A harci gép pilotája Gennagyij Oszipovics (középen) volt. Fotó:
Kommerszant
A tragédia okainak megértéséhez érdemes felidézni az akkori helyzetet: a
szocialista táborban egyre nagyobb mozgolódás volt megfigyelhető. Lengyelországban
Jaruzelski tábornok hadiállapotot vezetett be, nem is annyira a szocializmus védelmére,
mint inkább a "Nagy Testvér" segítségét elkerülendő, jól emlékezve az 1968-as
Prágai Tavaszra. Magyarországon Kádár irányítása alatt szép csendben "emberarcúvá"
formálódott a szocializmus. Az NDK-ból sorra szökdöstek el a polgárok, annak ellenére,
hogy a Fal jól működött: minden második embert lelőttek azok közül, akik legalább
egyéni szinten megkísérelték a német újraegyesítést. Romániában Ceaucescu olyan
hűséget tanusított az ortodox marxista eszmék iránt, hogy csak egy lépés választotta
el a kínai mintától. Csehszlovákiában pedig a bevonulás után senki sem volt hajlandó
oroszul megszólalni.
A Szovjetunióban ekkor elkezdtek megnyilvánulni a bomlás első jelei: "másként
gondolkodók" jelentek meg a vezetésben, általánossá vált a lopás, mint a
szocialista életmód gyakorlása, valamint az országszerte egyre terjedő munkaundor. Ez
idő tájt sűrűsödtek a temetések is: az egyik élőhalott pártfőtitkár követte a
másikat. A volt KGB főnök, Jurij Andropov tűnt ekkor a legalkalmasabb vezérnek azok
szemében, akik még reménykedtek a kommunista birodalom megőrzésében. A főtitkár
meg is tett minden tőle telhetőt. Többek között, mintegy demonstrálva a haldokló
Birodalom erejét, elfogadtatta a határokról szóló új törvényt, amelynek értelmében
bárkit, aki behatol a Szovjetunió légterébe, el kell pusztítani. Nem telt el sok idő,
és alkalom nyílt a rendelet gyakorlatban való kipróbálására is: ennek esett áldozatul
az a bizonyos dél-koreai gép. Ronald Reagan ezután keresztelte el Szovjetuniót a "Gonoszság
Birodalmának".
Ma már nincs sok értelme feszegetni, vajon valóban titkosszolgálatok kezdeményezésére
tért-e el a dél-koreai utasszállító gép, bár nyilván ez is szolgálhatna maradandó
tanulságokkal. Körülbelül ugyanannyi érv szól a provokatív célú, mint a véletlen
berepülés verziója mellett. Egy biztos: abban a politikai helyzetben ez az eset nem történhetett
volna meg másként, mint ahogy megtörtént. A parancsot – felszállni és megsemmisíteni
– a szahalini légvédelmi parancs-nokhelyettes kapta meg. Gennagyij Oszipovics, aki betéve
ismerte minden létező katonai repülőgép sziluettjét, nem különböztethette meg
azokat az utasszállítóktól: minden behatoló agresszornak számított. A két kilőtt
rakéta közül az egyik a Boeing farokrészét, a másik a bal szárnyat találta el; a
szerencsétlenül járt gép tízezer méter magasból kezdett el zuhanni, majd 30 másodperc
múlva érte el a víz felszínét, ahol darabokra hullott. A feladatteljesítés kiváló
minősítést kapott, a pilótát hősként ünnepelték a bajtársak. Az utolsó szó
azonban a pártvezetőségé kellett, hogy legyen. A fővárosból érkezett küldöttség
ugyanazt a kérdést tette fel, amely a civilizált világban fogalmazódott meg: "Hogyan
volt képes lelőni egy utasszállító repülőt? Miként könyveli el, hogy 269 ártatlan
ember életét oltotta ki?"
Mit válaszolhatott erre egy szovjet tiszt? A szahalini főnökség azonban gyorsan helyére
tett mindent: a berepülés provokáció volt, és akár egy atombombát is szállíthatott
volna. A légvédelem pedig szent és törvényes kötelességének tett eleget, megvédve
a hazát.
Utólag azért kiderült, nem egészen így állt a helyzet: a gépen nem találtak semmiféle
felderítő tevékenységre alkalmas szerkezetet. Amerika pedig határozottan visszautasított
minden provokációval kapcsolatos vádat. Egyedül annak a 269 embernek nem volt többé
módja hozzászólni a vitához
Az incidens azonban váratlanul a szokottnál messzebb ható következményekkel járt. Éppen
ennek az esetnek a nyomán gyorsult fel drámai módon a "Gonoszság Birodalmának" összeomlása.
A folyamatba mindkét oldalról buzgón besegítettek: Reagan és Gorbacsov tevékeny hozzájárulásával
megkezdődött a peresztrojka, és hamarosan megszűnt létezni a Szovjetunió.
Gennagyij Oszipovics eközben továbbra is hűségesen szolgálta a hazát, mindaddig, míg
egy sikertelen katapultálás miatt le nem százalékolták. Azóta nyugdíjból él, ami
elég arra is, hogy legalább minden szeptember elsején felöntsön a garatra, így emlékezve
meg arról a napról, amikor oly sikeresen célba talált.
Hívatlan vendégek
A Szovjetunió fölött lelőtt idegen repülőgépek nyilvántartását hét évvel a háború
után kezdték el. Íme egy rövid áttekintés az emlékezetesebb esetekből.
1952. július 16-án a Balti-tenger felett lelőttek egy PBY Catalina és egy DC-3. svéd
gépet. Ez taktikai váltásra késztette Amerikát: 1954 után pilóta nélküli, ADA típusú
felderítő léggömböket kezdtek alkalmazni. Az oroszok közel 4000 ilyen szerkezetet
regisztráltak, de csak 473-at sikerült lelőniük. 1956 után az U2-eseké lett a főszerep:
1960-ig mintegy 50 esetben sértették meg az oroszok számára elérhetetlen 20 ezer méteres
magasságban a légteret, néha olyan nagy városok felett is átrepülve, mint Moszkva.
Az első U2-est 1960. május 1-én sikerült becserkészni Szverdlovszk térségében.
Igaz, az eseményt olyan zűrzavar kísérte, hogy az oroszok tévedésből a saját vadászgépeik
közül is lelőttek egyet. 1973. november 28-án egy iráni T-33-as sértette meg a
szovjet határokat. Elhárításához felszállt egy MIG-21-es vadászgép, amely, miután
kifogyott az üzemanyaga, szándékos ütközést hajtott végre, amire ez volt az első példa
a lökhajtásos repülők történetében. A szovjet pilóta hősi halottá lett nyilvánítva.
Öt év múlva újabb iráni látogatók érkeztek, négy Chinook típusú helikopteren
jelentek meg Türkménia légterében. Kettő pórul járt, kettő elmenekült. 1981-ben
megint iráni volt a betolakodó: a kanadai gyártmányú CL-44-es gép elhárításához
egy SZU-15TM vadászgép szállt fel, és alkalmazta a szándékos ütközéses variációt,
ezúttal szerencsésebb kimenetellel: a pilótának sikerült időben katapultálnia. A
koreaiakkal is akadt még dolga szovjet légvédelemnek: egyik Boeingjüket a
Kuril-szigetek fölött tartóztatták fel 1978. április 20-án. Az utasszállító bal
szárnyát érte találat, ennek ellenére sikerült leszállnia. A hetvenes és a
nyolvanas években elszaporodtak a könnyű, kismotoros gépekkel elkövetett határsértések.
A leghíresebb ilyen eset 1978. május 28-án történt, amikor egy német fiatalember a
moszkvai Vörös téren landolt kis Cessena-172-es gépével.
1998. 09. 19. (II/38)
