Államfői taktikák
2006. 03. 28.
A balhé elmaradt, de az autonómia sem került közelebb. A román sajtó szinte sajnálkozott, amiért a székelyudvarhelyi nagygyűlés március 15-én egyetlen pofon nélkül végbement. De ezért nem a székelyeket, hanem az ország elnökét dicsérik, aki azzal, hogy kilátásba helyezte, részt vesz a rendezvényen, megakadályozta, hogy a nagyromániás szélsőségesek bajt keverjenek. Basescu elnök kihúzta az ügy méregfogát, nem kellett az 1990-es marosvásárhelyi etnikai háború megismétlődésétől tartani, de ennek megfizette az árát az egész magyarság, „radikálisok” és „mérsékeltek” egyaránt.
Basescu a maga helyett küldött üzenetében a nagygyűlés számára is egyértelművé tette: szó sincs Székelyföld autonómiájáról, csak az általános decentralizáció keretében lehet annyi és olyan önállósága
- mint az ország bármely részének. A kemény válasz annak fényében lehetett csalódás, hogy az udvarhelyi megmozdulás fő szervezője, Szász Jenő polgármester, és a gyűlésen szónokló Tőkés László is úgy állította be az elnököt, mint aki inkább tárgyalópartnere az autonómiát akaró magyarságnak, mint a hivatalos érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ.