A fiatalokat csábítaná a kettős állampolgárság Fotó: Somorjai L.
Nos, gyanítható, hogy a háború gyötörte Szerbiához képest az unióba készülő Romániában sokkal kisebb az etnikai atrocitások esélye, de az a Vajdasághoz hasonlóan valóban reális kérdés, hogy a novemberi választások után lesz-e magyar képviselő a bukaresti törvényhozásban.
Természetesen lesz magyar képviselő a romániai parlamentben, hiszen a kisebbségek ott kötelezően jelen vannak, legalább egy mandátummal. Mára a normalitás része az, ami a kilencvenes évek első felében még elkeseredett ellenállás tárgya volt, tehát hogy a magyarok részt vesznek az országot érintő fontos döntésekben, ellenség helyett tényezői a mindennapoknak. Ha ez nem így lenne, annak meglennének a következményei: újra kezdődhetne a huzavona az anyanyelvi oktatás körül, kétségessé válna a visszaszolgáltatások folyamata, visszaeshetne a magyar egyházak állami támogatása, a magyarlakta területek közigazgatásából kiszorulhatnának a magyarok vagy újra lekerülnének a kétnyelv? feliratok.
A román politikusok többsége a helyzet kényszere és saját érdekei mentén egyezett bele a kisebbségi vívmányokba. Az érdekek már erősebbek az érzelmekhez képest, de ha csökken a magyarok politikai súlya, akkor csökken a kényszer és az érdekek ereje is.
A Magyar Polgári Szövetség döntése, hogy önállóan indul a választásokon, jelentősen növeli annak esélyét, hogy a romániai magyaroknak ne legyen valódi parlamenti képviseletük. Az indulásnak más reális célja nem is látszik, mint hogy kiiktassa a romániai magyarokat a törvényhozásból. Arra az MPSZ vezetői szerint sincs esély, hogy legyőzzék az RMDSZ-t és önállóan megszerezzék a bejutáshoz szükséges öt százalékot, az viszont elképzelhető, hogy annyi szavazót eltérítenek az RMDSZ-től, hogy végül az sem jut be a parlamentbe.
Természetesen az előválasztási bonyodalmak során az MPSZ jó előre az RMDSZ-re hárította ennek ódiumát azzal, hogy a szövetség nem volt hajlandó összmagyar megmérettetést szervezni a jelöltek kiválasztására. Az RMDSZ vezetői szerint viszont a jelenlegi román választási törvények értelmében az úgymond összmagyar választások után sem lehetett volna másképp indítani a jelölteket a bejutás reményében, mint RMDSZ-eseket, hiszen a két pártból álló szövetségek esetében magasabb a bejutási küszöb is, és a szövetség ennek jegyében felkínálta az indulást az MPSZ jelöltjeinek is. Ez azonban Szász Jenő újraválasztott MPSZ-elnök szerint egyet jelentene szervezete identitásának feladásával.
Az MPSZ szatmári vezéralakja, Pécsi Ferenc egy ideig hezitált azon, hogy induljon az RMDSZ szervezte előválasztásokon, olyannyira, hogy állítólag még elmaradt RMDSZ-tagsági díját is rendezte ennek érdekében. Aztán jött a cáfolat, igaz, közben a hírek szerint Szász Jenőnek is volt egy-két szava a jelenleg RMDSZ-színekben parlamentben ülő képviselőhöz. Szondy Zoltán újságíró, az MPSZ csíkszeredai területi elnöke viszont ugyancsak indul a megmérettetésen, bár ehhez le kellett mondania a Polgári Szövetségben betöltött tisztségéről, miután egy helyi lapbeszámoló szerint Szász "politikushoz méltatlan" módon tárgyalt vele.
Az MPSZ tehát nekilódul, hogy a tavaszi kudarc után most összegyűjtse az induláshoz szükséges aláírásokat. Képviselői vagy szenátorai aligha lesznek, de annál nagyobb az esélye annak, hogy más képviselők és szenátorok se jussanak be magyar színekben a parlamentbe. Szász Jenő ugyan nyilatkozata szerint abban bízik, hogy a romániai magyarság él a választás lehetőségével, a kívülálló megfigyelők szerint azonban igen jelentős lesz azok száma, akik azzal utasítják el a választás kényszerét, hogy egyáltalán nem mennek el szavazni. Ha több magyar jelölt kampányol egymás ellen, az átlag romániai magyar szavazó erre a helyzetre a rosszkedv? távolmaradással válaszol, amit persze utólag majd megint lehet úgy magyarázni, hogy csökkent az RMDSZ-be vetett bizalom.
Miért lehet ez ki nem mondott célja az ellenzéki magyar szervezetnek? Az MPSZ elveihez közel álló radikális politológus, Borbély Zsolt Attila szerint ha az MPSZ politikusai az RMDSZ-szel szövetségben vagy legalábbis a nagyobbik magyar szervezettel egy listán jutnak be a parlamentbe, a magyar frakcióban ugyanúgy kisebbségben lennének, mint eddig az ellenzékinek számító magyar képviselők és szenátorok, akik korábban a Reform Tömörülés politikáját képviselték a frakcióban. Ha tehát az erőviszonyok nem változnak, akkor nincs sok értelme a parlamenti harcnak – ez érzékelhető a politológus gondolatmenetéből.
Radikális magyar körökben egyébként már korábban sem volt ritka az olyan vélemény, hogy nem érdemes Bukarestben kínlódni a törvényhozásban, többet ér, ha a parlamenten kívül, az európai közvélemény felrázásával párosítva küzd az erdélyi magyarság a jogaiért. Az autonómiáért zajló harc külön esély a radikálisok helyzetének javítására. Az RMDSZ és a román kormánypárt politikai együttműködése révén a magyarkérdés – 1990 óta először – nem központi témája a választási kampánynak. A radikálisok által szorgalmazott autonómia-népszavazás azonban okozhat akkora vihart, hogy a novemberi voksolás előtt a kisebbségi ügy mégis a kampány egyik fő kérdése legyen. A Nagy Románia Párt megint világgá kiálthatja, hogy a magyarok Románia egységét és nemzetállamiságát veszélyeztetik. Az ilyen vészkiáltásokat a jelenlegi liberális-demokrata ellenzéki szövetség felől is visszhangozhatják, hiszen a kisebbségi követelésektől eddig eléggé mereven elzárkóztak. Ha a román politikusok félreverik a harangokat, és emiatt a román–magyar viszony konfliktusosabbá válik, az megint csak a magyar radikálisokat igazolja, hogy az RMDSZ együttműködési politikája kudarcot vallott.
A tét igazából nem, vagy nemcsak a parlamentbe való bejutás vagy be nem jutás, hanem az, melyik politikai erő dominálja a romániai magyar politikát a következő években. Ez volt a nagy kérdése a korábbi évek harcainak is. Az RMDSZ jelenlegi struktúráját a kilencvenes évek elején épp azért találták ki, hogy ennek a harcnak ne legyen rizikója: miközben a szervezet belül teret ad az egymásnak feszülő politikai irányzatoknak, a külvilág, azaz a többség felé egységes cselekvési lehetőséget nyújtson. Ennek megfelelően az ellenzéki oldal először a szövetségen belül próbálkozott a hatalomátvétellel. Azután indult meg az RMDSZ-en kívüli mozgalmak szervezése, hogy képviselőik a szövetség kongresszusain rendre kisebbségben maradtak. Korábban az RMDSZ-en belüli hatalomátvétel jelentette volna az ellenzéknek a romániai magyarság feletti dominancia megszerzését, a szakadás óta ehhez már le kell győzni magát az RMDSZ-t.
Márpedig könnyebb legyőzni egy olyan szövetséget, amelynek már nincsenek parlamenti frakciói, és nem tud az együttműködési politika és egyáltalán a parlamenti harcok eredményeképp kisebbségi vívmányokat ígérni a romániai magyaroknak. Egy parlamenten
kívüli RMDSZ-t már nem támogat meg kritikus pillanatban az Európai Néppárt, nem számíthat a nemzetközi közvéleményre, és nem igényelhet támogatást a budapesti kormányzattól. Az sem közömbös, hogy ki vezeti a romániai magyarságot a következő időszakban, amelyben Románia uniós csatlakozását reméli. Kiszorítani a parlamentből az RMDSZ-t azonos azzal, hogy legyőzni az RMDSZ-t. Ehhez nem kell sokkal több, mint hogy elég nagy legyen a bizonytalanság foka a kritikus pillanatokban a romániai magyar szavazók lelkében.
A romániai magyar ellenzék helyzete pedig szorosan összefügg a magyarországi ellenzék helyzetével.
A következő magyarországi választások hangulatát meghatározhatja, ha sikerül addigra az összes meghatározó határon túli magyar szervezetet az egyik oldal mögött felsorakoztatni, és sikerülne meggyengíteni, kiiktatni a sorból azt a legnagyobb határon túli politikai erőt, amely mindeddig nem sorakozott fel a Fidesz mellett, igaz, más magyarországi pártoktól is szeretne (szeretett volna) távol maradni. Különösen, ha közben sikerülne kollektív etnikai alapon kettős állampolgársággal felsorakoztatni a határon túliakat. Persze ehhez már a magyarországi szavazók beleegyezése is kellene.
2004. 10. 01. (VIII/40)
