Ellentmondásos ünnep

Pogány magyar sámán augusztus 20-án a Clark Ádám téren. Politikai mágia
Fotó: Maklári Péter

Gábor György vallástörténész, filozófus szerint furcsa keveredések tanúi
lehettünk augusztus 20-án, amely részint állami, másfelől egyházi ünnep is, de ez
a kettő most teljesen összekeveredett, miközben az egyházi ünnep a politika
meglehetősen bizáncias, keleties díszletévé vált. "Döbbenetes az, hogy ez a
keveredés a politikában és a teológiában miként működött a retorika szintjén is:
a legkülönbözőbb politikai diskurzusokba miként keveredtek bele a teológiai elemek
ijesztő módon, másfelől az egyházi gondolkodásba miként szivárogtak be bizonyos
politikai elemek" – mondja Gábor. Példaként Orbán Viktor beszédét említette,
aki már korábban, a Református Magyarok Világtalálkozóján azt mondta, hogy Európa
szellemiségét az Evangéliumok szelleme határozza meg. "Európa egy politikai,
történeti, geográfiai egység, az Evangéliumok szelleme pedig a kereszténységnek az
alapszellemisége, ezt a kettőt nem lehet összekeverni, hiszen Európában nemcsak
keresztények élnek, hanem zsidók is, buddhisták, ateisták is. Az ünnep előestéjén
pedig Alcsútdobozon, ahova megérkezett a korona másolata, a szentatyára hivatkozott
miniszterelnökünk. A magyar miniszterelnök a közszolgálati Magyar Rádión keresztül
nem hivatkozhat a szentatyára" – hozza fel például Gábor György. Véleménye
szerint az ünnepen a valláson belül is "hihetetlen összekuszálódások"
történtek. "A keresztény hagyomány nagyon is látható módon egy pontosan
kitapintható pogány hagyománnyal keveredett, már-már mani-cheista módon – mondja a
vallástörténész –, így például a szent- és ereklyekultusszal. Ennek a
folyamatnak a középkorban még volt egy átlátható, érzékelhető, teológiailag is,
politikailag is interpretálható formája, de amikor a modern egyházi gyakorlatban
ismét ez kerül a középpontba, akkor erre kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez
egyfajta repaganizáció."

"Nagyon sok olyan műsort lehetett mostanában látni a közszolgálati televízióban
– teszi hozzá Gábor György vallástörténész –, amelyek valamilyen pogány magyar
hagyománnyal foglalkoztak, vagy annak egyfajta újjáéledését mutatták be. Láttam
egy embert, aki egy jurtában él és varkocsa van; egy bizonyos Kovács András nev?
sámánnal is volt egy beszélgetés. A keresztény és a pogány magyar hagyomány
egyfajta szinkretista ötvözeteként egy független, önálló, nemzetek fölötti
jelképrendszert próbál megalkotni."

Gábor szerint azáltal, hogy a vallás ma a politikába iktatódik át, azokat a
meghatározó vallási elveket, bázisokat, pilléreket is pusztán politikai érdekből
kezelik, amelyek egy vallásnak nemcsak a hagyományát, hanem a jelenét és jövőjét
is meghatározzák, és ez szintén pogány jellegzetesség: a hitvilág alárendelődik a
világi hatalomnak. A meghatározó elemek, a hitvallás elemei – példaként a
reformátusok részéről az ereklye- és szentkultusszal szembeni II. Helvét Hitvallást
említette Gábor – visszavétetnek pusztán azért, hogy a politika oltárán
valamilyen módon feláldozzák a hitvallást. Gábor ezt "rémisztőnek, ijesztőnek"
tartja, és úgy véli, hogy az egyházaknak, és a hitüket komolyan vevő hívőknek
kellene elsőként fellépni és tiltakozni ez ellen. "Rémülettel hallgattam az ünnep
előestéjén azokat a műsorokat is, amelyekből megtudhattuk, hogy Szent István érdeme
nem az volt, hogy a magyarságot integrálta az európai, nyugati világba, hanem pont
ellenkezőleg, hogy leszakította Magyarországot a nyugati kereszténységtől. Eszerint
Koppány nem volt pogány, hanem a nyugati kereszténységet képviselte, Gyula pedig
szintén nem volt pogány, ő a keleti kereszténységet. És ezekkel számolt le Szent
István megteremtve a magyar kereszténységet. Ez tökéletes ostobaság, félreértés,
és valójában a mai Magyarországnak szóló sanda politikai üzenet. Jelen pillanatban
Magyarország számára az egyetlen lehetséges alternatíva az EU-hoz való csatlakozás.
Egy ilyen üzenet, a Szent István-i hagyománynak ilyen átrajzolása arról szól, hogy
Magyarországnak nem Európához kell tartoznia, hanem egyfajta önálló utat kell
végigjárnia a nemzetek fölött, vagy ki tudja hol" – mondja Gábor.

A vallástörténész szerint jól jellemzi mindezt a korona középpontba helyezése is
az év eleje óta. A Szent Korona-tan szerint a nemzet e szimbólumában megjelenő
testének nem volt része a parasztság, a polgárság. "Ez mind arra utal, hogy itt egy
katasztrofális félreértésről van szó" – értékel a vallástörténész. Az
állam és az egyház ahelyett, hogy egymástól elválasztódva tenné a dolgát, a
lelkiismeret etatizálásán ("államiasításán" – a szerk.) fáradozik, hiszen
"az a pillanat, amikor az állam és az egyház újra összekapcsolódik, az a
lelkiismeret etatizálódásának a pillanata, és azt gondolom, hogy a
lelkiismeretlenség falanszterénél talán csak egy rémesebb dolog van, amikor az állam
a saját képére és hasonlatosságára próbálja átgyúrni az alattvalóvá
devalválódott állampolgárokat."

Gábor Györgyöt leginkább az érdekli, hogy mi lesz ennek a következménye: vajon
valóban szavazatokat lehet-e nyerni ma Magyarországon mindezzel? "Attól tartok, hogy
nagyon mélyre nyúlnak a feudális gyökerek. Ez a nemzet a saját polgárságát és
polgári öntudatát, mentalitását nem tudta kihordani, és tulajdonképpen ma, amikor
gazdaságilag kettészakadt az ország, éppen ez a polgári öntudattal rendelkező
masszív fizetőképes középosztály hiányzik, amely minden nyugat-európai demokrácia
alapját jelenti. Őszintén szólva nincsenek jó előérzeteim."

Kenyeret és cirkuszt!

Vitányi Iván, az MSZP országgyűlési képviselője az egész ünnepség koncepcióját
elhibázottnak tartja. "Az ország jelenlegi helyzetében nem indokolt ilyen
nagyszabású ünnepség rendezése, amely ennyi pénzbe kerül. Felesleges ekkora
felvonulásokat és ilyen drága dolgokat csinálni. Ez az egész valami olyan
kormányzati filozófiát tükröz, amely tőlem teljesen idegen, és azt hiszem, hogy
minden igazi demokráciától idegen. Nem köztársasági jellegű, inkább valamilyen
királyság jelleg? dolog volt, rengeteg katonával, rengeteg pappal, rengeteg főpappal,
rengeteg áhítatossággal, rengeteg elmormolt imával, rengeteg mennyekbe nézéssel,
rengeteg földbenézéssel, rengeteg emelkedett szellem? semmitmondással. Én azt
hiszem, hogy ebből sokkal kevesebb sokkal jobb lett volna. De ez egy olyan politikát
mutat, amelyik nemcsak a »panem et circenses« (»kenyeret és cirkuszt!« – a szerk.),
hanem »panem et circenses, és még egyszer circensest« akar mutatni. Ennyire
azonosítani az egyházi ünnepet a világival, azt hiszem, hogy nem helyénvaló. Mert az
egyházi ünnep az elmélyülés pillanata, úgyhogy politikailag is elhibázottnak
érzem." – összegezte álláspontját a politikus.

A fiatalok nevetnek

Bauer Tamás közgazdász, az SZDSZ országgyűlési képviselője szerint ilyen
nagyszabású ünnepeltetés a rendszerváltás óta nem volt, mint most. "Volt egy
január 1-je, egy köztársasági elnöki beiktatás, most ez, ez a kormány ezt
csinálja. Nagyon szeret ünnepelni, avatni, masírozni, ez hozzátartozik. Nem az
image-éhez: ez egyfajta civilizáció, ez a díszszázad, vonulás. Ez egy konzervatív,
hazafias szubkultúra, amelyre annak a magyar közönségnek, akit ez a kormány most
magának megcéloz, van is fogadókészsége. Miközben a másik részében nincs. A
társadalomnak egy fiatalabb, a világra nyitottabb része ezen nevet. De van egy másik
része, amelyik ezt szereti." Bauer szerint semmi sem indokolja, hogy erre az augusztus
20-ára majdnem 1 milliárd forintot költöttek.

"De igazán botrányosnak őszintén szólva nem is ezt tartom, hanem a Szent Jobb
behozatalát a Parlament épületébe – mondja Bauer. – A Parlament a magyar
államiság szimbóluma, a Szent Jobb-körmenet a magyar katolikus egyháznak a
rendezvénye, és ezt a kettőt nem szabad, sőt tilos összekapcsolni, az állam és
egyház elválasztásának körülményei közepette." Bauer szerint az Országimázs
Központot azért hozták létre 4 milliárdos költségvetéssel, hogy a "belföldi
agitpropot", nem pedig a külföldi országimázst szolgálja. Egy olyan állapotot
akarnak létrehozni, "amikor az állam által támogatott norma az, hogy a legjobb
magyar az, aki katolikus, a második legjobb az, aki református, evangélikus vagy
zsidó, a vallásos zsidók azok is be vannak fogadva a magyarság sáncai közé – aki
pedig vallástalan, vagy kisegyház, az már nem jó magyar. Tehát az állam
semlegességének az elvét adták fel ebben az egész augusztus 20-ában. Ez épp az
ellenkezője annak, amit a Fidesz 1990–94-ben képviselt, amikor Németh Zsolt elmondta
az állami ünnepekről szóló vitában a parlamentben, hogy a Fidesz többsége azért
nem augusztus 20-át támogatja, hanem március 15-ét, mert augusztus 20. az állami és
az egyházi ünnep öszszefonódását fejezi ki. És most az ellenkezőjét
csinálták" – mondja Bauer Tamás.

Istvánt nem lehet kettévágni

Máté-Tóth András római katolikus teológus abban látja a millenniumi ünnepség
világi és egyházi tartalmának együttes kifejeződését, hogy Szent István egyszerre
országalapító király, akit minden kritikus történettudományi kutatási eredmény
ismeretében is megillet a tisztelet, s egyben a katolikus egyház szentje, akit vallásos
tisztelet illet. Ereklyéi egyben hordozzák államalapítói és keresztény
nagyságának jelét. Elmondása szerint az lett volna a csoda, ha István király
alakját és emlékét az ünnepségek kettévágták volna, külön a királyra, mintha
nem lenne szent, és külön a szentre, mintha nem lett volna király. Az Istvánhoz
fűződő ereklyékkel kapcsolatban kifejtette, hogy a tridenti (még ellenreformációs)
zsinat az ereklyék védelmében elítélte azt a véleményt, miszerint a szentek
ereklyéit nem illetné tisztelet, és hiábavalóság lenne, ha a hívők más szent
emlékeket tisztelnének. A II. vatikáni zsinat ezt a szemléletet annyiban súlyozta,
hogy kiemelte: az ereklyék és más nagy becsben álló tárgyak tisztelete – a szentek
tiszteletéhez hasonlóan – koncentráljon a keresztény hit lényegére, Jézus
Krisztusra és a megváltásra.

A teológus nagy jelentőségűnek tartja a keresztény egységtörekvés szempontjából,
hogy a görög ortodoxok szentnek nyilvánították a nyugati szent Istvánt. "Még
akkor is, ha magában az ortodoxiában e tekintetben nézetkülönbségek vannak, és az
autokefál jelleg miatt ez nem egyetemes érvényű. Mégis nagy dolog, ha legalább a
keleti egyházszakadás előtti egységet ma emlékezetbe idézi egy-egy ilyen gesztus"
– értékel Máté-Tóth, aki azért tulajdonít nagy jelentőséget az eseménynek,
mert úgy látja, hogy Európa újrateremtésének korszakában Kelet és Nyugat közös
gyökereinek erősítése gátolja, hogy Nyugat Kelet nélkül váljon Európává.

Nő az egyházak szerepe

Szabó István református teológus szerint István király ünnepe hagyományosan
szakrális tartalmú ünnep, melyet az előző negyven év jelentősen szekularizált
ugyan az emberek gondolkodásában, de attól még bizonyos fokig magától értetődő,
hogy vallási vonatkozású szimbólumok, tárgyak, ereklyék jelennek meg benne. A
teológus protestáns gondolkodóként kétféle hozzáállás ötvözetét tartja
elfogadhatónak az elsősorban a római katolikus liturgia és jelképrendszer alapján
építkező millenniumi megmozdulásokat látva. Eszerint a református hívek szolidáris
partnerként, szemlélődőként, szimpla állampolgárként vesznek csupán részt az
általuk is nagy keresztény államalapítónak tartott István király jobbját hordozók
körmenetében, hiszen – mint mondja – "az ökumenikus közeledés nem azon a ponton
fog megvalósulni, hogy közösen, Magyarország valamennyi kereszténye
ereklyetiszteletet fog megvalósítani". Éppen ezért nem áldozná fel Magyarország
egyik nagy ünnepét felekezeti vagy dogmatikai elfogultságának oltárán, hiszen "a
mai magyar valóság lehetővé teszi azt, hogy úgy ünnepeljünk együtt, hogy senki ne
érezze magát kényszerítve az általa fenntartásokkal szemlélt vallási
tevékenységek megtételére."

Az ünnepségek vallási és politikai elemeinek látványos keveredésével kapcsolatban
Szabó István elmondta, hogy a kettő valahogy mindig is összetartozott és személy
szerint nem tartja sokra azt a vallást, amely úgy tesz, mintha nem lenne politika.
"Mind a római katolikusoknak, mind a protestánsoknak egy teljesen természetes és
jogos igénye az, hogy monitorozzák a politikát és hallassák a szavukat" –
fejtette ki a teológus, aki biztos abban, hogy az egyházaknak a következő évezredben
lényegesen nagyobb szerepük lesz a közéletben, a politikában, a civilizációban,
mint volt az elmúlt századokban. Megítélése szerint egy nagyon erős, durva,
szekuláris és ateista korszak vége felé járunk, amikor a vallásosság egyfajta
reneszánsza magával hozza, hogy a létező egyházak, egyházalakulatok, felekezetek, s
köztük a római katolikus egyház mint a legnagyobb, jelentősebb szerephez fog jutni.

Alkotmányos elv sérült meg

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint, ha egy állami ünnepnek vallási vonatkozása is
van, akkor egyfelől a közjogi méltóságok vallási beállítottsága indifferens,
másfelől pedig pontosan nekik kell ügyelni a politika és a vallás reális
egyensúlyára, ahelyett hogy összekevernék azokat. "Azt gondolom, hogy jogos az
észrevétele annak, aki az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos
elvét látta sérülni például a Szent Jobb-körmenet parlamenti látogatásakor, vagy
abban, hogy a miniszterelnök, a köztársasági elnök, a parlament elnöke és az
Alkotmánybíróság elnöke a koronaőrség tagjaiként őrt álltak a Szent Jobbnak,
amikor az a Parlamentben »találkozott« a koronával" – világított rá a
köztársasági demokrácia egyik lényeges elemére a szakértő. Mindemellett számára
a legfurcsább az volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök minden magyar állampolgár
közös álmáról szólva a határon túli magyarokat is a magyar állampolgárok közé
sorolta, ugyanakkor a hazai – magyar állampolgársággal ténylegesen rendelkező –
romákat elfelejtette megemlíteni.

A magyar tengeralattjáró

Tatár György vallásfilozófus véleménye szerint az ünnepek lefolyása és üzenetei
azt jelzik, hogy felülkerekedőben vannak azok az erők a magyar társadalomban, amelyek
elsősorban nem társadalom akarnak lenni, hanem nemzet. "A liberális gondolkodásúak
nagyon hajlamosak ezt az egész viszályt egy mondvacsinált rossz hagyomány nevében
folyó kultúrharcnak minősíteni. Szerintem ez a kultúrharc valójában tényleg két
különböző kultúra között folyik. És nem vagyok benne biztos, hogy a szabadelvű,
városi, nyugatias, polgári kultúra történelmi méretekben nem szenvedett-e
vereséget, tehát hogy nem válik-e valóban kisebbséggé a magyar társadalmon belül.
Nemcsak a rendszerváltozás óta eltelt időre gondolok: az első nagy ütközet ebben az
ügyben a húszas-harmincas évek és a holokauszt volt, majd azt követően a németek
kitelepítése, utána pedig a kommunizmus. Ezek mind lépések voltak abban a meccsben,
amelyben a társadalom városias-polgárias elemei, és az ezt a kultúrát képviselők
irtózatosan megcsappantak és meggyengültek" – mondja Tatár.

A vallásfilozófus szerint a modernebb, polgári kultúrának a képviselői zömmel nem
állnak intellektuálisan a helyzet magaslatán. Sok mindent nem mernek, vagy nem tudnak
kimondani, mert a másik fél minden alkalommal azt válaszolja, hogy ez nemzetietlen
álláspont. "Ezért nem tudják világossá tenni álláspontjukat, mert Magyarország
esetében történelmileg tényleg úgy alakult, hogy a német és zsidó polgárság
képviselte ezt a városi-polgári kultúrát, ezt pedig lefejezték. Most a maradék a
legkülönbözőbb okokból nem vállalja ezt a pozíciót, mert mindig arra van terelve a
szó, hogy olyan származású, és azért beszél úgy. Egy világos polgári, városi
álláspont nem fölvállalható, ha mindig a gyökerei vannak támadva. Egyébként ez
nagyon fontos pszichológiailag abból a szempontból is, hogy milyen kevesen vannak, akik
egészen nyíltan meg merik a véleményüket mondani. Ezért gyengült meg ez az
álláspont. Sikerült izolálni származástani alapon."

Tatár szerint Magyarország a Kurszk tengeralattjáróhoz hasonlít. "Tulajdonképpen
minden kelet-európai államról, a Magyar Köztársaságról is nyugodtan el lehet
mondani, hogy ha lennének atom-tengeralattjárói, ugyanazok a dolgok történnének és
ugyanúgy, mint a Kurszkkal. Ettől minket az ment meg, hogy nem vagyunk nagyhatalom, de
azt gondolom, hogy a legközönségesebb vidéki építkezésen előfordulhat ugyanez. A
magyar társadalom az, amelyik ott pusztul a tengeralattjáróban valahol mélyen, és
közben nyilatkozgatnak a flotta legfőbb parancsnokai. Hátborzongatónak találom az
egészet. Az a nagyon erős benyomásom van, hogy az egész jelenlegi politikai elit –
és itt egyáltalán nem csak a kormányzó pártokra gondolok – számára
individuálisan is és pártszinten is valójában tökéletesen közömbös a társadalom
sorsa."

Ami az ünnep erőteljesen vallásos megrendezését illeti, "egy pillanatig nem
kételkedem – mondja Tatár –, hogy a jelenleg kormányozó legfelsőbb politikai elit
tagjai – bár nem tudom, megbíznak-e még ennyire egymásban – egy teljesen
zártkör? baráti összejövetelen nevetnek az egészen. Tehát ebben a tekintetben nem
hiszem, hogy megváltoztak volna a korai Fideszhez képest. Ami miatt nagyon komolyan
veszik mindezt, az a szimbolikus politizálás, az, hogy politikai-nemzeti
szakramentumokkal politizálnak, a Szent Jobbtól a Szent Koronán át a címerig. Itt
lényegében ilyen nemzeti szakramentumok előállításáról van szó. Tehát nem arról
van szó, hogy egy késő középkori tradíciót szekularizált módon elevenítenek fel.
Ennek egyszerűen soha semmi köze nem volt semmi igazi vallásossághoz, ez a
szakramentumok mágikus használata merőben politikai célból. A szavazatgyűjtés
politikai mágiája. Ezért van, hogy a felekezeti hovatartozásnak jóformán nincs is
jelentősége benne. Az egyházi szimbólumokkal kapcsolatban valószínűleg komolyan meg
sem fordul a fejükben, hogy ezeknek lehetne jelentése. A használati értékében rejlik
számukra a jelentése, és ez az, ami tisztára mágiává teszi. A konkrét politikai
célja pedig mindennek a következő választások megnyerése, a társadalom gazdagabb
vagy hatalmasabb rétegeinek a lekötelezése, részben közös szimbólumok alatt."
Arra a kérdésre, hogy nézete szerint mindez csak egy sajátos réteg által az
emberekre fölülről ráerőltetett világkép-e, vagy a magyar társadalomból
spontánul is felfakadó "forrás", a filozófus azt válaszolta, hogy valószínűleg
mindkettő.

Tatár szerint nem igaz, hogy ha "egy ilyen nemzeti-keresztény feudális kurzus hosszú
távon hatalmon marad, és a maga képére alakítja az országot, akkor nem kerülünk be
az Európai Unióba, és a magyar gazdaság csődbe megy. Hiszen végül is ez világtrend
is. Egy másod-, harmadvonalbeli bedolgozó-gazdaságot fölfejleszteni, ezt futtatni
valószínűleg lehet harmadik világbeli kultúrával is. Ha a MIÉP kormányra jut,
akkor valószínűleg nem veszik be Magyarországot az Európai Unióba, de egyébként
egy elég erősen jobboldali, feudális szimbólumok közt mozgó politikával még igen.
Mert hát őket is az érdekli, semmi más, hogy itt olcsó a munkaerő, és nem lőnek.
Lehet, hogy Magyarország tényleg harmadik világbeli országgá válhat, és ennek
ellenére valamilyen periférikus tagként bejut az Európai Unióba mindaddig, amíg itt
nem ölnek embereket" – véli Tatár György.