Hősök a szomszédban

Pártállami kínzókamra. Véres valóság Fotó: Somorjai L.

Pál József, magyar irodalomtanár 1960 őszén, egy este a menyasszonyánál tartózkodott, édesanyjával hármasban, Nagyváradon. Leendő családjukról, a közelgő esküvőről beszélgettek.

"Ekkor jött a szeku. Fogalmam sem volt, hová visznek, sötét, fejre simuló szemüveget adtak rám. A Securitatén éjféltől délután hatig szünet nélkül faggattak egy diákszervezetről, amelynek állítólag a vezetője vagyok, illetve tudomásom van róla, de nem jelentettem fel. E szervezet célja szerintük Erdély Magyarországhoz való csatolása volt. Én persze semmilyen szervezetről nem tudtam, hiába tették fel százszor is ugyanazt a kérdést.

Egy éven át tartottak fogva, többször kegyetlenül megkínoztak. Egy verés három és fél órán keresztül tartott. Először széken térdepeltettek, úgy ütötték a talpamat, de mivel ez fárasztotta őket, fölfektettek egy asztalra, a hátamra ráült egy nyolcvan-, százkilós szekus, a lábamat fogta, így folytatták. Hat tiszt, három gumibottal. Egészen beleizzadtak.

Két hónapig ütöttek, ebből intenzíven három hétig. Amikor felduzzadt a testem, összeestem, leöntöttek hideg vízzel."
A vallatótisztem, Lakatos Eugén, magyar származású volt. Egykori szabósegéd, de az új munkájával kiváltságokat, ingyenes ellátást, jó fizetést szerzett magának. Jól élt. Ezek az emberek urak voltak, de a jólétért eladták a lelküket. Magyar mellé gyakran került magyar szekus, hogy ne a román, hanem a magyar üsse a magyart. Állandó rémületben tartottak, tízszer, húszszor is felkeltettek éjjel, nehogy aludhassak. Nem volt szabad a falhoz támaszkodni, sem nappal ledőlni, hason sem fekhettem, de a fal felé sem fordulhattam. Az ajtó fölötti villany folyamatosan égett. Teljesen elveszett embernek éreztem magam."

A vallatáson fölvetődött az a vádpont is, miszerint Pál József nem a kötelező tanterv szerint tanította a magyar irodalmat.

"Mi, magyartanárok a Petru Groza-kormány idején törvényesen tanítottunk az általunk kialakított tanterv szerint. Én megyei szakfelügyelő voltam az ötvenes években, így a tankönyvek összeállításában is kikérték a véleményemet. Igen ám, de 1958-ban megkezdődött a magyar iskolák elvétele, belekötöttek a magyar tanárokba, mindenbe, amibe lehetett, hogy erre okot találjanak. Petőfinek egyetlen versét taníthattuk, forradalmi költészetét, népdalait nem. Ilyen helyzetbe hozták a magyar iskolákat. Képtelenek voltunk magyart tanítani, mégis tanítottuk. Erre az volt a vád: elferdítjük a gyerekek gondolkozásmódját."

Az eredménytelen vallatások után vádat emeltek Pál József ellen.

"A tárgyalás előtt félrevezettek a vallatótisztek, nyugodjak meg, mondták, ez csak formaság, amnesztiarendelet van, az ítélet után ki fognak engedni. El akartak bizonytalanítani dezinformációkkal. Úgy látszik, tőlem tartottak leginkább, mert közvetlenül a tárgyalás előtt visszavittek a szekura, megmondták, mit mondjak, és rettenetes veréseket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha hozzáfogok tagadni. Az ügyvédemmel csak a tárgyalás szünetében találkozhattam. Két mondatot engedélyeztek nekünk. Megkérdeztem tőle: ugye, ügyvéd úr, alaposan bemártottak? Igen, sajnos nagyon súlyos a helyzet, válaszolta. Ennyi. A vádiratomat nem olvashattam el, kikapták a kezemből, mondván, úgyis tudod te, miről van szó. A tárgyalás közben a bíró szünetet rendelt el. Elvittek. Kérdeztem a szekusokat, mikor folytatódik a tárgyalás? Soha – felelte nevetve Lakatos Eugén. Vége van. Hogy-hogy vége, hiszen még el sem kezdődött? Majd megtudod az eredményt néhány hét múlva.

Azt hittem, összerogyok, mikor megtudtam, mi vár rám."

Pál Józsefet fővádlottként huszonöt év börtönre ítélték. A nagyváradi börtönbe vitték.

"A cellánkban volt egy besúgónk, aki állandóan provokált minket, ezért nagyon vigyáztunk a szánkra. A Securitatén is kaptam belőlük társnak, őket külön etették, mikor én vallatáson voltam. A börtönt megváltásként éltem át, bár Lakatos megfenyegetett, visszarendelhet, amikor csak akar. Itt legalább volt levegőnk, és a kikapart ablaküvegen kiláttunk az utcára. A köztörvényes raboknak, hozzánk, politikaiakhoz képest arany életük volt. Véletlenül hallottam egy beszélgetést. Az egyik rab kilenc évet kapott, mert megölte a feleségét. Egy gyilkos! Mik voltunk akkor mi? Patkányok mászkáltak éjjel rajtunk, tanár kollégám hasán kirágták a csíkos kabátot. A szamosújvári fegyházban új helyzetbe kerültünk. Nyáron hetven elítéltet is összezsúfoltak, alig kaptunk levegőt, télen megritkítottak, hogy fázzunk. Volt mínusz harminchárom fok is. Egyszóval, mintha a pokolba kerültünk volna. Török vécé a terem egyik sarkában, kis, derékig érő fallal elválasztva, el lehet képzelni azt a bűzt. Rendszeresek voltak a hasmenések, gyakran kaptunk savanyú káposztát."

Nicolae Ceausescu. Milliók életét tette tönkre Fotó: Reuters