítania
írásában, aki minimum megbízható és hiteles. A tét nagy: ki birtokolja a múltat.
Aki ugyanis a közelmúlt és a jelen folyamatainak értelmezését kanonizálja, az
gyakorolja az informális hatalmat. Példaként említette a Hit Gyülekezete elleni kampányt,
amelyben a sajtót teljesen átszövik a közösség belső monarchiája és a társadalom
liberális és plurális demokratikus igényei összegyeztethetetlenségének bizonyítására
tett kísérletek. A törvénymódosító koncepció vallást definiáló törekvésére
utalva megjegyezte: "A vallás fogalmát törvényileg meghatározni olyan, mint szitával
vizet merni."
Máté-Tóth András teológus, a JATE Vallástudományi Kutatócsoportjának vezetője előadásában
katolikus szempontból próbálta megközelíteni az egyház és a társadalom viszonyát.
Kiemelte, hogy a második vatikáni zsinat éveire a római katolikus egyház vallásszabadságról
alkotott kirekesztő magatartása teljesen átalakult. XIII. Leó pápánál ez a jog már
személyi jogként szerepel és nem az állam adománya. A római katolikus egyház és a
Hit Gyülekezete közötti 1980 éves "korkülönbséget" Máté-Tóth András úgy értékeli,
hogy az lehet előny és hátrány is: hátrány a katolikusoknak a kétezer év terhe,
hiteseknek pedig a történelmi gyakorlat hiánya. "A Hit Gyülekezete még csak most
tanulja a konfliktuskezelés különböző módjait, amelyben a katolikus egyháznak már
nagy gyakorlata van, és itt nem a szent inkvizíció intézményére gondolok. Ebből a
szempontból a gyülekezet teendői nyilván besűrűsödtek mostanában." A törvénymódosító
kezdeményezésre utalva a katolikus teológus úgy fogalmazott: "Az egész módosítási
hajcihőnek szeretném, ha az lenne az eredménye, hogy ehhez a maihoz hasonló társadalmi
disputa jönne létre."
A felszólalók sorában utolsóként Mészáros István László ügyvéd, a Szent Pál
Akadémia főigazgató-helyettese emelkedett szólásra. Beszédének első felében a
jogalkalmazás hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mint mondta: "Sajnos Magyarországon
a kisebbségvédelem vallási vetületéről nem sok szó esik, pedig az lenne a kívánatos,
hogy a korlátozások foganatosításának kilátásba helyezése helyett inkább a vallási
kisebbségek védelmének jogi garanciáiról és azok megerősítéséről folyna párbeszéd."
A volt parlamenti képviselő rámutatott, hogy a legfrissebb (június 22-ei)
EU-dokumentum felszólítja a tagállamokat, hogy a vallási és spirituális kisebbségek
diszkriminálását célzó tendenciáknak vegyék elejét országukban. Mészáros István
László úgy látta, hogy a vallási kisebbségeknek jelenleg nagyobb diszkriminációval
kell szembenézniük, mint a nemzeti kisebbségeknek. Hiszen ez utóbbiaknak nem kell
tartaniuk például tevékenységük kriminalizálásától, képviselőjük állami
funkcióra való – egyébként törvényileg biztosított – törekvésekor a "hatalomra
törnek" vádjától, vagy éppen intézményrendszer létrehozásakor a pénzmosás és
a gazdasági birodalom kiépítésének vádjától.
Schanda Balázs elképzelésére reagálva Mészáros István László kifejtette, hogy
szerinte nem lehet szétválasztani egy vallási közösség hitéleti és társadalmi tevékenységét
(például az evangélium hirdetését). Ha ezen szempontok alapján megváltozik a törvény,
akkor az általános szabály a továbbiakban nem az egyenlőség, hanem a különbségtétel
lesz, és így a vallásszabadság maradék jogi garanciája is megtépázódna." Az intézményesülésről
szólva úgy vélekedett, hogy az egy kisegyháznak bizonyos létszám felett létérdeke,
sőt a jogi garanciákon túl intézmények tulajdonlása szabadságának újabb biztosítéka.
Mészáros István szerint a Hit Gyülekezete felé irányuló politikai érdeklődés
egyik elsődleges oka az, hogy megpróbál kitörni a vallási kisebbségekre megálmodott
keretekből, és támadói attól tartanak, hogy ez a magatartása ragadós lesz.
1999. 12. 18. (III/50)
