Szaddám Huszein iraki emigránsokkal Kairóban 1960-ban
A Baath Párt lelkesen üdvözölte a puccsot, Kasszem azonban nem váltotta be az iraki nép hozzá fűzött reményeit.
A Baath hamarosan szervezett tevékenységbe kezdett Kasszem kormánya ellen: tagjai röplapokat osztogattak, és rajtaütésszerűen megtámadták Kasszem csapatait. Szaddám mindkét típusú akcióban aktívan részt vett. Számtalanszor letartóztatták, egy esettől eltekintve mégsem kellett soha huzamosabb ideig börtönben maradnia – ezt annak köszönhette, hogy ekkor még mindig nem volt a Baath hivatalos tagja. Az ominózus fordulat akkor következett be, amikor Szaddám megölt egy tikriti lakost. A férfi Szaddám nagybátyjával, Kairallahhal szemben szállt versenybe a tikriti tanácsi tagságért. A mai napig sem tisztázott, hogy pontosan mi szolgáltatta Szaddám számára az indítékot a férfi meggyilkolására. Az ügy után mindenesetre nagybátyjával együtt hat hónapra börtönbe került. Gyilkosságért folyt ellenük eljárás, ám végül bizonyítékok hiányában mindkettejüket felmentették. Az eset arra mindenesetre jól jött, hogy a Kasszem-rezsim áldozataként az ellenzék ettől kezdve politikailag jobban megbecsülte őket.
Az elhatározás
Egy évvel később, 1959-ben az eredeti Szabad Tisztek Forradalmi Tanácsa vezetésével vérfürdőbe torkolló felkelés tört ki Kasszem ellen. A felkelés Nasszer-párti vezetőjét végül megölték, és árulás vádjával emberek tucatjait tartóztatták le. A Baath szintén puccsra készült: számos tagját Egyiptomba küldte, ahol Nasszer rendőrségétől kaptak kiképzést. A nagy nap 1959. október 7-e volt. Szaddám szerepéről itt is ellentmondásosak a hírek. A fényes nappal elkövetett merényletben a jelenlegi hivatalos iraki propaganda szerint Szaddám Huszein a rettenthetetlen hőst alakította, aki saját sebesüléseivel mit sem törődve mentette meg sérült társai életét. A mítoszon túl természetesen létezik az igazság egy másik, kevésbé heroikus verziója is, mely szerint Szaddám csupán mellékszereplőként statisztált, és azért sebesült meg, mert társai véletlenül megsebesítették. A történelmi tények azonban mégis azt látszanak alátámasztani, hogy Szaddám valóban fontos szerepet játszott: a főleg entellektüelekből álló Baath Pártnak szüksége volt egy fegyverforgatóra, akit Szaddám személyében talált meg. A kísérlet szintén csúfos kudarcot vallott: a Baath tagjai a feszült várakozással járó idegesség miatt végül gyakorlatilag szó szerint egymásra kezdtek lövöldözni, Kasszem pedig csak a karján és a vállán sérült meg. A sikertelenségért sokan Szaddámot vádolták, aki talán az akkori esetből okolva vált kínosan aprólékos, módszeres szervezővé.
Az esetet követően az akkor még mindig csak húsz-huszonkét éves Szaddám Szíriába menekült, ahol a Baath más, oda menekült tagjai fogadták. Ifjú kora miatt a szír kormány több fiatal menekülttársával együtt Kairóba küldte tanulmányai folytatására, amelyre szerény támogatást is folyósított. Távollétében az iraki kormány több társával együtt halálra ítélte. Szaddám csupán ekkortól válhatott a Baath teljes jogú tagjává. Kairóba kerülve 1959 és 61 között befejezte a középiskolát, majd beiratkozott a Kairói Egyetemre, jogot tanulni – politikai érdeklődése és gyenge teljesítménye miatt azonban hamarosan otthagyta az egyetemet.
Szaddámnak Kairóban vált szokásává, hogy híres emberek életrajzát tanulmányozza. Valószínűleg Sztálin életének részleteiben is ekkor kezdett elmélyedni. Fiatalkorában állítólag gyakran mondogatta: "Csak várjatok! Egyszer majd én vezetem az országot, és olyanná teszem, mint amilyen Sztáliné volt." Akkor sokan kinevették, ám a történelem azóta bebizonyította, hogy nagyon rosszul tették: Huszein egyáltalán nem viccnek szánta a dolgot. Az igazi sztálini hatás megnyilvánulása azonban még pár évet várat magára.
Kairó még egy szempontból fontos volt Szaddám számára: 1963-ban feleségül vette nagybátyja lányát, Szajidát. Kairallah már kisgyermekkoruktól egymásnak szánta őket, és a kairói esküvő sem volt tulajdonképpen több, mint ennek a megállapodásnak a megerősítése. Az ifjú ara ugyanis Irakban volt.
Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy Huszein Kairóban kapcsolatba lépett az Amerikai Nagykövetséggel. Az Egyesült Államok rettegett attól, hogy Kasszem alatt Irak kommunista állammá válik, ezért lehetett hajlandó olyan jelentéktelen személlyel is tárgyalni, mint amilyen Szaddám akkoriban volt. A kebelbarátság egyetlen célja persze ekkor még kizárólag Kasszem eliminálása volt. A Baath azért volt hajlandó együttműködni az amerikaiakkal, mert meg volt győződve arról, hogy nélkülük nem sikerülhet a puccs.
A támadás végül 1963. február 8-án vette kezdetét, élére Abdel Salam Aref – aki 1958-ban még Kasszemmel együtt vezette a Szabad Tisztek Forradalmi Tanácsát – és Ahmad Haszan al-Bakr tábornok, Szaddám Tikritből származó rokona állt. Az összecsapás két napig tartott, míg Kasszem végül megadta magát, hogy elkerülje a további vérontást.
Az új kormány, a többnyire a Baath tagjaiból álló Nemzeti Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke a Kasszem által mellőzött Abdel Salam Aref lett, al-Bakr pedig a miniszterelnöki székbe ülhetett. Al-Bakr közreműködésére Aref kinevezi a huszonhat éves Szaddámot az elnöki iroda tagjává – bár ebben állítólag Szajidának, Szaddám feleségének is volt némi szerepe. Szajida ugyanis addig mesterkedett, míg saját húgát összeházasította Bakr fiával, majd pedig két fivérével elvetette Bakr két lányát. A pártérdekek tehát hamarosan a család érdekeit kezdték szolgálni.
Kasszem kivégzését követően általános tisztogatások kezdődtek, melyeknek célpontjai a kommunisták, a szocialisták, a békepartizánok és Kasszem egyéb támogatói voltak. A piszkos munkát – egy iraki kommunista vezető szavaival élve – "a hazafias szólamoktól elbolondított kamaszok, deklasszált elemek és mindenféle csőcselék" alkotta Nemzeti Gárda végezte el, amely a hadsereg mellett harcoló baathista és arab nacionalista civilekből állt, és amelynek tevékenységébe Szaddámnak is jelentős beleszólása volt. Szaddám hamarosan a Fellaheen és a Muthaqafeen táborok, valamint a bagdadi királyi rezidenciából átalakított, a Vég Palotája néven elhíresült kínzóhely híres-hírhedt kihallgatója és kínzómestere lett. Jóllehet a Baath ekkor mindössze kilenc hónapig maradt hatalmon, Szaddámnak ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy megízlelje a hatalom édes ízét. Szárnybontogatásának nyomaira a Baath hatalmát megrendítő hadsereg katonái a Vég Palotája pincéiben találtak rá. Egy hivatalos, kormányzati forrásokra épülő beszámoló alapján "mindenféle undorító kínzószerszámokat találtak, például csípőfogóban végződő villanydrótokat, hegyes vasnyársakat, amelyekre a foglyoknak kellett ráülniük, továbbá egy olyan szerkezetet, amelyben még látni lehetett a levágott emberi ujjak maradványait. Kis kupacokban véres ruhadarabok hevertek szerteszét; a padlón vértócsák száradt nyomai, a falakon pedig odafröccsent vérnyomok látszódtak." A kínzásba belehalt emberek holttestét savban oldották fel.
A sztálini úton
A párton belül hamarosan ideológiai harcok vették kezdetüket a jobboldali elemeket és centristákat tömörítő, Bakr vezette katonai szárny, illetve a baloldali civil szárny között.
A belső viszály érdekes helyzetet teremtett: a februári puccs szereplői újabb puccsot hajtottak végre. Aref elnök ezt használta fel hatalma megszilárdítására, és a baathistákat kizárta a kormányzásból. Többek között Szaddám ellen is elfogatási parancsot adott ki, a Nemzeti Gárdát pedig feloszlatta – helyét a Köztársasági Gárda vette át.
Szaddám egy ideig újra bujdokolni kényszerült. Damaszkuszba átszökve részt vett a Baath pánarab konferenciáján, ahol a párt ideológiai vezetőjével, Michel Aflakkal arra az elhatározásra jutottak, hogy Irakon belül létrehoznak egy területi parancsnokságot, melynek vezetője természetesen maga Szaddám lett.
A titkosszolgálatot kijátszva, Irakba visszatérve Szaddám földalatti mozgalmat indított, és többször is sikertelen kísérletet hajtott végre Aref likvidálására, ami miatt 1964-ben be is börtönözték.
Egy évvel később Aflak a Baath Párt főtitkárává nevezi ki Bakrot, helyettesévé pedig Szaddámot. A párt emiatt hamarosan úgy dönt: Szaddámnak meg kell szöknie a börtönből. A köztük levő kommunikáció Szaddám felesége, Szajida segítségével történt, aki a papírdarabkákra írt üzeneteket gyakran az akkor alig pár hónapos Uddai ruhájába rejtette.
1966-ban a Baath baloldali szárnya megfosztja hatalmától Aflakot. Két hónappal később Bakrot és Szaddámot is megpróbálják megfosztani pozíciójától, ők azonban ellenlépésként létrehozzák saját iraki parancsnokságukat, és a hadsereg különböző szárnyaival szövetkezve a kormány megbuktatására törekednek. Pártgyűléseken Szaddám állítólag többször is hangoztatta: "Ha majd átvesszük a hatalmat, egy sztálinista országot faragok ebből a helyből."
(folytatjuk)
2002. 09. 13. (VI/37)
