A szeretet és a gyűlölet kohója

A családi viszályok egy életre nyomot hagynak a gyerekekben

– Ha ez így van, akkor hogyan ítéli meg a magyar családok helyzetét? A házasságok és a családok többsége válságban volt, és ma is abban van?

– Az emberek nagy része azt képzeli, hogy a család szent és csak pozitívumokkal teli jelenség. Én mindig azt állítottam, hogy a család egy Janus-arcú intézmény. Legalább annyira a szeretetnek, a bizalomnak és az önfeláldozásnak a színtere, mint az erőszak kohója. A család tele van konfliktusokkal – meglehetősen kétarcú valami, mindezek ellenére pótolhatatlan. Ha szemügyre vesszük a házasodással kapcsolatos adatokat, azt láthatjuk, hogy évről évre csökken a házasságkötések száma, és ezzel együtt növekszik a házasságon kívüli együttélések aránya. A fiatal nemzedékek nem akarnak összeházasodni, mivel szüleik nemzedékében azt látják, hogy a házasság semmire sem vezet. A válás pedig egy nagyon fájdalmas és nehezen végbemenő intézmény. Ezért megannyi formában igyekeznek a házasságot helyettesíteni – ezért mondjuk ma, hogy a kapcsolatok pluralizálódtak. Véleményem szerint egy dologban tévednek ma a fiatalok: igaz ugyan, hogy a házasságok felbontása fájdalmas és sok esetben destruktív, ám az élettársi kapcsolatok felbontása sem kevésbé az. Attól, hogy nem házasodnak össze, még nem lesz könnyebb a párkapcsolat.

– Mennyiben tehető felelőssé kizárólag a férfi nem a családon belül folyó durvaságért?

– Úgy tűnik számomra, hogy a családi erőszakot vizsgáló kutatásokban egy kicsit a férfiak felé billen el a mérleg nyelve, mármint az erőszakért, különösen a testi bántalmazásokért őket teszik felelőssé. Véleményem szerint jellegzetesen más a férfi és a női erőszak természete. A súlyos testi bántalmazás kétségtelenül a férfiakra jellemző. A fizikai erőfölény következtében nyilván ők azok, akik elbírnak a másik féllel, stabilabb pozícióban vannak. Ugyanakkor én legalább ilyen fontosnak tartom azt a fajta erőszakot, ami arra készteti a férfiakat, hogy minél kevesebb időt töltsenek otthon. A fizikai erőszak az esetek nagy részében alkoholizálással párosul. Úgy vélem, hogy azok a jogvédő szervek és kutató központok, ahol a családi agresszióval foglalkoznak, nem igen szeretik feltenni a kérdést: mi áll az alkoholizálás és a tettlegesség hátterében. Ne értsen félre, én nem azt akarom mondani, hogy minden alkoholista esetében a lelki agressziót gyakorló fél, azaz a feleség hibáztatható, de az azért kétségtelen, hogy nagyon sok esetben a hideg, szeretetlen, verbális terrort gyakorló feleség is ott áll.

– Mennyiben teszi felelőssé az agresszív filmeket sugárzó médiát az erőszak terjesztéséért, fokozásáért?

– Nem tisztem megítélni a média felelősségét ebben a kérdésben, mindenesetre kötelezném az agresszív jeleneteket sugárzó csatornákat arra, hogy a különböző segélyhívó vonalaknak a telefonszámát és címeit írják ki, ahol a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek segítséget kaphatnak. Például Simek Kitti esetében is elkerülhető lett volna egy emberölés, ha látja ez a kislány, hogy nem ő van egyedül ilyen helyzetben a világon.

– Mit tehet a társadalom – vagyis mi mindannyian – hogy az agressziónak gátat vessünk és megvédjük azokat, akik rászorulnak?

– Ha én most azt mondanám, hogy az ilyen esetek nem tekinthetők magánügynek és mindenképp jelezni kell a rendőrségnek és a gyermekjóléti szolgálatoknak, csatlakoznék egy olyan tendenciához, amely a magánélet szuverenitását sérti. Hiszen én sem örülnék annak, ha a rendőrök csak úgy csöngetnének esténkét egy-két jóakaratú szomszédom bejelentése nyomán. Márpedig ebből ez lenne, higgye el. Ugyanakkor azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy bizonyos munkakörökben ez még mindig nem evidens – a pedagógusoknak, orvosoknak, óvónőknek kötelessége lenne, hogy a megfelelő szerveknél jelezzék az ilyen eseteket.

A családi erőszakkal kapcsolatos kutatások az utóbbi húsz évben kezdődtek el. Az összes gyilkosságnak közel a fele ilyen intim kapcsolatokon belül történik. Úgy vélem, hogy ebben a két évtizedben csak a jéghegy csúcsát értük el, nagyon bizonytalanok vagyunk, hogy mi rejlik a mélyben.

Az erőszakra nincsen indok