Mit akarhatott egy regnáló államhatalom a forradalom hangsúlyozásával? A társadalom radikális megváltoztatását. Valójában a saját népükkel vették fel a harcot. Rendíthetetlenül szónokoltak ugyan a népi hatalom megdönthetetlenségéről, de 1956 után tagadhatatlan volt, hogy a magyar társadalomban vannak olyan elképzelések, amelyek nem hozhatók összhangba azzal, amit a kommunisták képviselnek. Az ellenforradalomnak minősített eseményekkel szemben egy másik forradalomértelmezést propagáltak, amely a pártelit ideológiája szerint - a társadalom struktúrájával együtt - meg akarta változtatni az emberek gondolkodását is.
Mintha napjainkban is valami ehhez hasonló történne. Persze nem az idejét múlt munkás-paraszt terminológia, a marxizmus-leninizmus alapján, de kétségtelenül forradalminak nevezhető radikális beavatkozással. A kényszerítőeszközök is szelídültek. De azért a jelen kormányzat tevékenységében munkáló forradalmi ideológia mindig megtalálja a nyomásgyakorlás célravezető eszközeit, hogy az akaratát hiánytanul keresztülvigye.
Ahogy fél évszázaddal ezelőtt a népi demokrácia ellenségeinek kiáltották ki a rendszer kritikusait, most a nemzet ellenségeinek nevezik a kormányzati hatalom bírálóit. Mert a forradalmi barikádnak két oldala van. És ha szándékunkban áll semlegesíteni a másik oldalt, akkor tudatosítanunk kell, hogy odaát rejtőzik a legyőzendő veszély. Ebben az összefüggésben szükségtelen minden - a demokráciákra jellemző - érdekegyeztetés, sokkal célszerűbb az érdekellentétek kiélezése. Amit természetesen csak forradalmi módon lehet kezelni. Vér nélkül, bársonyosan, de kérlelhetetlen következetességgel.
2012. 08. 17. (XVI/33)
