Politikai elemzők szerint Kim Dzsong Il halála politikai vákuumot teremtett a hatalomban, amely akár a rezsim összeomlásához vagy belső pozícióharcokhoz is vezethet. Egyelőre úgy tűnik, hogy a „szeretett vezető" fiának sikerült átvennie a hatalmat, sőt, gazdasági reformokat is be kíván vezetni, bár az még a jövő zenéje, hogy az országot gazdaságilag irányító hadsereg hogyan reagál majd ezekre a törekvésekre. A szakértőkben az a gondolat is megfogalmazódott, hogy a kommunista rezsim összeomlása esetlegesen a két országrész újraegyesítésében teljesedhet ki, ám ezt a forgatókönyvet az Észak-Koreát ideológiai kontroll alatt tartó kommunista Kína nagy valószínűséggel nem támogatná. Ettől függetlenül a koreaiak túlnyomó része szeretné, ha újra egyesülne az ország. Ezt segítené az is, hogy a két országrész lakossága között az ideológiai nevelésen kívül nincs különbség. Ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanaz a kulturális és történelmi hátterük. Az ideológia azonban kettészakítja a népet, amelynek egyik fele a térség technológiailag és iparilag egyik legfejlettebb állama, míg a másik felében egy szűk rétegen kívül a teljes népesség éhezik, a gazdaság romokban, és csak a külföldi segélyek tartják életben. Dél-Korea olimpiát rendezett, magas az életszínvonal, a gazdasága a 15. legnagyobb a világon, és alkotmányos köztársaságként működik, amelynek parlamentjét demokratikus választásokon delegálják a választók. Észak-Koreában a rengeteg ásványkincs ellenére a gazdaság nagyon fejletlen, az emberek átlagfizetése 47 dollár egy hónapban, és bár az állam ingyen adja a lakást, az élelmet, az orvosi ellátást és az oktatást, a lakosság legnagyobb része éhezik, és teljes izolációban él. Szakértők szerint a két országrész egyesítése igen nagy terhet róna Dél-Korea fejlett gazdaságára, ám a fejletlen régiók integrációja mellett a legnagyobb feladat a társadalom újraegyesítése volna.
Az embertelen körülmények ellenére az északi országrészben az emberek zokogva gyászolták tavaly „szeretett vezérük" halálát, a nemzetközi sajtóban megjelent felvételeken szinte tömeghisztéria volt látható. A Washington Post riporterének, Blaine Hardennek idén márciusban megjelent könyve, a Szökés a 14-es táborból (Escape from Camp 14) alapján azonban ez a hisztérikus gyász inkább a félelem, mint az odaadás jele. Harden könyve egy fiatalember beszámolóját tartalmazza, aki egy észak-koreai munkatáborban született, ám sikerült megszöknie, és igen nagy részletességgel számol be a politikai foglyok életéről, amelyben egy évben legfeljebb két öltözetnyi ruha, napi tizenkét órányi kemény munka, és a korai elhalálozás a jellemző. Az Egyesült Államok és a jogvédő szervezetek szerint Észak-Koreában mintegy 200 ezer embert tartanak fogva politikai fogolyként, és ez a szám egyre nő az Amnesty International jelentése szerint. A könyvben szereplő fiatalember egy ilyen táborban született, ahol egészen a szökéséig nem tudta, hogy létezik irodalom; a szeretet, a kegyelem vagy a család szavak semmilyen jelentést nem hordoztak a számára. Saját anyját és bátyját árulta el azért, hogy nagyobb fejadagot kaphasson a létfenntartáshoz is alig elegendő élelemből. Nem lázadozott a körülmények ellen, ám ennek ellenére többször megkínozták, amelyről meggörbült karjai, levágott ujja és számtalan sebhelye tanúskodik. Miután kiszabadult, évekig tengődött Szöulban, mielőtt az amerikai újságíró segítségével a világ figyelme ráirányult.
A politikai foglyokat gyakran az éjszaka közepén hurcolják el otthonukból, és az esetek többségében sosem tudják meg, mivel vádolják őket. A hagyományos elzárt életmód mellett ez a terror akadályozza meg a lakosságot abban, hogy átszökjenek Dél-Koreába, ugyanis az ilyen kísérleteket keményen megtorolják. A két ország között a világ legszigorúbban őrzött demilitarizált területe található, amely 250 kilométer szélességben, 4 kilométer vastagságban helyezkedik el. Ez a világ egyik legjobban megőrzött természetvédelmi területe is, ahonnét az embereket szögesdrót és mesterlövészek tartják távol. Harmadik országba is igen nehezen tudnak menekülni, ugyanis Kína, ahová a legegyszerűbben lehetne eljutni, egyből visszatoloncolja az illegálisnak minősített menekülteket. Ezekre az emberekre aztán kemény vallatások, egyes esetekben pedig munkatábor vár, ahol az embertelen körülmények miatt még az ötvenéves kort sem érik meg. Jobb esetben egy átnevelő táborba kerülnek, ahol Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il tanításait kell memorizálniuk, és ha átmennek a vizsgán, kiengedik őket a táborból. Ez azonban nem jelent szabadságot: ezeket az embereket egészen a halálukig figyeli a titkosszolgálat.
2012. 07. 27. (XVI/30)
