Helmuth Kohl. Nem keres új szövetségest Fotó: MTI
A hétvégén a nemzetközi sajtó által is bemutatott parádés bonni, berlini,
dortmundi rendezvényekkel immár hivatalosan is elkezdődött a kampány alighanem
mindent eldöntő utolsó, "forró" szakasza. Alig egy hónappal a szeptember 27-i
választások előtt a különböző közvéleménykutatási adatok még mindig jelentős
(5-6 százalékos), noha némileg csökkenőben lévő szociáldemokrata (SPD) fölényt
mutatnak. A kereszténydemokrata unió (CDU/CSU) ugyan némileg előrelépett, ám a
kancellár által hónapok óta ígért áttörés még mindig nem következett be.
Különösen a keleti tartományokban nehéz a koalíció helyzete, hiszen itt a CDU
támogatottsága alig lépi túl a húsz százalékot, s a koalíciós partner
szabaddemokrata FDP-t potenciálisan választók aránya igen-igen szerény: alig
valamivel több mint egy százalék. Mindez annak ellenére így van, hogy az utóbbi
időben – ahogyan arra többen rámutattak – a keleti országrészben szinte nincs
olyan tartomány, ahol ne kezdődne el szinte naponta valamilyen építkezés. Ám ennek
ellenére a "keleti fellendülés" CDU által meghirdetett és támogatott programja
számottevő szavazatokban továbbra sem realizálódik. Az SPD tartós, ötven százalék
körüli népszerűsége arra utal, hogy keleten makacsul kitartanak a változás mellett.
A szociáldemokraták eltökéltsége egyébként változatlan: a párt továbbra is
"balra zárt", – azaz a kommunista utódpárt, a PDS támogatására semmilyen
körülmények között sem tart igényt. Noha a 18 százalékos keleti szavazóréteg nem
kis csábítást jelent, Schröder alighanem világosan látja: ha erkölcsileg tiszta
akar maradni, és ha ellenfele "vörös" kampányának szeretné elejét venni, nagy
ívben kerülnie kell a PDS-t. E tekintetben pedig kénytelen következetesebb lenni, mint
az unió – amely a bajor CSU-n keresztül a kissé radikálisabb jobboldali szavazók
elől sem zárkózik el egyértelműen.
Pillanatnyi elbizonytalanodásra utaló jel ugyanakkor, hogy a kampány utolsó
szakaszában az SPD ismételten előállt korábbi nagykoalíciós javaslataival. Az unió
válasza ugyanakkor határozott nem: "Ebben az évszázadban már volt részünk
nagykoalícióban
, ennek eredményeképp számunkra 13 év ellenzékiség következett.
Nem lenne ez másképp most sem" – jelentette ki Theo Waigel, a keresztényszocialista
CSU vezetője válaszul az SPD részéről a hétvégén elhangzott ajánlatra. Az
ötödik hivatali periódusára készülő Kohl a jelek szerint továbbra is bízik a
sikerben – és továbbra sem hajlandó kompromiszszumokra.
Egyébként valóban nem kizárt, hogy a választások még szolgálnak némi
meglepetéssel, hiszen a közvéleménykutatási intézetek adatai szerint a németek
negyven-ötven százaléka még nem tudja, kire fogja leadni szavazatát. A Die Woche
cím? hetilap pedig a Forsa Intézet által közölt adatokkal egyenesen sokkolni
igyekszik a közvéleményt. Ezek szerint minden tizedik német elvileg kész
szélsőjobboldali pártra voksolni, sőt harminchat százalék véleménye szerint
kifejezetten pozitív hatással lenne a parlament munkájára, ha szélsőjobboldali párt
is bekerülne a Bundestagba.
Noha az országban szinte alig van valaki, aki a kormányzat munkájával elégedett
lenne, Willy Brandt megválasztását idéző átfogó leváltási hangulat nincs az
országban. Annak ellenére is így van ez, hogy a választók nagyobb százalékának
tűnik szimpatikusabbnak az új stílusú – leginkább angolszász példákra
hasonlító – politizálást képviselő média-kedvenc, Gerhard Schröder. Ám ami a
pártprogramot illeti, a választók már szkeptikusabbak. A Helmuth Kohl vezette
koalíciónak eleddig szintén nem sikerült teljesen meggyőzni a választókat arról,
hogy miért éppen ők tudnák az ország kissé megrekedt szekerét kitolni a
kátyúból.
Egyes szakértők ugyanakkor rámutatnak, hogy – ami a pártprogramot és a
használható alternatívákat illeti – a két párt már ugyancsak ellőtte minden
puskaporát, s a hátralévő néhány hétben ilyenekkel már aligha fogja gazdagítani
az idei kampányt. Ami ezzel szemben várható, az a hétvégihez hasonló parádés,
színpompás, fesztiválszerű, egyébként nem túl sokatmondó pártrendezvények. A
jól hangzó jelszavak és a színes effektek közepette pedig a választópolgárok
eltűnődhetnek azon, hogy számukra melyik alternatíva tűnik hitelesebbnek: a szinte
két lábon járó történelem, azaz Helmuth Kohl, vagy inkább a változtatást és a
politikai arculatváltást megtestesítő Gerhard Schröder.
1998. 08. 29. (II/34)
