kép önmegvetéssel sújtotta. Ilyen sújtás sokáig nem volt tűrhető! Nem
is tűrték. Hindenburg vezértábornagy 1918. november 18-án, a vereség napján
jelentette ki, hogy a német hadsereg a harctereken nem is szenvedett vereséget.
A dicső német seregeket a pacifisták, a szabotőrök és az értelmiség áruló
tőrdöfése kényszerítette fegyverletételre. Így született meg a tőrdöfés mítosza,
a Dollstoss. Nyomában hamarosan színrelépett a germán faji tudósok, írók és
újságírók hada. Ők vállalták, hogy a zabolátlan szellemi manipuláció
módszereivel a vereséget győzelemmé varázsolják. Megnyílt az út a hitleri német
fundamentalizmus, a második világháború előtt. Az előtt a véres dráma előtt,
amely nemcsak a világra mért csapást, de a német öncsonkításhoz is vezetett. Így
hát egy mélyen rejlő társadalmi gyengeség erőfitogtatással, a vallási mítosz
rangjára emelt felsőbbrendűség-tudattal való „kezelése” vezetett Németország
újabb vereségéhez. Mégpedig történelmi másodperceken: huszonhét éven belül!
A gyengeség baljós ereje szindrómát a 20. századtól a 21. század örökölte. Ez az
örökség a középkor végének történelmében gyökerezik. A középkor történelme az
arab-iszlám társadalmi fejlődés, a tudomány és művészet kiváló teljesítményeit
jegyezte fel. Ez a lendület az újkor elején megtorpant. E megtorpanással azonos
időben kezdődött meg az elgyengülésnek erőszakos hódításokkal, erőfitogtatással
való gyógyítása. Az ottomán seregek Andalúzia, Szicília, a Balkán, Magyarország
meghódítása után Bécsig meg sem álltak. A gyengeség egy ideig erős hadait csak a
17. század utolsó harmadában sikerült Bécs falai előtt megállítani.
Az 1967-es hatnapos háború egy laboratóriumi kísérlet pontosságával világít rá a
gyengeség baljós erejének természetére. Az Egyiptom, Szíria és Jordánia vezette
hadak vereségének első híreire a háborúban győzni látszó országtól távoli,
olajban gazdag, de szegény lakosságú Líbiában megkezdődött a századok óta
őslakos zsidó polgárok üldözése. Zsidó polgáraikat megfosztották
állampolgárságuktól. Kirabolták, majd elüldözték őket az országból. Mintha bármi
közük lett volna annak a seregnek a vereségéhez, amelyben Líbia részt sem vett.
A gyengeség baljós ereje diadalmaskodott ismét – védtelen polgárok felett!
Az 1972-es müncheni olimpia óta a világ a gyengeség baljós ereje egyre gyakoribb
és egyre pusztítóbb dühkitöréseinek árnyékában él. Európa, Amerika, a
Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Afrika alattomosan elrejtett bombáknak, öngyilkos
merénylők robbanásainak, a gyűlölet vulkánkitöréseinek közepette éli
mindennapjait. A gyengeség kétségbeesett ereje megsemmisítéssel fenyeget
országokat („Halál Amerikára, halál Izraelre!”) – de valójában egyre
szókimondóbban a nyugati civilizáció megsemmisítését ígéri!
A polgári szabadságot élvező, erős és erősödő gazdasággal bíró Nyugat félelembe
dermedve áll a létét fenyegető kihívással szemben. Nem is állnak, de hajlonganak
a kihívók, az átkozódók, a fenyegetők előtt.
Íme! A nemzetközi terrorhálózat egyik palesztin szervezete demokratikus
választás nyomán hatalomra jutott. A Nyugat az eredményhirdetés első perceiben
ritka egységbe forrva esküdött fel a népirtással fenyegető terrorszervezet
nemzetközi bojkottjára. A későn nyugovóra tért nyugati polgár még egy kiadósat
sem alhatott, amikor reggel megtudhatta, hogy a tegnapi fogadkozás mára
érvénytelen, mert közben a felelős kormánynak eszébe jutott, hogy a szóban forgó
terrorszervezet demokratikus procedúra nyomán szerezte meg a hatalmat. Márpedig
egy demokratának elemi kötelessége tisztelni és támogatni a másikat!
„Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik!” Adolf Hitler és a fasizmus
1933 januárjában talán nem tisztán demokratikus parlamenti választások
eredményeképpen ragadta meg a hatalmat?
Nehezen hihető, hogy a Brüsszelben összesereglett Európa-kormány busásan
fizetett miniszterei és hatalmas apparátusának tagjai soha nem hallották, és így
fogalmuk sincs arról, hogyan ringott a demokrácia bölcsőjében a hitleri
fasizmus. Erről még akkor is kötelességük lenne tudni, ha más fontosabb
elfoglaltságuk miatt nem olvasták volna Joseph Goebbels fasiszta
propagandaminiszter – majd néhány órára kancellár – őszinte szavait, amelyek
1940. április 5-én fasiszta újságírók tájékoztatásán hangoztak el: „Mostanáig
sikerült homályban tartani ellenségeink előtt Németország igazi céljait, ahogy
1932 előtt hazai ellenségeink sem tudták, merre haladunk. Nem tudták, hogy a
törvényességre való esküvésünk csupán trükk! Törvényesen akartunk hatalomra
jutni. De nem kívántunk törvényesen élni a hatalommal!”
Feltehetően – még ha a fenti cinikus szavakról nem is tudnak – nem történelmi
analfabétizmusról, hanem a kellemes élet akár nyúlfarknyi meghosszabbításáról
van szó, „utánunk pedig az özönvíz”.
A terrorizmussal szembeni cselekvésiszonyt humanista frázisokkal álcázott
magyarázatokkal leplezik. Törvényesítik. Erkölcsileg. Mondván: „Senkinek sincs
joga sértegetni és megsemmisítéssel fenyegetni egymilliárd ember vallásos
hitét!” Csakhogy ki él ilyen szándékkal? És ha vannak, és bizonyára vannak, akik
ilyen szándékkal élnek, kik azok, akik képesek ilyen őrült szándékot
megvalósítani?
Az álszent és vészjósló játékkal homlokegyenest ellenkezően az iszlám hitűek
százmillióit kellene megvédeni – önmagunkkal együtt – a túszejtők, a lefejezők,
az újabb népirtásra készülődők, egy civilizáció megsemmisítésére felesküdtek
romboló dühétől.
2006. 04. 07. (X/14)
