A Pagoda, a Magyar Rádió szakmai lapjának címlapja. Leleplezték
A takarítónőt tíz éven át senki sem kérdezte, hogy tud-e bizonyítékot Vágási
Kálmán ellen. Aztán, amikor a stúdió dolgozói már többedszer dugták össze a fejüket
reformszándékokkal, a szakszervezetis, Tóthné Marga Mária megkérdezte Ibolyát, a
takarítónőt: nincs-e valami ötlete Vágási lebuktatására. Volt. A stúdióvezető
és a gazdasági vezetőnő, Héjja Ildikó ugyanis számtalan esetben a takarítónővel,
a sofőrrel és egy külsős irodai bedolgozóval írattak alá átvételi elismervényeket,
amelyekben ők kijelentették: a szegedi regionális rádió nyereményét, jutalmát, ajándékát
stb. átvették, köszönik szépen.
No persze itt korántsem ér véget a különböző "zsákmányszerzési" manőverek
– a szegedi körzeti rádióban bizony elég színes – repertoárja. Flock Mihályné
titkárnő bevallása szerint a stúdió jubileumi ünnepségét szponzorálók pénze is
sajátos átcsoportosításon esett át, miként az egyik szilveszteri kabaréműsort támogató
vállalkozók, cégek milliói is. Egy korábbi munkatárs szerint: "Onnan tudtuk, hogy
a Kálmán nemsokára nyaralni megy, hogy az átlagosnál nagyobb honor-megvonást
jelentett be." A beszámoló szerint Vágási néhány hét múlva tényleg eltűnt egy
időre, majd "a tél közepén csokibarnán újra megjelent a szerkesztőségben". Az
általában félévente esedékes megszorító intézkedéseket hírül adó bejelentés
természetesen mindig nyomós érvekkel volt aládúcolva: például a magyar gazdaság és
a rádió romló anyagi helyzetével.
A szegedi stáb tagjai a regionális stúdió bankettjein igyekeztek elégtételt venni,
és Móricz Kis Jánosának mintájára annyit ettek, amennyit csak haza tudtak vinni belőle
a hasukban. "Ilyenkor fogásról fogásra azon viccelődtünk, hogy éppen melyik havi
honort esszük meg" – idézi fel egyikük. Egy másik munkatárs úgy nyilatkozott a
Heteknek, hogy Vágási Kálmán "hangulati alapon, pofára adta a honoráriumot: árazott".
Az exvezető egyébként több alkalommal jelölte meg magát felelős szerkesztőként,
szakértőként olyan műsorokban, amelyekhez semmi köze nem volt, sőt az is előfordult,
hogy egy-egy ilyen műsornak csökkentette a honoráriumait – a sajátját kivéve.
Nemegyszer már elhunyt apósa nevére utalt ki (magának) nagy öszszeg? jegyzetírói
honoráriumot. A kegyeleti számlák sokaságából pedig egyszer? logikával az is kikövetkeztethető
volt később, hogy a regionális stúdió ismeretségi körében és a városi méltóságok
között is elég "gyakori" az elhalálozások száma, ilyen számlák ugyanis havi
gyakorisággal kerültek lekönyvelésre.
"
a dzsentri prototípusa"
"Úgy került a stúdió élére, hogy politikailag megbízható, vagyis párttitkár
volt" – állítja határozottan egy korábbi munkatárs. Mint mondja: "Szakmailag
sosem törekedett arra, hogy elöl járjon, az újságírói vénáját nemigen tudtuk
kitapogatni." Simkó János, az RNI igazgatója úgy nyilatkozott a Pagodában, hogy:
"...Egy szál nadrágban elindul egy fiú Szolnok megyéből, és borzasztó nagy ambícióval
rádiós lesz. Akkoriban ennek még volt presztízse. Aztán Szegedre kerül, stúdióvezető
lesz, elismert, kitüntetett figurája a vidéki rádiózásnak. És anyagilag is meg
akart felelni az ottani elitnek, amihez a fizetése kevés volt." A munkáltató csalódott,
mint mondja: "Végtelenül kedves, barátságos, kellemes ember. Ami felháborít és
amit nehezen tudok lenyelni, hogy utólag derült ki, mindez máz volt, nem volt igaz"
– áll a belső lapban.
Horváth Péter vezető szerkesztő hasonlóan emlékszik az állásából felfüggesztett
stúdióvezetőre: "Vágási Szolnokról jött, és gondolom, az első időkben azon
dolgozott, hogy ez a rádió működőképes legyen. Hogy aztán hogyan vette észre saját
magának az üzletet az egészben, hogyan jött rá, hogy ez maszek üzletnek sem rossz,
és hogyan jutott el addig, ami már régóta nem merül ki az apró huncutságokban
"
A visszaemlékezések szerint: "az értekezletek nap mint nap abból álltak, hogy ki
hova teheti a biciklijét, és hogy túl nagy ütemben fogy a ragasztószalag, minek pocsékolunk".
Marik István belsős munkatárs szerint "zömében olyan emberekkel vette magát körül,
akik az ő kaliberét tükrözték. De javára szóljon, annyiban azért lojális volt az
itteniekhez, hogy aki akart, azt hagyta dolgozni."
Amit elég kevesen tudtak neki grimaszok nélkül elnézni, az a magánélete volt. Ugyan
a stúdió dolgozóinak semmi közük nem volt hozzá, mégsem maradhattak ki belőle,
mivel az a szemük előtt játszódott a szerkesztőségben – ahogy egyikük
fogalmazott: "portásfülkétől a kávéautomatáig szélesvásznon". A már korosodó
férfiúnak állandóan nőügyei voltak a kollégák szerint, amelyekhez állandó családi
nagyjelenetek tartoztak a rádió folyosóján, hol szét-, hol összeköltözésekkel, néhanapján
keresztirányban sebhelyes alkarral, vagy kisírt női szempárokkal.
Ne szólj szám
Simkó János elmondta a Heteknek, hogy értetlenül áll a tény előtt: "Tíz évig
nem akadt senki a szerkesztőségben, aki a nevét és az arcát adta volna egy leleplezéshez,
hiszen az elszemtelenedés azért látható folyamat." Többen azonban a stúdió munkatársai
közül jól emlékeznek, hogy történt megkeresés az elmúlt években.
Marik István elmondta, hogy: "Miután idejött (Vágási), rá két-három évre
bizalmatlansági indítványt terjesztettünk be az akkori szakszervezetnek és a KNAF-nak
(az RNI elődje – a szerk.), de nem nagyon foglalkoztak vele. Volt is vizsgálat, és úgy
volt, hogy föl is mentik, de az akkori szabályok miatt nem lehetett
" Ugyanerről
tesz bizonyságot Polgár Gyula is a belső lap hasábjain: "1991 végén a stúdióban
volt egy belső vizsgálat, amit mi, munkatársak kezdeményeztünk."
Az ügy akkor nem lett ügy, ezért a szegedi rádió dolgozói – sokak számára
vitathatóan – taktikát változtattak: bedugták a fejüket a homokba. Kimpián Péter,
a román szerkesztőség vezetője nem érti, hogy a "pesti vezetőség miért akarta
kikényszeríteni a munkatársaktól, hogy ők dobják fel Vágásit, és keressenek
bizonyítékokat". Horváth Péter vezető szerkesztő szerint pedig: "Ha ésszel csinálják
a dolgokat, és lenyúlnak mindent, ami lenyúlható, de a kollégák jól járnak, és
mindenki megkapja a munkájáért nagyjából azt, ami minimálisan elvárható, akkor ez
még elég sokáig működőképes lett volna. Én, a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának
mezei munkatársa, miért gyanakodjam jobban, mint a belső ellenőrzés?" Többen az
RNI-t teszik felelőssé, hiszen több mint öt éve nem végzett ellenőrzést a régióban.
Simkó János úgy védekezik, hogy az a bizonyos "apparátus" egy szem gazdasági
vezető, "akihez immár 9 elszámolási egység tartozik, és akkor az itteni műsorkészítést
már nem is számoltam. Nem azzal a feltételezéssel végezzük a munkánkat, hogy itt
lopnak." Az RNI igazgatójának válasza nem mindenki számára kielégítő, ők azt
hangoztatják, hogy a rádió dolgozóinak nem feladata főnökeik munkafelügyelete.
Vágási Kálmán nem igazán forszírozta a munkatempót és a munkastílust, ezért kollégái
sem érdeklődtek Vágási finoman szólva is zavaros pénzügyletei felől: az első
sikertelen próbálkozás után – úgy tűnik – szándékosan nem buktatták le. A
beszámolókból már-már kihallható: a szerkesztőségi tagok még örültek is annak,
hogy nem váltották le Vágásit, hiszen mint mondják: "Igazából a társaság sem
akarta, hogy elmenjen, mert jó volt ez így", sőt a csoportvezető hangmérnök
szerint "amíg nem érezte mindenki egy az egyben a saját zsebén a dolgot, addig nem
foglalkoztunk vele". Kókai tovább megy: a rádió "...kétszemélyes vállalkozássá
(Vágási–Héjja – a szerk.) alakult, a konkrét pénzügyekbe senkinek sem volt
betekintése. Nem volt helyi ellenőrzés, és szerintem – ami a nagyobb baj – az
anyacégnél sem volt, mert ha lett volna, akkor hamarabb kiderült volna a dolog" –
nyilatkozza. Lang János, szerkesztő-riporter inkább áldozatnak tekinti magát és kollégáit,
szerinte ugyanis: "Kihasználták, hogy minket inkább a munka érdekelt. Azzal együtt,
hogy néha azért cincogtunk".
A közhangulat azóta jobb a szerkesztőségben, bár sokan érzik magukat megtiporva, Móra
Ferenc Sándor úgy fogalmaz: "Az elmúlt években nagyon rosszul jártunk morálisan és
anyagilag is." Lang szerint a viharfelhők már nem tornyosulnak tovább a fejek felett:
végre esik az eső.
Simkó János úgy nyilatkozott lapunknak, hogy ha letelik az állásából felfüggesztett
stúdióvezető táppénze, akkor Héjja Ildikóval együtt azonnal megkapja rendkívüli
felmondását.
1999. 10. 02. (III/39)
